Lélekcseppek, avagy hosszú zuhanásom a semmiben

Az élet szárnyai

A hold forró jegén csúszkálok hangosan nevetve.
Fölöttem véráztatta felhők védnek meg a szomorú záportól.
Érzem a szereteted illatát
Mély levegőt veszek, s tüdőm megtelik boldogsággal.
A szél kegyetlenül megcsapja az arcom
A jég vékony és bármikor össze roppanhat alattam.
Én megyek előre
Látom rám vársz
Angyali szárnyad széttárod, s körbeölelsz meleg tollaiddal
Itt végre biztonságban lehetek, nem kell menekülnöm az engem kergető gondolatok elől
Fáradt könnycsepp gördül végig az arcomon
Rikító fényével bevilágítja a köztünk lévő ürességet
A semmiben lebegünk
Egymás kezét fogva
Soha többé el nem eresztjük azt amit tartunk
Az életet