Ne Sírj

Egy Kisgyermek

„A halálraítéltnek nincs vesztenivalója."

Egy anyuka sietett a kórház folyosóin annak tudatában, hogy most láthatja utoljára kisfia gyönyörű szemeit. Eltelt két perc mire odaért a 49-es szobához, tipikus 'kórház' illat volt, a falak tiszták voltak, fény áradt be az ablakokon, de a hely még így is nyomasztó volt. A fiatal anya nem sokat értett ezekhez a dolgokhoz, de ő is felfogta a helyzetet, fiának ágyához szaladt; szeme megtelt könnyel. Beszélni kezdett hozzá.

- Semmi baj nem lesz, Anya itt van. Anya vigyáz rád.- ismételgette fiának, de a kisfiú tudta, hogy kevesebb mint egy perc és vége. Az anyuka próbált mosolyogni, de nem sikerült, akárhogy is próbálta ajkai lefelé görbültek. A fiú viszont egy szomorkás mosoly kíséertében ennyit mondott.

-Ne felejts el!- szemei lecsukódtak és békésen, nyugalomban hagyta el azt a világot, ami túl rossz volt ahhoz, hogy ott élhessen. Az anya teljesen összetört. Nem tudta feldolgozni, hogy nem láthatja többé fia boldog mosolygását, gyönyörű élettel teli szemeit, nem hallhatja többé nevetését, nem játszhat vele többet tűzoltósat, a parkban nem láthatja miközben szalad és sötétszőke hajába belekap a szél. Nem tudja végignézni ahogyan felnő, nem szidhatja le, ha rossz jegyet kap, nem tud neki segíteni a lányok terén, ha bajba kerül nem tudja oltalmazó anyai kezével kimenekíteni. Nem tudja megdícsérni, amikor megkapja első állását, nem tudja segíteni a gyermeknevelésben ha lesznek unokák, nem tudja nézni fia fárdt arcát és nem tud fia gyermekeivel csínyeket tervezni ellene. Mikor idős korba lép nem tud egy utolsót erőtlenül rámosolyogni.

Az anyukának azóta két csodálatos kislánya is született és azóta minden este felsorolja gyermekei nevét születési sorrendben, mint egy imát és azóta is odaadóan gondozza kertjében nyíló nefelejtseket melyek pont olyan kékek mint fia mély és szépséges szemei voltak.