Ne Sírj

Temetés

„Hinnem kell, hogy van valaki. Valaki, aki ugyanúgy él, mint én."

A kisfiú értetlenül ült családja körében, látta, hogy körülötte mindenki könnyezik, de nem értette miért. Édesapja nem volt ott és ez nyomasztotta, nem értett semmit csak annyit tudott, hogy reggel Édesanya sötét ruhába öltöztette és látta, hogy könnyeit alig képes visszatartani.

Egy kevés gondolkodás után megértette, hogy miért nincs jelen Édesapja. A pap az ő nevéről beszélt és egy letakart pici dobozka volt mellette(aki nem értené, a dobozban hamvak vannak szerk.). Hirtelen egy hatalmas mindent felemésztő érzés kerekedett felül rajta. Szomorúnak érezte de ilyet még nem tapasztalt. Csak azt a szomorúságot ismerte, amikor elesik, Édesanya rászól mert nem ette meg a salátát vagy amikor valaki elvette a játékát; ilyenkor mindig szomorú volt de nem így. Most úgy nehezedett rá mint egy felhő és annyira szorította mellkasát, hogy úgy érezte mindjárt felrobban. Nem olyan seb volt ez mint amikor elesett, nem olyan tehetetlenséget érzett mint amikor Édesanya rászólt -mert ugye anyai szóval szembe senki sem mer ellenkezni- és nem is az a hiányérzete volt mint mikor elvették a játékát. Mind sokkal nehezebb, komolyabb és fájdalmasabb érzelmek voltak melyekkel nem tudott mit kezdeni.

Egyszer csak azt vette észre, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcán. Nem értette miért, de sírni kezdett; nem tudott mit kezdeni érzéseivel s a könnyek maguktól jöttek. Most nem záporoztak könnyei csak szép lassan folytak le a hatéves forma kisfiú arcán. Nem tudta felfogni miért sír, nem tudta felfogni mások miért sírnak. Az elején még próbálta visszatartani, de rájött a sírás valamiképp megnyugtatja így utat engedett a szeméből csorduló sós könnyeknek.

Azóta bármikor eszébe jut Édesapja és kigördül egy könnycsepp a szeméből nem tartja vissza, mert tudja, a sírás után némi megkönnyebülés a vigasz, ami a legnagyobb ajándékot jelentette számára a földön.