Ne Sírj

Látogatás

,,A szomorúság a növekedés ideje."

Alig kelt fel a nap, Ádám már felöltözve könyökölt ki az ablakon. A fiú izgatott volt hiszen aznap érkezett meg nővére Franciaországból. Édesanyát pár napja látta legutóbb mivel kiutazott a lányért. Legalábbis Édesapa ezt mondta.

Mikor megunta a nézelődést átrohant az eggyel arrébb lévő szobába, hogy felkeltse édesapját.

-Apa, kelj fel! Katus és Anyu hamarosan megérkeznek! - mondta nagy boldogsággal a fiúcska talán kicsivel hangosabban, mint kellett volna ugyanis Édesapa álmos és enyhén dühös arcával találta szembe magát, de amint az apa nyolcéves forma fiára nézett egy mosoly jelent meg az arcán. Erre a gyermek is elmosolyodott mivel nem vette észre apja szemében csillanó keserűséget és sajnálatot, Ádám túl fiatal volt ahhoz, hogy tudja, az emberek nem mindig azért mosolyognak, mert boldogok, létezik igenis fájó mosoly. Ilyen ült apuka arcán is, aki hirtelen elfordította fejét, s rátekintett ágya mellett elhelyezkedő órára, látva az időt gyermekét kitessékelte az étkezőbe, s miután Édesapa is felöltözött ő is kiment a konyhába és elkezdte elkészíteni a reggelit, amit amint kész lett, fia elé helyezett.

-Hú, nyami! - látott neki nagy lelkesedéssel a reggelinek a gyermek. -Apus, annyira várom már Katusékat! Remélem megint elénekli azt a szép francia dalt. - kezdte a fiú teli szájjal és onnantól csak a csacsogását lehetett hallani. Apuka csak halkan gondolataiba meredt evés közben és próbált fiára koncentrálni, de nem volt rá képes. Legújabb fejlemények miatt, nagyon sok, hatalmas kérdőjel lebegett apuka körül.

Míg apa elmosogatta a tányérokat és rendet rakott, Ádám a nappaliban játszott. Apa nagyon örült, hogy Katika haza jön mivel ez most nem csak egy látogatás lesz, ezúttal a leány itthon marad és édesapjának segít.

A fiúcska meglátott egy taxit berobogni a ház elé és már szaladt is ajtót nyitni. Katus épp akkor szállt ki, amikor a kisfiú kiszaladt. A fiatal, tizenötéves lány fekete öltözékében szomorkásan köszöntötte öccsét, aki már rángatta volna be nővérét, de ő csak kivette az autó hátuljából a bőröndjeit. A fiúnak csak most tűnt fel anyja hiánya, már kérdezett volna felőle, amikor apuka megszólalt.

-Ó, édes Katikám, de jó, hogy itt vagy! - az apa is kifutott és segített a bőröndökkel. Az ajtóhoz jutottak mikor a fiú nővéréhez fordult, s feltette a kérdést.

-Anyut meg hol hagytad? - nővére sírva fakadt a személy megemlítésére, de kezei segítségével hamar megfosztotta szemeit a sós cseppektől.

- Mindjárt elmeséljük. - jelentette ki a lány mire a fiúcska megijedt és értetlenül nézett apjára, aki kézen ragadta és a bőröndökkel együtt bementek a házba. Kata visszafordult a sofőr felé, aki egy szomorú mosolyt villantott, kezét a kilincsre helyezte és már nyitotta az ajtót, amelyet öccséék becsuktak. Elköszönt, és csendesen becsukta maga mögött az ajtót.