~Roxforti Csodák~

~Roxforti csodák 23.~

Amikor felébredtem, a gyengélkedő jellegzetes illatát szimatoltam, és éreztem, ahogy a lágy szellő simogatja az orcáim.

-Végre felébredtél Maya! Úristen, nagyon izgultam érted! - hallottam Josy hangját, majd kissé kinyitottam szemeimet, és a lány izgatott, és sebes arcát láttam. Nem éreztem magam rosszul, így hát kipattantam az ágyból, és hihetetlenkedve körbe néztem. Láttam, hogy már nem csak Josy, hanem az egész lány csapat itt van, az ikrekkel együtt. Christine már ébredezett, így hát karon ragadtam Josyt, és Chris ágyához ráncigáltam.

-Jól vagy? Mi történt miután elájultam? Legalább jól néztem ki ájulás közben? Mi volt a kövi teremben? Ugye senki nem halt meg? Hahó, most miért nem válaszolsz?! -
Josy már idegesítően ostromolt a kérdésekkel, így hát csak pár igennel elhallgatattam, és Chris felé fordultam. -Jó jó, később mindent elmondok Josy de most... Uh.. Chris? Jó reggelt. - néztem a lányra, aki kellemetlenül sápadt volt. Megragadtam hát az éjjeliszekrényen lévő jéghideg vizet, és a lány felé nyújtottam.

-Ha rosszul vagy, őőő... - néztem körbe, tekintetemmel Madam Pomfrey után keresve, de a teremben nem láttam a javasasszonyt, ezért elintéztem annyival, hogy biztos dolga van. -Szóval ha rosszul vagy - kezdtem újra mondanivalómat. - akkor mondjuk... Mondd hogy.. -már mindegy volt, bárhogy is fejeztem volna be a mondatot, nem lett volna jó vége. Christine kidobta a taccsot, és majdnem minden  rajtam és Josyn landolt-

Asszem elmegyek átöltözni.. -Hihetetlenül hányásfóbiás vagyok, ezért csak becsuktam a szemem, majd magamban elszámoltam tízig, és elindultam a Hollóhát klubbhelyiségébe-

-Mikor felértem a szobába, eldöntöttem, hogy gyorsan lezuhanyzom, majd friss ruhában vissza megyek a gyengélkedőre. Kellően jólesett, amikor a vértől és hányástól bűzölgő ruhát levetettem, és végre vehettem egy forró fürdőt-

-Mikor felöltöztem, és kiléptem a szobron, hirtelen valaki megérintette  a vállam-

Heló. -szólalt meg egy ismerős hang, elég pajzánul ahozz, hogy megrémüljek. Felsikkantottam, majd hátrafordulva pofán vágtam a hang hallatóját. Úgy tudtam, hogy ő az..-

Áú! Ezt miért kaptam? -kérdezte hihetetlenkedve Fred, majd kínosan elnevetve magam, éreztem hogy kissé elpirulok. Senkit nem szerettem volna pofon vágni, főleg Fredet nem-  Upszi, bocsi Freddie. -Egy másodpercre én sem hittem el, hogy Freddienek szólítottam. Hiszen soha nem szoktam becézni, de most valahogyan kicsúszott a számon. Éreztem, hogy mégjobban elpirulok.- Freddie? Hmm, nem rossz becenév. Igaz, hogy csak anyukám hív így. -nevetett fel, én pedig kezdtem még kínosabban érezni magam. Bevallom, kicsit ideges is lettem.-   Ahww, anyu pici kisfia. -cukkoltam a fiút, mire ő morgott egyett- Jó jó bocsi..

Egyébként, hogy hogy itt vagy? -vontam kérdőre, miközben keresztbe tettem a kezem-

...