Háborgó csendélet

Egy új kezdet

Szeptember 1. kedd

Éjjel nem tudtam aludni. Ma leszállítják a nappali bútorait is a lakásba, meg a képeket, a csillárokat és hasonlókat. Ha minden jól halad, csütörtökön vagy pénteken be is költözhetek. Azonban a mai nap nem errõl szól, hanem a suliról. Megbeszéltük tegnap Chloeval, hogy a Yali elõtt találkozunk. Kiderült, hogy most Dylan a Keeler Ave-n lakik, szóval el jön értem autóval, hogy ne kelljen taxizni. Egy elegáns, fehér, selyem blúzot vettem fel cappuccino színû, combközépig érõ, testhez simuló szoknyával. Ehhez a szetthez párosítottam a szoknyámmal megegyezõ színû retikülömet és a fehér superstarom. Megcsináltam a szokásos sminkem, hajamat pedig lazán begöndörítettem.

Dylan fél 8-ra érkezett. Amint észrevettem, rohantam le hozzá.

- Hé, hová sietsz? Ne vigyelek el suliba? - szólt utánam Caleb

- Nem kell kösz, Dylan már itt van értem. - feleltem, miközben leszaladtam a lépcsõn.

Meglephet, hogy nem viselkedtem valami kedvesen a tegnapi után. Nos, az hiba volt. Sõt ha jobban meggondolom, nem is törtét semmi, csak egy csók. Amúgysem érzek iránta semmit, konkrétan semmit. Lehet velem van a baj, de nem bánom. Most távolságot akarok tõle tartani.

Az autója elõtt állt és rám várt. Egy 2020-as Renault Captur-ja van. Pár hete vette.

- Szia, Sage!-üdvözölt mosolyogva, miközben elindult lassan elém és megölelt.

- Szia, Dylan. Köszönöm, hogy elviszel. - viszonoztam ölelését.

Kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját, miután beültem, bezárta, aztán gyorsan õ is beült a helyére és elindultunk. Egész úton nevettünk. Hamar eltelt a 15 perces út. Chloe már várt minket, felvettük és 5 perc múlva már a suli parkolójában is voltunk.

Kicsit félve indultam el befelé a suli épületébe, de megnyugtatott a tény, hogy nem egyedül vagyok, hanem már vannak barátaim.

Gyönyörû ez a hely! Egy megvalósult álom.

Ma csak megkapjuk az órarendet, az igazgató mond egy beszédet és tartanak egy kurátorit. Na persze nem ebben a sorrendben. A kurátori az elsõ, így elváltunk Chloetól és a számunkra kijelölt terembe indultunk Dylannel. Idõközben rájöttem, mit érzek iránta. Minden tiszta mostmár.....barátságot. Nem mondom, hogy idõvel ez nem változhat, de most barátokra van szükségem, nem kapcsolatra.

A teremben elég sokan voltak. Mi középtájon foglaltunk helyet. 5 perc múlva, egy kedvesnek tûnõ õszülõ férfi. Mosolyogva nézett végig rajtunk.

- Nos, kedves elsõs hallgatók, nagy örömmel köszöntöm önöket intézményünkben. Õszintén remélem, hogy pozitív élményekkel fognak gazdagodni az évek során.

Aztán belekezdett a szokásos dolgok közlésébe, mint például az iskolai szabályok, azok betartásának fontossága és hasonlók, majd utána emailben kiküldte az eheti órarendet.

Ezután következett az igazgató kemény 3 órás beszéde. Elképesztõen izgalmas volt, bár jó helyen ültünk. Az egész termet beláttam. Megtaláltam Calebet a szememmel, épp, mikor felém nézett, de azonnal el is fordult. Nem számítottam másra. Mellette az a csaj volt, akivel múltkor láttuk a Targetben. Összeillenek. Minkettõjüknek olyan értelmetlen, semmitmondó tekintete van.

- Hé, te. - hallottam valakit suttogni a hátam mögött. Megfordultam. Egy barna, füle aljáig érõ hajú, zöld szemû sráccal találtam szembe magam. Nem könnyû megragadnia valakinek a figyelmem, de wow, ez a pali nem semmi.

- Én?-kérdeztem

- Aha, bocsi, nem emlékszem a nevedre, de nem érkezett meg nekem valamiért az órarend, át tudnád küldeni nekem, kérlek.-mondta

- Persze, csak add meg a címed. Amúgy a melletted ülõk nem tudják elküldeni? - kérdeztem, elejtve egy kis mosolyt. A haverjaira nézett, akik alig bírták röhögés nélkül és kínosan elnevette magát.

- Benned jobban bízom-mondta

- De hisz még nem is ismersz.-mondtam, miközben átküldtem az órarendet.

- Ami késik, nem múlik- mosolygott még mindig.

- Sage Miller.-szóltam- Ez a nevem.

- Hunter Greyson.-mondta- Ez meg az enyém.