Háborgó csendélet

A lakás 1.

Hangos kiabálásra és ajtócsapódásra ébredek. Megnézem az órát, éjjel 11 óra van.
Lassan felkelek az ágyból és odasétálok az ajtóhoz. Tudom, hogy nem szabad hallgatózni, de ha az ember kíváncsi, nincs mit tenni.
-Caleb, azonnal nyisd ki az ajtót!- dörömbölt Lori a velem szemközti szobába.
Választ nem hallottam, csak valami erőtlen dünnyögést.
- Rendben, akkor nem, de reggel elbeszélgetünk.- majd távolodó lépteket hallottam.
Megéheztem. Kinézek a folyosóra, de nem látok senkit. Halkan becsuktam magam mögött az ajtómat és elindultam a konyha felé. Kicsit furcsán éreztem magam, mert mégiscsak vendégségben vagyok, nem otthon, hogy csak úgy lemenjek falatozni.
Lent a konyhában találtam egy kis cetlit.
"Rosalie, nem szerettelek volna felébreszteni, a te részed a vacsorából a hűtőben van, és persze bármi mást nyugodtan ehetsz" -Lori
Megkönnyebbültem, bár a középső nevem még mindig nem szeretem.
Megtaláltam a vacsit, lasagna, az egyik kedvencem.
Kivettem, megmelegítettem és 10 perc alatt végeztem vele. Elmostam a tányért és egy pohár vízzel a kezemben elindultam a szobám felé.
Már épp nyitottam volna az ajtót, mikor a folyosó végéről megszólalt valaki.
-Te meg mégis ki a fene vagy?
Majdnem kiejetettem a poharat a kezemből. Odafordultam. Egy srác volt, tőlem egy évvel idősebb és legalább húsz centivel magasabb. A haja le van nyírva, szemét nem láttam. Úgy tűnik szokott edzeni. A karja vagy kétszer akkora, mint az enyém. Gondolom ő Caleb
- A mostoha unokatesód vagyok, én is örvendek a találkozásnak. -feleltem udvariasan.
-Ohh, akkor te vagy Rosalie. Ok.
- Sage, a Rosalie-t nem használom.
- Nekem aztán édes mindegy.
Egymás szemébe néztünk végig, de most elfordítottam a fejem. Kinyitottam az ajtót.
- Jó éjszakát, Caleb. - mondtam, majd bementem.
Nincs ehhez most energiám.

Reggel arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Fél 7 volt.

- Halo, jó reggelt, Sage Millerel beszélek? - szólt bele egy ismeretlen hang.
- Jó reggelt, igen én vagyok.
- Dylan Marcus vagyok, a lakás volt tulajdonosa. Azt szeretném mondani, hogy tegnap teljesen kiköltöztem és ma körbevetnélek téged.
- Ó, hát az csodálatos lenne.
- Rendben, akkor később, küldök egy sms-t hogy hol és mikor.
- Oké, köszönöm.
- Semmiség.
Azzal lerakta.

      " 18:00-re gyere az Oxford St és a Berkeley Way sarkán lévő kis kávézóba, Yali kávézója a neve. Mellette van a lakás, de ott fogunk találkozni. "
                                        - Dylan

Fél 4kor jött az üzenet. Az egész nap elég unalmas volt eddig, szinte ki sem mozdultam a szobából, csak az ablak előtt ülve olvastam egy fotelben.
Megnéztem mennyire van messze innen a Yali kávézója. Kicsit több, mint fél óra taxival, nagyszerű.
5 órakor elkezdtem készülődni. Egy lenge fekete, kockás, combközépig érő szoknyát vettem fel, fehér pántos toppot és egy derékig érő farmer felsőt vettem fel. Hajamat csak megfésültem és kiengedve hagytam. Meghúztam a tusvonalam, feltettem egy kis szempillaspirált és szájfényt. Cipőnek a kedvenc Jordanemet választottam a kék-fekete-fehéret.

Megnéztem magam a tükörben. 17:15-kor már indulásra kész voltam. Kiléptem a folyosóra..pont egyidőben Calebbel.
-Szia. - köszöntem rá.
Nem jött válasz. Mindegy. Hívtam egy taxit és elindultam.
18:00 előtt 5 perccel értem oda. Gyönyörű a környék. Sok a fa, az üzlet és az ember. Néha a tömeg kicsit megriaszt és taszít, de ezen dolgozom.. már egy ideje.
A kávézó előtt várakoztam.
Egyszer csak felém intett egy srác. Göndör, szőke haja van, 180-190 cm lehet, zöld szemű és kimondottan jó a stílusa.
Ő is farmer felsőt viselt, mint én.
  -Szia! Te vagy Sage, ugye? - kérdezte mosolyogva, miközben felém nyújtotta a kezét.
  -Szia. Te pedig Dylan, ha jól sejtem. -fogtam vele kezet szintén mosolyogva.
  - Örvendek a találkozásnak. Ha gondolod indulhatunk is a lakáshoz.
- Szintúgy. Nincs ellenemre.

A lakás tényleg a kávézó mellett van. Mármint a közösségi lakóépület, ahol van. Nem sok lakást tartalmaz, de nagyon barátságos.
A 4.emeleten vagyunk. A lépcsővel szembeni ajtó vezet a leendő otthonomba. Izgulok. Még nem láttam a lakást.

- Szóval - szólalt meg Dylan - ez itt az ajtó, barna, remélem tetszik.
- Természetesen, igazán ízléses. - bólogattam vadul
- Hmm, egyetértek. - mondta ő is komolyan.
Majd mindketten elnevettük magunkat.

(Folytatás következik..)