A fehér talár balladája [16+] - BEFEJEZETT

Ezüst csillogás a fényes jövő igéretével

Ahogyan a halvány ibolyás fény egyre erősödött, lassan bevilágítva az egész szobát Harry Potter fejét tanára vállára hajtotta és úgy élvezte az orgazmus utóhatását és gyönyörködött a csodás látványban egyszerre. Ám ez most egészen más érzés volt, mint általában és a Griffendéles úgy sejtette ennek jelentős köze van a lilán fénylő talárhoz. Most valahogy sokkal... elégedettebbnek, sokkal nyugodtabbnak érezte magát. Nem tudta igazán megfogalmazni mi az ami más, amíg meg nem érezte Piton meleg, ölelő karjait szorosan dereka köré zárulni. A férfi kissé feljebb ült a kanapén és ezzel egyidejűleg még szorosabban vonta őt magához, a teljes testük összesimult... és akkor Harry rájött, hogy amit érez az a biztonság. Nem csoda hogy nem ismerte fel, hiszen életében nagyon kevésszer volt csak benne része. Vagy talán még soha. De tudta, hogy innentől kezdve ez meg fog változni.
Ahogy a lila derengés alábbhagyott és helyét ezüstös ragyogás vette át Harry érezte, hogy Professzora lassan simogatni kezdte a hátát és valahogyan tudta, hogy mondani szeretne valamit így felemelte fejét hogy belenézzen azokba a szikrázó ónix szemekbe. Hirtelen egészen különös módon ÉREZNI kezdte a másikat... valahogy... mintha a fejében még az előtt tudta volna, hogy a férfi meg fog szólalni, mielőtt valójában megtette volna. És ez némiképp... ijesztő volt. De rendkívüli is.

- Ez... mi? Mármit, te is érzed?

- Igen. Persze. Olyan... olyan mintha éreznélek. Mintha itt lennél velem. De nem csak fizikálisan, hanem a fejemben is. Nem tudom ezt jobban elmondani.

- Szerintem ez a mágiánk. Összekapcsolódott.

- Ilyen létezik???

- Persze Harry. De elképesztően RITKA. Úgyhogy szerintem itt az ideje, hogy mesélj nekem egy kicsit. Hol találtad?

- A talárt?

- Igen.

- Az Abszol úton. A fűszerüzlet és a Czikornyai és patza közötti sikátor végében van egy kis antikvitás bolt.

- Ott biztos nincs.

- De igen. Emlékszem a fűszerüzletben nézegettem neked egy ezüstkést amikor megláttam fényleni a talárt.

- Harry... a fűszerüzlet mellett nincs sikátor.

- Hát hogy ne lenne. Voltam ott.

- Valóban VOLT ott sikátor. Egykor. És antikvitás bolt is. De már századok óta nincs, mióta leégett... a helyére sok bolt költözött de állítólag mindnek a tulaja vagy elmenekült vagy nyomtalanul eltűnt. Így a minisztérium befalaztatta a sikátort évszázadokkal ezelőtt.

- De az lehe... óh...

- Mi az?

- A füstszag. A boltbab füstszag volt. És az idős hölgy... tudtam hogy nincs valami rendben vele. Olyan különös volt. Majdnem földöntúli. A csillogó zöld szemeivel mintha BELÉM látott volna a hangja pedig nagyon furcsán szólt olyan csilingelően.

- Harry... bemutatkozott neked a hölgy?

- Igen. Azt mondta Doris a neve. És hogy nagyon vigyázzak rád.

- Doris Carson.

- Hogy? Te ismered?

- Igen, régi iratokból és könyvekből. Ő volt az antikvitás tulajdonosa... állítólag bent égett a tűzben. Egyesek szerint ő gyújtotta magára a boltot miután a férje elhunyt. Nem tudta elviselni a gyászt. Úgy tartják különleges volt a kapcsolatuk... mindenki azt mondta róluk aki csak ismerte őket. Még pár feljegyzés is megmaradt a bolt rendszeres vásárlóitól akik azt írták, hogy olyanok voltak mint a tűz és a víz de mégis tökéletes összhangban, egyetértésben. Ráadásul Dorisnak állítólag tényleg zöld volt a szeme ahogy te is mondtad, a feljegyzésekben úgy tartották a lelkedig látott vele. Sokan írták azt is, hogy kivételes látványt nyújtottak együtt... Dorist cinkének nevezték mert olyan törékeny volt a férjét pedig egy fekete keselyűnek írták le. Állítólag kifejezetten ijesztő alak volt, de Doris sosem félt tőle, sőt. A férfi állítólag haláláig odaadóan rajongott érte és sosem látták máskor mosolyogni csak akkor, amikor a feleségére nézett.
És ebben tudod mi a leghátborzongatóbb? Hogy én mindezt honnan tudom?