Kérlek, maradj még... - FELFÜGGESZTVE -

35

A három - ugyanis Ron még azelőtt elájult, hogy elindultak volna - "jóbarátnak" sietniük kellett, hogy időben érjenek a Malfoy kúriába.

- Ez megvan. Tíz percünk van. Draco, oda tudsz vinni minket? - hadarta aggódó tekintettel Melanie, közben kezébe szorongatta az időnyerőt. Draco szó nélkül nyújtotta kezét a két lánynak, ám Hermione hezitálni kezdett.

- Hermione, nincs erre időnk! Gyerünk - intett a fiú szemével, hogy ne finnyáskodjon. Végül legjobb barátja érdekében beadta derekát, majd egy szempillantás alatt a hatalmas kúriában találták magukat. 

- Basszus! Bújjunk el! - Hermione egy kőoszlop mögé terelte a csapatot, majd kémlelni kezdték a történéseket. Egészen addig álltak ott szoborként, mígnem Melanienak ismerőssé vált a helyzet a látomásából. 

- Most! - suttogta, majd elindult Voldemort és Harry felé, mint a csapat vezére, ám váratlan fordulat történt. 

- Mit képzelsz, Melanie? - szólalt meg Voldemort hangja a fejében. - Ejnye, azt hittem hűséges vagy hozzám. Nyugalom, ezen is javíthatunk! Imperio! 

Melanie megtorpant, mintha csak sóbálvány átkot szórtak volna rá. A mögötte kullogó két diák csak értetlenül meredtek egymásra. 

- Mel, jól vagy? - kérdezte Hermione, miközben közelebb ment hozzá, kezét a hátára tette.

- Mit művelt vele? - kiabált a Nagyúr felé Draco, Hermione pedig csitítgatni próbálta, de hiába.

- Amit mindjárt veled is fogok! Imperio! - hangzott el a varázsige, de Draco kitért előle, így ártásokkal kezdte bombázni Voldemortot. Míg Melanie szobrozott egy helyben, két barátja kisebb párbajt vívott a Nagyúrral. Harry tehetetlen volt, hisz pálcája vagy öt méterrel arrébb hevert tőle. Hermione észrevette, hogy a fiú jelezni próbál neki. Eleinte ugyan nem értette, de mikor a pálcát is megpillantotta, leesett a tantusz. Minden erejével azon volt, hogy Dracot is értesítse a dologról, de egy percre sem vette észre a lány vészjósló pillantásait. Annál inkább próbált kitérni Voldemort összes varázslata elől, vagy felé küldeni annyit, amennyit csak pálcája bír. A lánynak egyedül kellett elintéznie az elterelést, így a következő varázsigét nem a sápadt arcú felé küldte, hanem a fölötte lógó csillárra.

- Confringo! - majd a csillár darabokra hullott, ezzel elterelve Voldemort figyelmét, így Harry könnyedén odafuthatott a pálcájához, ám egy valakivel nem számoltak. Melanie, akinek ismét Voldemort parancsolt, megakadályozta. Olyan erőknek lett birtokában, amiről se ő, se barátai, még csak álmodni se mertek volna. Melanie szinte ágyúgolyóként lőtte ki magát, mikor szemtanújává vált, hogy Harry készül valamire. A fiút egyenesen a nyakánál fogva nekiszorította a falnak, aki csak ekkor láthatta, hogy szeme újra ég a vörös tűztől. Szó szerint.

- Ez... nem... te... vagy - nyökögte Harry, de csak alig lehetett érteni, hiszen torkát elfojtotta egy kéz. Próbálta állni a lány kemény tekintetét, míg barátai megmentik. Legalábbis remélte, hogy így lesz. Hermione és Draco már nem sokáig bírták, de mindent megtettek, hogy Voldemort gyengébbé váljon. Így ment ez egészen addig, míg Draco pálcája ki nem repült kezéből. Egy percre megállt a levegő. Voldemort diadalmasan vette szemügyre a fiút, aki a szokottnál is sápadtabb és nyúzott volt. Erre már Melanie és Harry is felfigyelt, de szorításából egy cseppet sem engedett, nehogy kihasználja ezt a fiú.

- Nocsak, nocsak. Mit szólna apád, ha meglátná, milyen fiút nevelt? - undorodott hangon kérdezte Voldemort, egyre közelebb lépkedve csupasz lábaival a Malfoy örökös felé. - Kérdezzük meg tőle - mutatott az egyik nyitott ajtó felé, ahol most Draco anyja, és Lucius álltak. Narcissa már szaladt volna fiához, hogy átölelhesse, de apja ebben is megakadályozta. Draconak a szíve szorult össze a látványtól, amint apja még ennyi kegyelmet sem enged meg feleségének. Lepergett előtte élete azon része, ahol Lucius veri, kínozza, megleckézteti, vagy szeme láttára bántalmazza édesanyját, most pedig azt is végignézné, hogy fia meghal. A mardekárosnak is könnyek gyűltek a szemében, de nem hatotta meg a kőszívű apját. 

- Lucius - szólította meg Voldemort - mit érdemel a fiad? 

A férfi óráknak tűnő percekig állt szótlanul. Draconak ez feltűnt, és inkább hitt volna legbelül egy hangnak, ami azt suttogja; "ő nem olyan rossz ember", de szívében mindig is tudta, hogy az apja egy szörnyeteg.

- Örökre szóló büntetést. - jelentette ki oly könnyedén Lucius, hogy szeme sem rebbent közben. Anyja már borzongott fájdalmában, de a férfi erősen tartotta, nehogy odafusson fiához. 

- Tudtam - mondta Draco, közben könnyek folytak le arcán - Tudtam, hogy megtennéd. Gyerünk, ölj meg te! Úgysem bánnád, ha meghalnék, hát tedd meg te! - üvöltötte apja szemébe, aki szégyenkezve nézett vissza rá.

- Ellenem fordultál, mit gondoltál, mégis hogy fogok reagálni? - kiabált immáron ő is.

- Én helyesen cselekedtem, veled ellentétben! Mindent megteszel, csak hogy behódolj a Nagyúrnak! 

- Fogd be a szád! - és jött a kegyelemdöfés - Te vagy a Malfoyok szégyene. 

Draco erre a kijelentésre már nem tudott reagálni. Tudta, hogy apja szájából egyszer elhangzik ez a mondat, de nem tudta kontrollálni érzéseit, újabb könnyáradat következett. Erre nem lehet felkészülni eléggé.

- Naaa, Draco. Ne szomorkodj, van még hely nálunk. Ha észhez térsz, elfelejtjük ezt a botlásodat. - nyugtatta a Nagyúr, ám Dracora ez nem volt hatással.

- Azt már nem! Soha nem leszek olyan, mint ti! Hiába vagyok Halálfaló... - az utolsó szavakat szinte már suttogva ejtette ki.

- Ahogy gondolod. Tudod mi lesz, ha ellenszegülsz - vetett egy fájdalmas pillantást a sérült fiúra, de ő ettől sem enyhült meg. - Te választottad - bökte oda hanyagul, majd Melanie felé nézett, aki eddig csöndben hallgatta végig az egészet, bár nem biztos, hogy elértek tudatáig a hallott szavak. - Melanie kedves, gyere csak ide - azzal a lány eleresztette a már fuldokló Harryt, aki ugyan megkönnyebbülten, de a földre rogyott. Hermione azonnal sietett barátjához, hogy felsegítse. 

- Igen, Nagyuram? - állt meg közvetlen Voldemort előtt.

- Szeretnél nekem bizonyítani? 

- Minden vágyam! 

- Akkor átadom neked a lehetőséget, hogy megöld ezt a fiút - megfogta Melanie vállát, és teljes testét a rettent fiú felé fordította. A lánynak szeme sem rebbent, előhúzta pálcáját, s először a földre terítette. Draco fájdalmában felnyögött, majd alkarjára feltápászkodott. Melanie sebesen araszolt felé, mikor odaért, újból rászegezte a pálcáját.

- Melanie, én vagyok az! - suttogta, hogy csak a lány hallja, de nem hatott, így újból próbálkozott. - Én vagyok, Draco. - ez sem hatott, így mást kellett kitalálnia, mielőtt a lány megöli. -"A fáklya tőle izzóbb lángra lobban, szépsége úgy csüng az éj arculatján, mint fényes ékszer szerecsen fülén. Túl szép e földre, nem való ide!" - a szöveget végig a lány szemébe nézve, könnyekkel teli szemekkel szavalta el, szóról szóra. A lánynak már az első szavak hallatán enyhült szemében a tűz, és átváltott eredeti színére. Draco érezte, hogy nem kell sok, csak egy parányi erő szükséges ahhoz, hogy megtörjön, így folytatta. - Mel, emlékszel, mikor betörtél hozzám őszi szünet előtti reggel, és számon kérted rajtam, hogy megcsaltalak-e? Én azt feleltem, hogy nem, de nem hittél nekem. Végül rájöttél, hogy az állításod téves, és rögtön terelted a témát. Vagy emlékszel, mikor rád találtam az ajtóban, sírva, összetörve, és azt kérted maradjak? 

Melanienak az emlékek hallatán könnybe lábat a szeme, és észhez is tért. Eszébe jutott az összes Dracoval töltött perce, mire el kellett mosolyognia. Emlékezett minden féltékenységi jelenetére, vagy a sajátjaira. Az első találkozásra, a büntetésre, a közösen eltöltött éjszakára, a Szükség Szobájában elcsattant első csókra. Megbánóan és összetörten nézett barátjára, aztán Harryre és Hermionéra. Elgondolkozott, mit is tett? Ez nem ő. Neki mindennél fontosabbak a barátai, akik a legnagyobb veszélyből is kihúzzák, mint most ebből. Fontos neki Sophie nénikéje, annak ellenére, hogy elhallgatta előle az igazságot. Fontos neki a családja, akiket évekig nem láthatott, de most végre újból maga mellett tudhatja őket. De a legfontosabb számára a szerelme, aki most ellőtte ül, aki tiszta szívből és önmagáért szereti őt. Akiért még az életét is feláldozná azon nyomban. Döntést kellett hoznia, miképp fog cselekedni. Kiáll a barátaiért, vagy végleg átáll a Nagyúr oldalára, mint Halálfaló?