Az élet lehet jó -Life can be good [F1 fanfiction]

1. Véletlen

Július 7

A kávézó nyüzsgése így a késő délutáni órákban mindig a legnagyobb. Az emberek jönnek mennek, ki hosszabb ki rövidebb ideg élvezi a hely hangulatát. Van, aki órákig ücsörög kávéja, esetleg szendvicse felett miközben a falként szolgáló hatalmas üvegen keresztül kémleli Oxford utcáját. Mások szinte le sem ülnek, vagy éppen csak beugranak, hogy kérjenek valamit elvitelre. Az Art Cafe különleges aurája sok mindenkit vonz, már kívülről is látszódnak a fénylő égősorral díszített falak, belül pedig a látvány mellet az illatok szintén magukért beszélnek. Bár lehet csak túlzottan elfogult vagyok a kávék aromáival szemben.

Az egyetlen dolog, ami rányomja bélyegét erre az egyébként csodás kávézói hangulatra az, hogy mi dolgozók mindig kevesebben vagyunk ahhoz, hogy kényelmesebben és kevésbé őrültek módjára rohangáljunk a rendelésekkel. Hozzászoktam a munkához és eszemben sincs panaszkodni, de amikor csúcsidőben négyünkre jut minden feladat kissé nehézkes a pozitív hozzáállás. Jelenleg négyen robotolunk egészen a kilenc órai zárásig. Ezzel a gondolattal gyorsan rápillantok egyszerű kis fekete karórámra. Még csak öt óra.

Sóhajtva körbe pillantok a helyiségen, ami, mint ilyenkor általában szinte teljesen tele van jókedvűen beszélgető vendégekkel.

-Hahó, föld hívja Skylát. -szól Olive a pultból. Ma rajta volt a sor, hogy kasszázzon. Bár velem ellentétben a szőke hajú lánynak megmagyarázhatatlan módon ez kedvenc tevékenysége. Elmondása szerint, így nem kell rohangálnia, amit ő ki nem állhat, nem mintha bárki szeretné közülünk, de valakinek azt is meg kell csinálni.

-Tudom tudom, megyek a következőért. -közben pedig már fordulok a hátsó helyiségbe, ahol a rendelések készülnek. -Csak vettem egy kis levegőt. -fűzöm hozzá fáradtan, de neki épp csak egy sokatmondó pillantásnyi ideje marad rám mielőtt még a következő vendéghez fordulna.

A hátsó résznek nincs ajtaja, így gyorsabban és akadálymentesen tudunk közlekedni rendeléseinkkel.
-Roxy, mennyid van még a sorban? -kérdezem társam, akivel ma a vendégeket szolgáljuk ki. A fonott fekete hajú lányról sugárzik a fáradtság.

-Ez a három, ami a tálcán van. És még öt, amit Tyler -emeli meg hangját, s közben az említett irányába sandít, aki az italok elkészítésével szorgoskodik- helyett én fogok megcsinálni mert olyan csigalassú, hogy ha rajta múlna éjfélig se lennénk kész.

-Ha nem tetszik csináld jobban Roky. -veti oda neki, de Roxy gyilkoló tekintetét szerencsére nem látja háta mögött. A becézésre elnevetem magam ezért én is megkapom a magas lány bejáratott pillantását. Majd gyorsan megpördül és eltűnik tálcájával a kezében.

Az általunk konyhára keresztelt helyiségből két oldalról tudunk kimenni, így mivel általában ketten visszük ki a rendelést nem akadályozzuk egymást, ráadásul el tudjuk osztani, hogy melyik asztalsor kihez tartozik. Szerencsére ez a megoldás elég hatékony szóval egy kis energiát legalább spórolunk vele, ha mással nem nagyon tudunk.
-Néha kikészít. -nevet a sok meló ellenére mindig vidám Tyler.