Az élet lehet jó -Life can be good [F1 fanfiction]

4. Új barátok

Július 9

Egy apró mosollyal indulok el és hagyom ott Olive-ot a pultnál. Igaz a főnököm váratlan éjszakai hívása nélkül is odaköszöntem volna Ashleynek, s haverjainak így azért sokkal jobb a helyzet. Már alig várom, hogy leülhessek kicsit, úgysem fogok sok időt itt tölteni épp csak annyit, hogy nyugisan elszürcsölgessem poharam tartalmát. Nem azért, mert nincsen kedvem kikapcsolódni, inkább a fáradtság kezd lassan rám telepedni, ami ilyen késői műszakban a megszokás ellenére is gyakran megesik. Persze mindig igyekszem fenntartani az éberségem, bár a kávék és kóla hatása az igazat megvallva semmit nem ér mostanában.

-Huhh ez közel volt. -torpan meg hirtelen a poharat szugerálva egy vendég a sok közül, akit nem sikerül úgy kikerülnöm, ahogyan azt tervezem. Kell nekem a fáradtságon gondolkozni.
Felpillantok italomról a körülbelül egy fejjel magasabb srácra, hogy a hangos zene közepette elmotyoghassak egy bocsánatkérést. Tekintete találkozik az enyémmel, s a szemeiben csillanó felismerés ugyanazt tükrözheti vissza, amit ő is láthat enyémekben.

-Várj, te vagy a kávés lány? -kérdez rá mintha még mindig nem lenne benne teljes mértékben biztos.

-Te meg akit meghívtam mégis ott hagyott egy csomó borravalót az asztalon. -hozom fel, ezzel megerősítve, hogy én vagyok, aki sikeresen összekávézta a felsőjét.
-Amit nagyon köszönök egyébként. -teszem hozzá. Hihetetlen, hogy itt is éppen belé botlok. Majdnem szó szerint. Persze ennek részben örülök, így legalább meg tudom köszönni a tegnapi, vagyis tekintve, hogy éjfél jócskán elmúlt tegnap előtti gesztusát.

Válaszként egy nagy mosoly kíséretében megrántja a vállát. -Ez természetes. -jelenti ki, közben igyekszik komoly arcot felvenni. Több kevesebb sikerrel. -Ha már ilyen simán ment a kiszolgálás.

-Te most gúnyolódsz? -húzom össze gyanakodva szemeim.

-Ja nem dehogy -neveti el magát, ezt már én sem bírom mosolygás nélkül. Furcsa, hogy egy picit olyan érzés mintha nem egy napja találkoztunk volna először. Bár próbálom mindig a pozitív dolgot keresni az emberekben, de az ő közvetlensége mégis másabb. Egy kicsit Ashleyre emlékeztet.

-Mentségemre szóljon, az volt a legelső ilyen alkalom.

-És szerinted az utolsó? -mutat a pohárra, mely tartalma az imént majdnem ugyanúgy végezte, mint a macchiato.

-Hogy te mekkora paraszt vagy. -ismétlem meg a kávézóban elhangzott mondatát jóval kedvesebb hangszínnel, mint ő mondta barátjának. Szinte látom ahogy leesik neki, hogy őt idéztem.

-A nevem is megjegyezted? -húzza fel kérdőn a szemöldökét, mire elnevetem magam.

-Tudod mennyi emberrel találkozom egy nap?

-De nem mindenkire borítasz kávét. -ezzel az érvel pedig nem tudok kötözködni, így hát bólintok.

-Jogos. Kezdjük elölről, Skyla May vagyok. -mutatkozom be a szokásos módon lehagyva vezeték nevem, s szabad kezem felé nyújtom.