Titanic: A Bermuda-háromszög

4. Nincs visszaút

  Queenstown kikötőjétől távolodva a Titanic II a szárazföldet is maga mögött hagyta, elindulva New York felé. A vas óriás a kikötőben állóknak egyre kisebbé vált, ahogy eltűnt a messzeségben. A hajón mindeközben persze zajlottak az események. Az új utasok igyekeztek megtalálni lakosztályaikat. A már második napja fedélzeten lévők próbálták túlélni a saját otthonukban, amíg a tömeg szétszéled a hajó különböző részein. Theodor sajnos nem engedhette meg magának ugyanezt. A barátnőjét ugyanis minden bizonnyal elrabolták, neki pedig választania kellett a családja és a legjobb barátnője között. Miközben a kandallóval szemben fekvő fotelben gondolkozott, a naplót bámulva akarva-akaratlanul eljátszadozott a gondolattal, hogy mi lenne, ha a naplót választaná. Fogalma sem volt, hogy mi a helyes döntés egy ilyen helyzetben. Szerencséjére, egy férfi épp ekkor kopogott az ajtón, hogy segítsen neki. Theo kinyitotta, majd megpillantotta Adrian-t, ugyancsak aggódó arccal.
- Mondd csak, te egyedül vagy a hajón? - Kérdezte a fiú az érkezőt. - Nem mintha zavarna, csak kezdem bűnösnek érezni magam amiatt, hogy rád zúdítom ezt a sok drámát. - Magyarázta. Adrian megpillantotta a feldúlt szobát.
- Itt meg mi történt? - Tette fel félve a kérdést, tudván, hogy mi történt az elmúlt napokban. A fiú átnyújtotta a fenyegető levelet Adrian-nak. - Ez komoly?
- Úgy néz ki. Órák óta nem találom Daph-et. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. - Mondta könnyes szemekkel Theo. Adrian szeretett volna támaszt nyújtani, így megpróbálta átölelni a fiút, aki először ellenkezett, majd hagyta magát. - Köszönöm.
- Nézd, ha tudok bármiben segíteni, akkor itt vagyok, tudod jól.
- Tudom. Bejössz? Mármint a szobába. - Egy ilyen témát egyikük sem szeretett volna a nyitott ajtóban megbeszélni, főleg nem a történtek után, így beinvitálta a férfit. Miután az leült, Theo megkérdezte inna e valamit. - Van egy kis borom meg egy kis whiskey-m, ha gondolod.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit furcsa időpont, hogy elkezdjünk inni? - A fiú kínosan érezte magát, ugyanis Adrian-nak teljesen igaza volt, de nem tudott józanul gondolkodni, így azt gondolta, egy pohár whiskey nem árthat.
- Ha te nem is, én akkor is iszok egyet. - Szólt, majd kiöntött magának egy keveset és leült a férfi mellé. - Át kell adnom a naplót. Nem számít mi a következménye.
- Egyetértek, de tudod... rájöttem valamire. Ha ezt a naplót akarják, akkor kell lennie benne olyan információnak, ami a hasznukra válhat. Mi az?
- Elmesélek neked valamit. - Kezdett bele Theodor. - Száztíz éve, az eredeti hajón...
- A Titanicon? Mármint, az igazin? - Kérdezte érdeklődve.
- Igen. Nos, az üknagyapám, Austin utas volt. Ő ugyan túlélte, de... végzett valakivel, mielőtt a hajó elsüllyedt.
- Jézusom. Kivel?
- Szerelmes lett egy Edmond nevű fiúba. Megölte az anyját. - Mesélte csalódottan Theodor. - Miközben süllyedt a hajó, kiderült, hogy Austin jobban szereti a srácot, mint amennyire Edmond szerette őt. Amikor helyet ajánlottak neki, ott hagyta Austin-t a süllyedő hajón. A napló szerint azonban a srác anyja sem kapott helyet a csónakokban. Minden olyan gyorsan történt...
- Várj, Austin meleg volt?! - Kérdezte Adrian meglepődve.
- Igen... és itt még nincs vége. Az anyja belekeveredett egy nagy tömegbe, így nem jutott fel időben a fedélzetre, hogy csónakot találjon. Amikor kijutott, a nő találkozott Austinnal.
- Még mindig nem értem, hogy ennek mi köze ahhoz, hogy Austin megölte őt.
- Elmondta az anyjának, hogy ott hagyta őt a hajón és hogy Edmond már az egyik csónakban ül. Az anyja hisztérikus állapotban volt, így őt okolta azért, hogy ott maradt, hiszen ha Austin nincs, akkor talán a fiának is az anyja jutott volna eszébe először, legalább is szerinte. Tudta, hogy valószínüleg a hajóval együtt el fog süllyedni, így rátámadt. Meg akarta ölni. Ő ellökte magától, a nő meg beverte a fejét a korlátba, elcsattant a feje, a rázúduló tömeg pedig halálra taposta.
- Ó te jó ég... - Szólt a férfi, majd megragadta Theo whiskey-jét és belekortyolt. - Ez tönkreteheti a családodat. Igaz?
- Mindent elveszítenénk. Egy ilyen botrányra rámehet mindenünk. - Mondta, majd ismét a barátnőjére, Diana-ra gondolt. - Át kell adnom a naplót. Azt mondták, hogy majd jelentkeznek hol és mikor tartsuk meg a cserét.
- Nem lehetnek messze, itt kell lenniük a hajón. Talán megmenthetjük anélkül, hogy választanod kelljen a családod, a saját jövőd, vagy a barátnőd között. - Adrian igen meggyőzően beszélt, nem is csoda, hisz magának is volt része hasonló ügyekben, még évekkel ezelőtt. Most azonban nem volt itt az ideje, hogy ezt megossza Theo-val is.
- Ebben igazad van. Olyan kétségbeesett vagyok, hogy ez eddig eszembe sem jutott. - Mondta hirtelen lelkesedve Theodor. Adrian és ő tehát felállt, és elindult az alaksorba, hogy felfedezzék a hajó ottani területeit. Egyetlen dologgal nem számoltak, hogy mint mindig, valaki most is minden lépésüket figyelte. 

  A két fiú a lifthez sietett, hogy eljussanak a legalsó szintre. A Titanicon egyébként négy lift volt, amit négy lift kísérő működtetett. Ezekből egy a másodosztályú utasok lépcsőházában található, míg a másik három az első osztályú utasok nagy lépcsőházában helyezkedik el. Adrian és Theodor első osztályú utasokként az utóbb említett hármat használhatták, hogy eljusson az alagsorba. A liftet egy Richard Carney nevű huszonéves fiú működtette. Érdekesség, hogy egykor élő rokona, William Carney, a White Star Line Olimpic osztályú hajóin dolgozott, majd ezekből a Titanic-on 1912 Április 15-én életét vesztette, amikor a hajóval együtt elsüllyedt. 
- Az alagsorba, légyszives. - Mondta Adrian, mire Theo meglepődve figyelte, milyen mézes-mázassá vált a hangja a liftbe belépve. Úgy érezte, partnerének talán tetszhet a lift kísérő, rosszallását pedig igen sokat mondó arckifejezések kísérték. - Mi van? - Kérdezte értetlenül a férfi Theo-t. 
- Semmi. - Válaszolta a fiú, holott nyilvánvaló volt mi zavarja őt. - Koncentráljunk a lényegre, oké? 
- Oké. - Vágta rá határozottan a férfi, mivel szerinte pontosan ez történt. Azt persze továbbra sem sikerült tisztázniuk, hogy miért is érdeklődnek ennyire egymás iránt.
  Ahogy a lift kinyílt, Theo előre sietett, hogy mihamarabb megtalálja barátnőjét. Elővette a naplót a táskájából, miután eszébe jutott, hogy Austin is írt a hajó ezen részéről. Szerinte létezett egy "üvegfenekű terem"-nek nevezett kabin, ahol csodás látvány tárult az óceánra. A hajó alaprajzát utólag tanulmányozva azonban nem létezett ilyen hely, így ha volt is, nem sokan tudhattak róla. Azt gondolta, esélyes, hogy barátnőjét is ott tartják fogva. Miután elmesélte a történetet Adrian-nak, elindultak az ismeretlen folyosókon, ahol meglepő módon egy lélek sem volt rajtuk kívül. 
- Azt hiszem jó nyomon haladunk. -  Mondta a fiú. - Jobb lesz, ha suttogunk, nehogy meghalljanak minket. 
- Szerintem ha itt van, esélyesen nincs vele senki. - Mondta meggyőzően Adrian. 
- Miből gondolod ezt? - Theodor nem értette, hogy kutató társa miért ennyire biztos abban, amit mond. Kezdte úgy érezni, hogy többet tud, mint amennyit elmond. 
- Ezekhez a területekhez csak itt dolgozók férnek hozzá, nagyrészt. Úgyhogy, esélyes, hogy dolgoznak még, így nem tudnak itt lenni egész nap. Sietnünk kell, ha élve akarjuk megtalálni őt. - Mondta, majd átvette a vezetést és elindult előre. Ahogy a folyosó végére értek, dönteniük kellett, hogy jobbra, vagy balra haladnak tovább. Épp elindultak volna a jobb szárny irányába, amikor sikítozást hallottak meg a másik irányból. Rohanni kezdtek, hogy megtudják honnan jön a hang. Egy irattárhoz jutottak, ahol az eredeti hajón a naplóban említett panoráma terem volt megtalálható. Az ajtó zárva volt, ugyanakkor egyértelműen Diana volt az. Miután betörték az ajtót, meglátták a lányt. A kezei és lábai meg voltak kötözve, míg száját ragasztó takarta, amit vélhetően most sikerült résnyire leszednie. Miután eloldozták őt, egy lány jelent meg az ajtóban, pisztollyal a kezében. Anna Richardson volt az. 
- Senki nem megy sehova. - Mondta, majd Daph-re célzott, ujjával a ravaszon.