Igen, Apuci! • JIKOOK

||17.rész||

- Van kedved most fürdeni, velem? - kérdeztem mosolyogva, miközben reménykedve vártam a válaszát.

- Nem is tudom, Jungkook.. - húzta el a száját. Csalódottá vált azt arcom. Mit ronthattam el aznap?
- Jimin, kérlek figyelj rám egy kicsikét.. - megnyaltam ajkaimat a kiszáradás miatt, majd leültem mellé. - Mi történt azon a napon, amiért már nem olyan a kapcsolatunk, mint azelőtt? - tettem fel szomorúan a kérdést, majd a kis kezei felé nyúltam, ami a combjai között pihent. Lassan, félve csúsztattam a bőrén végig a tenyeremet egyre közelebb az ujjaihoz, viszont ekkor Ő ökölbe szorította a mancsait. Azon a ponton voltam, hogy tudtam, akár el is tudnám sírni magamat ott helyben, előtte, viszont erősnek kell és kellett maradnom, bár sokszor jobb, ha kimutatjuk az érzéseinket, hiszen azzal az emberek tudtára tudjuk adni azt, hogy nem annyira könnyű nekünk sem, mint amennyire mutatjuk és mint amennyire Ők hiszik azt, de én ezt sosem tudtam megtenni.
- Jimin.. kérlek, hadd érjek hozzád. - mondtam halkan, beletörődve a helyzetbe, viszont a hangomban mégis érezhető volt a remény is.
- Jungkook.. én.. - láttam rajta, hogy nehezére esik kimondania a szavakat.
Tudtam, ha megszólalok lehet, hogy nem fogja folytatni a mondatot, ezért inkább csendben néztem az arcát oldalról, néha viszont az ajkaira pillantottam. Oly régen értem hozzájuk, Jimin..

Sóhajtottam egyet és tovább vártam, a csendben.
- Jungkook.. én nem szeretnék csalódni senkiben sem.. - hullott le egy könnycsepp a kézfejemre, amiért bocsánatot is kért, majd apró ujjaival letörölte a cseppet a bőrömről, azután viszont megfogta a két kicsike kezével az enyémet. Tekintete szomorú volt, viszont nem tudtam elmenni az mellett, hogy megfogta a kezemet. Örültem, viszont aggódtam is érte. Belekeveredett volna valamibe, ezért mondja ezeket? Látszik rajta, hogy fél, de mitől, vagy kitől? Bántotta esetleg Őt valaki?

- Jimin, miért mondod ezt? Aggódom érted. - tekintete még mindig a kezemen és az azt körülölelő mancsain volt. Vártam egy kicsikét, viszont nem igazán szeretett volna válaszolni. Meg kell értenem azt, hogy egy kapcsolatban is vannak olyan dolgok, amiket nem osztunk meg a másikkal, viszont én tényleg féltem Őt. Nagyon féltem Jimint..
- Jimin.. én jóvá szeretnék tenni mindent.. - hajtottam le a fejemet. Annyira meg szerettem volna ölelni Őt. Azt a picike, puha és meleg testet..
- Jungkook.. - szólalt meg, viszont nem szerettem volna azt, hogy ellent mondjon nekem, most nem.
- Jimin, nem veszíthetlek el téged! - vágtam közbe. - Fontos vagy számomra! Ha Te már nem lennél az életemben, nem tudnék vigyázni rád és nem tudnálak félteni. Nem tudnék valakihez este hozzábújni, ha arra vágyom és arra van szükségem, vagy éppen valakit a karjaim közt tudni, ha Ő arra vágyik és arra van szüksége. Jimin, én szeretlek, kérlek, ezt értsd meg éppen ezért nem szeretnélek elveszíteni téged!.. - hiába próbáltam erős maradni, könnyezni kezdtem, amiért a fejemet oldalra is fordítottam. Nem szerettem volna, hogy lássa azt, ahogyan sírok. Ki tudja, hogy a helyzetre pozitív, vagy ellenkezőleg, inkább negatív hatást gyakorolna?

Jimin

- Jimin, én szeretlek, kérlek, ezt értsd meg és nem szeretnélek elveszíteni téged!.. - hallottam hangjában azt, hogy megtört. Megsajnáltam Őt.. mióta a kapcsolatunk szorosabbá alakult minden este hozzábújva aludtam el, mert féltem. Sokszor voltak rémálmaim, Ő viszont mindig ott volt mellettem és megvígasztalt, ha arra volt szükségem.
Lehajtottam a fejemet és lehunytam a szemeimet.
Jimin, most mégis mit kellene tenned, ha félsz tőle, viszont szereted Őt? - tettem fel magamban a kérdést, ami már egy ideje megválaszolatlan volt..
- Jungkook.. ne haragudj rám kérlek.. - szorítottam rá kezére lágyan. - Megölelhetlek? - tettem fel halkan, szipogva a kérdést, miközben ránéztem könnyes szemekkel.
Fejét felém fordította, akkor láttam meg a könnycseppeket az Ő szemében is.
- Jimin.. kérlek, ölelj magadhoz. - mondta ki a szavakat Ő is halkan, majd felálltam és az ölébe ültem.