Az írásról

13

Íme, jön a siker, tetszik, amit írtam. E tetszésen át úgy nézem meg mármost a művemet, sunyin és oldalról, mikor senki se látja, mint ahogy a fiatal leány, akinek először dicsérik a lábait, vet egy gyors pillantást lefelé. És ettől fogva azt csinálja, aminek sikere volt. Értsétek meg végre: nektek akarok tetszeni, nem magamnak. Igaz, meg is mutatom néha meztelen lelkem, de csak akkor és annyit, amennyit magam is szépnek tartok belőle. Igaz, a mű tükör, amiben magamat nézem – de csak akkor, ha tudom, hogy ott álltok a hátam mögött, és együtt nézünk a tükörbe. S hogy van közöttünk, aki kendőzi is magát? De mennyire! A lelki kozmetikát valódi művész éppoly kötelezőnek érzi, mint színész a testit, jól tudván, hogy nem is önmagának, a közönségnek tartozik vele.

Karinthy Frigyes

Már tudom: amit nem fogalmazunk meg, amit nem gondolunk végig értelmes, összefüggő mondatokban, azt nem is tudjuk.

Vida Gábor

Tudod, amit az ember megírt, az múlttá válik. Az már nem ő. Én nem találtam fel semmi újat, mert a művészetben nincs is semmi új. Tegyük fel, hogy Mátyás király, aki nagy barátja volt a művészetnek, ideszólna most nekünk: kedves Vitray, kedves Örkény, mondják már meg, mi újság a művészetben? Azt kellene neki mondanunk, hogy kérem szépen, Felség, tulajdonképpen semmi különös. Voltaképpen csak annyi történt, hogy megszületett egy új művészet, a mozi. Ha Visegrádon játsszák, nézzen meg egy Jancsó-filmet.

Örkény István

„Költőnek" se éreztem soha magamat, s írásra is előbb ösztönzött a beolvadás vágya, mint a kiválásé. A „költőnek" a gyermekhez hasonlóan kell jelen lennie a világban, s kultúrára is egyedül azért van szüksége, hogy legyen ereje újra és újra elhajítani. És semmiképpen se lehet intellektuel; miként a költészet se park, hanem fa.

Pilinszky János

Amikor gyerekkorában meghallotta, hogy a latin egy halott nyelv, szinte meggyászolta: Hát meghalt!? Szegény. Majd hidegen hozzáfűzte: Halott nyelvet pedig, édesapám, nem tanulunk, okay?! És: Ték it ízi, deddy. Amikor én úgy 30 éve először körülnéztem a magyar irodalomban, és nem lehetett nem körülnéznem a diktatúrában, akkor ott nem volt egy fia „ízi" sem.

Esterházy Péter

A költőnek nem kell vigyáznia sem hangszálaira, sem izmaira, sem testsúlyára. Valami más, nagyobb parancs zendül fölötte, valami más, nagyobb önsanyargatást követelnek tőle; mindenről le kell mondania, hogy minden az övé lehessen, egyedülvalóságát kell őriznie, a bánatot, mely nélkül szeme vak, s nem láthatja sem önmagát, sem a nagyvilág egyetlen kis darabkáját. A szenvedés higiéniája ez, a fájdalom mitológiája.

Kosztolányi Dezső

Az igazán eredeti elmét nem az tünteti ki, hogy valami újat legelőször látott meg, hanem hogy a régit, rég ismertet, mindenkitől látottat és észre nem vettet újnak látja. A legelső feltaláló rendszerint az az egész közönséges és szellemtelen fantaszta: a véletlen.

Friedrich Nietzsche

Őrült örömöm volt, mikor hetekig való visszafeléolvasás után ilyen felfedezésekre bukkantam, hogy „szerda", az visszafelé „adresz" és „szeretni", az visszafelé „interesz", és „kelet" az visszafelé „telek", és „ingovány", az „nyávogni", ki sem mondhatom, mennyire irigyeltem költőtársamat, Babits Mihályt, aki rájött, hogy „erőszakos", az visszafelé „sok a szőre", és „római fővezér", az „rézevő fia, Mór". Én bevallom, hogy én minden szót, ami eszméletembe kerül, mielőtt felhasználnám, előbb megszagolom, feldobom, leejtem, kifordítom – játszom vele, mint a macska az egérrel, csak azután kapom be. Az én rokonom volt, aki az elemi iskolában ezt a csodálatos dolgot kitalálta, hogy aszongya: „egy telendő, két telendő, tisztelendő".

Karinthy Frigyes

Az alkotás sötét, homályos dolog, semmiből valamit csinálni az nem magától értődő. Bár, remélhetjük, mélyen emberi. Az irodalom nyelve tehát alkotni akar, létrehozni, létre akar hozni egy épületet szavakból. M inden figyelme az épületre koncentrálódik (az író itt természetesen minden, ő a megrendelő, ő a házigazda, ő az építész, de ő a pallér és a kőműves is, sőt még a házigazda enyhén molett, ám még m indig vonzó asszonya is ő), figyelnie kell az épület arányaira, és persze a gyakorlati dolgokra is.

Esterházy Péter

Az irodalom minden időben két végpont között mozgott, a klasszicizmus és romanticizmus között. Harmadik irány nincs, csak átmenet a kettő közt, ezzel vagy azzal az árnyalattal. Olyan két határvonal ez az irodalomban, mint a politikában a zsarnokság és forradalom. Aki klasszikus, az irodalmi zsarnok. Az tiszteli a hagyományt, az elődök kőbe vésett parancsait, az egyéniséget csak éppen átcsillantja zárt formákon át, nem érzékletes, hanem pontos, nem barátja a helyváltozásnak, ragaszkodik ahhoz, amit lát, és nagyon szívén fekszik, hogy kifejezésben se vétsen a hűség ellen. Aki pedig romantikus, az irodalmi forradalmár.

Kosztolányi Dezső

Az irodalmi művek olvasása arra kötelez bennünket, hogy az értelmezés szabadsága mellett is hűségesek maradjunk hozzájuk, és megadjuk nekik a kellő tiszteletet. Van egy veszélyes, manapság jellemző eretnekség az irodalomkritikában, amely szerint az irodalmi művel azt csinálhatunk, amit akarunk, úgy olvashatjuk, ahogy legzabolátlanabb késztetéseink diktálják. Nem igaz. Az irodalmi művek az értelmezés szabadságát kínálják nekünk, mert több szinten olvasható szövegeket tárnak elénk, és felhívják figyelmünket a nyelv és az élet kétértelműségeire. De ahhoz, hogy sikeresek legyünk ebben a játékban, amelynek értelmében az irodalmi műveket minden nemzedék eltérő módon olvassa, mély tiszteletet kell tanúsítanunk aziránt, amit másutt a szöveg intenciójának neveztem.

Umberto Eco

Az írásban az élmény kétségtelenül fontos, de mégse elsődleges. Amikor az ember elkezd írni, akkor még az indítóélményét is el kell felejtenie. Csak tökéletesen üres lapra kerülhet valóságos szöveg. Ez sokszor egy szó, sokszor egy kép, amiben a költőnek nem lehet nem hinnie, nem lehet nem bíznia. Ekkor kezdődik - ezt most idézőjelben mondom - a munka, tehát bizonyos értelemben a személyes rész, a tudatos rész. Egy vers nagyon ritkán jut el a zavartalan kifejletig az első képtől az utolsóig. Van ilyen véletlen is, de ez nagyon ritka. Legtöbbször az ember belebukik - mondjuk így - az élmény, majd az előbb említett ingyenes indíttatás után a személyes munkájába; valahogy belezavarodik, valahogy elakad, valahogy belebukik. És csak ezt a bukást - mintegy a halálát, vagy mintegy az egész emberi pályafutásának, az egész életünknek a görbéjét - beépítve kapjuk meg aztán a befejezést, majdnem olyan ingyen, mint az indíttatást.

Pilinszky János