Fangirl storys

♡Narnia boys: amikor rémálmod van♡

Peter:

Álltalában nem szoktak rossz álmaim lenni ugyanis én este aludni szoktam és nem álmodni, de ma

elég zaklatottan feküdtem le. Az este ugyanis eléggé össze vesztünk Peterrel, ami soha se érint túl jól. Nem akartam, hogy ma mellettem aludjon, ezért azt mondta, hogy a szomszéd szobában fog aludni. Én sírva aludtam el és azt álmodtam, hogy reggel, amikor felkelek Peter már nincs ott mellettem.

Annyira megharagudott, hogy örökre elment. Síkitva riadtam fel úgy megijedtem. Gyorsan megnéztem, hogy Peter ott van e mellettem, de nem volt. (Akkor hirtelen elfelejtettem, hogy össze vesztünk es a másik szobában alszik) Ennek hatására megjobban megijedtem es zokogni kezdtem.

- Peteeeeer!!! - kiáltottam olyan hangosan, ahogy csak bírtam. Ekkor lépteket halottam es Peter láttam, ahogy berohan a szobába, arca ijedt volt és álmos. Én csak sírva a nyakába borultam, amikor

leült az ágyamra. Most már nem zavartam, hogy este még mennyire haragudtam rá, csak biztonságban akartam érzni magamat a karjaiban. Én csak sírtam ő pedig szorosan magához ölelt és a hajamat simogatta. Ennek köszönhetően hamarosan meg is

nyugodtam nagyjából.

- Mi a baj édesem? - suttogta hallkan miközben törölgette arcomról a könnyeimet. Látszott

a szemein mennyire aggódik.

- A...azt álmodtam, hogy annyira megharagudtál rám, hogy örökre elmentél. - kezdtem el újra sírni.

- Ssss, semmi baj. - szorított újra magához. – Soha nem fogok rád annyira haragudni, hogy magadra

hagyjalak. - motyogta a fülembe. Ahj, hogy lehet valaki ennyire cuki?

- Már nem is haragszol rám? - néztem rá kisírt szemeimmel.

- Eddig se haragudtam. Te haragudtál rám és száműztél a szobából. - húzta fel a szemöldökét, mire én elnevettem magam.

- Ez igaz...- kuncogtam

- Na és te haragszol még rám? - nézett rám bociszemekkel.

- Nem már nem. - adtam egy puszit az arcára.

- Akkor visszaengedsz a saját ágyamba? – mosolygot aranyosan.

- Az ÁGYUNKba, de persze vissza engedlek és soha többet nem alszok nélküled. - öleltem át újra. Mire ő hallkan felnevette. Befeküdtünk mindketten az ágyba es szorosan hozzábújva

sikerült újra elaludnom.

Edmund:

Azt álmodtam, hogy egy csatában vagyunk, es egyszer csak egy kard bele áll a barátom hasába.

Edmund holtan hull a földre én pedig sikitva és zokogva futok oda hozzá. Egyszer csak érzem, hogy

valaki elkezd rázni es a nevemet kiabálja. Kinyitom a szemem és látom, hogy Edmund az. Ekkor jövök rá, hogy ez csak egy álom volt, de a rémülettől csak tovább sírok. Edmund szorosan magához ölel. Én belefúrom a fejem a mellkasába és hagyom, hogy megnyugtasson. Lassan elkezdi simogatni a hátamat, amitől nemsokára megnyugszom.

- Sss, semmi baj. Már itt vagyok. - suttogta a fülembe és egy puszit adott a fejemre. Én még szorosabban hozzá bújtam. Olyan jól esik a közelsége.

- Azt álmodtam, hogy meghaltál. - motyogtam hallkan.

- Jaj, drágám ettől nem kell félned. Itt vagyok, semmi bajom. Meg nagyon sokáig foglak téged zaklatni hidd el. - nevette el magát.

- Remélem is. - szipogtam mosolyogva. Fejemet ráhajtottam a mellkasára es úgy próbáltam újra

elaludni. Ő a hajamat simogatta és adott vagy 80 puszit.

- Énekeljek neked? - nézett rám mosolyogva.

- De akkor felelősséget kell vállalnod a dobhártyám épségért. - mondtam neki ,,teljesen komolyan"

- Hahaha. - forgatta meg a szemeit. Majd elkezdett kornyikálni. Olyan hamis volt, mint a fene, de nagyon aranyos is. Hát szegénynek nincs valami jó hangja, de attól még nagyon édes. Ezt a hangot hallgatva aludtam el reménykedve, hogy Edmund csodás énekhangjától nem lesz újabb rémálmom.

Caspien :

Azt álmodtam az éjjel, hogy Caspien mar nem szeret és egy másik lánnyal jött össze. Ahogy láttam őket csókolózni a szívem is megszakadt. Levegőért kapkodva ébredtem fel. Már kezdett feljönni a nap. Caspien mellettem szuszogott. Nem akartam felébreszteni. Nagyon zaklatott voltam ezért jobbnak láttam, ha szívok egy kis friss levegőt. Felvettem egy köntöst és kileptem az erkélyre. Amint kiértem megcsapott a kora reggeli hűvös szellő. Tavasz volt így még nem volt

kimondottan meleg. A korláton támaszkodva visszagondoltam az álmomra és újra sírni kezdtem.

Tudom, hogy nem történt meg, de akkor is nagyon fájt még csak belegondolni is. Egyszer csak lépteket hallottam a hátam mögül. Gyorsan megtöröltem a szemem és hátra néztem. Caspien állt ott a szemét dörzsölgetve.

- Mit csinálsz ilyenkor itt? - kérdezte álmos hangon. Majd mikor meglátta a kisírt szemeimet egyből oda lépett hozzám és a két keze közé vette az arcomat. Ujjaival törölgette le a könnyeimet miközben lágyan megcsókolt.

- Hé, mi a baj? - Kérdezte aggódva.

- Azt álmodtam... hogy már nem szeretsz... és összejöttél valaki mással. - hajtottam le a fejem, hogy ne ássa, ahogy sírok.

- Figyelj rám. Ez soha, de soha nem fog megtörténni ígérem. - Emelte fel a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Tudom, csak annyira megijedtem. - hajtottam a mellkasára a fejemet, mire ő átölelt.

- Nincs semmi baj. Legközelebb, ha rosszat álmodsz nyugodtan ébressz fel, rendben? - kérdezte, mire én csak bólogattam.

- Na, de most már jobb lenne, ha bemennénk, mert én kezdek megfagyni. - engedett el,

mire én ismét bólintottam. Megfogtam a kezét, majd vissza sétáltunk a szobába. Én jó szorosan

átöleltem Caspient és úgy aludtunk el.