Az eltitkolt testvér /BEXI ff. /

1.

Éppen a buszon ülök, és indulok, arra a címre, amit kaptam a nevelőimtől.
  Nem ismerem a szüleimet. Kisgyerek korom óta nem láttam őket, azt sem tudom, hogy hívják őket. Azt nem tudom, hogy van e testvérem. De én őszintén szólva szívesen "kérnék" egy tesót.

Amit rólam lehet tudni.Itt egy gyors kis adatlap.

Név: Nagy Barbara

Kor: 15

Magamról: Egy szervezet által biztosított nevelő otthonban lakok,mivel nem ismerem a szüleimet.Ez a szervezet minden gyereknek,akinek ugyanez az "ügye", hogy nem ismeri s szüleit, nekik próbálják megtalálni valamilyen rokonait. Profikkal dolgoznak, volt már rá példa, hogy megtaláltak valamilyen rokont, így a gyerek megismerhette a családját. Nincsenek barátaim, de én elvagyok így . Egyenlőre. Nemsokára betöltöm a tizenhatot, így már jó lenne valakivel úgy igazán barátkozni. Vállig érő világosbarna hajam van, és méregzöld szemem. Kb. 168 cm vagyok.

Nos igen. Ennyit rólam.

Ami pedig, a címet illeti... Nem tudom, hogy mi vár rám, és hogy mire számítsak, vagy hogy egyáltalán igazak e a feltételezések. Ezt egy egyszerű vérvétellel ki lehet deríteni. 

Volt, már egyszer, hogy kaptam szintén egy hírt, miszerint találtak valakit, de az végül negatív eredményt mutatott. Ez volt 3 éve.

Ezen a hűvös decemberi késő délutánon, már vagy egy fél órája ülök a buszon, de mindjárt szállok le, és szállok át egy másikra, majd onnan még egyre, majd ha minden igaz, beérek Pestre. Hurrá. 

Jelenleg fél hat van, és most értem oda, az első busz végéllomására. 

- Jó estét! - köszöntem egy arra járó nőnek -  esetleg tudna nekem segíteni?

- Persze, mondd - mondta kedvesen. 

- El kellene jutnom Pestre, de most nekem egyenlőre ennek a városnak a busz pályaudvarára kellene eljutnom. Nem tudja esetleg, hogy merre van? - kérdeztem miközben a pulcsim kilógó ujját húzogattam.

- Persze, tudok segíteni, viszont ne menj ilyen sötétben egyedül. Én itt lakom ebben a házban ha vársz egy kicsit,kiküldöm a fiamat, hogy segítsen. És ha megérkeztél oda ahova akartál, ott se legyél egyedül - mondta kedvesen majd bement a házba.

Egy pár perc múlva kijött a kapun, egy magas, szemüveges fiú.

- Szia - mondta.

- Hello - köszöntem halkan, a cipőmet tanulmányozva.

- Anya küldött, mondta hogy kísérjelek el a pályaudvarra. - mondta engem nézve.

- Tudom, és köszi. Amúgy Barbi - nyújtottam a kezem.

- Ákos - fogott velem kezet.

- Akkor segítesz nekem? Kérlek nagyon fontos lenne - néztem rá könyörgően az utca lámpái alatt. 

- Persze. De ha neked nem  gond, meséld már el mi történt - mondta miközben mutatta hogy merre menjünk.

Útközben (abban a 10 percben) elmeséltem Ákosnak mindent amit tudnia kell vagy lehet.

- Hát...Ideértünk. - mondta majd megállt a pályaudvar szélén.

- Nagyon köszönöm.  - mondtam majd hirtelen megöleltem.Éreztem hogy nem tudja ezt most hova tenni, de visszaölelt.

- Figyelj - mondta, majd eltolt magától - esetleg... csak hogy tudjam minden rendben van-e veled...nem cserélünk számot? - kérdezte kicsit félve.