¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
nem jutottak túl sokáig, yoongi már az út első tíz percébe elkezdett hisztizni, hogy neki azonnal sült krumplira van szüksége. így hát végül egy parkolóban kötöttek ki, a kocsiban egymással szemben, törökülésben ülve.
- már csak egy van - állapította meg yoon a papírtasak aljára nézve ahol már valóban csak egy száll sült krumpli árválkodott.
- ami nyilvánvalóan az enyém!
- mégis miért lenne a tiéd?
- mert én vezettem - érvelt joon, nagyon is logikusan.
- jó, de az én ötletem volt, hogy együnk.
- de én fizettem.
yoongi grimaszolva nézett a vele szemben ülőre, nem tudva mit válaszoljon. namjoonnak igaza volt, neki járna az az utolsó sült krumpli.
- farkas szem! - kiáltotta el magát végül, tudva erre nem fog nemet mondani a másik. reflexszerűen hunyták le pilláikat. - három...kettő...egy!
kinyitva szemüket egymás íriszeibe bámultak. namjoon gondolatban megint elátkozta magát és ezt az idióta játékot amit úgy utált.
egészen kis koruk óta mindent ezzel a játékkal oldottak meg. aki tovább bírta pislogás nélkül az dönthetett, ez volt a legegyszerűbb mondja a viták elrendezésének, legalábbis két négy éves számára, aztán pedig csak így maradt, mint egy jól bevált szokás.
eleinte igazán nem is volt baj vele, de aztán amikor namjoon nagyjából tizenhárom éves lehetett valami megváltozott.
felnyitva szemeit joon már nem arra koncentrált, hogy nehogy pislogjon, sokkal inkább a vele szemben lévő kávé színű szemeire, szépen ívelő ajkaira, kicsi orrára. és hirtelen joon azon kapta magát, hogy félő ha még tovább kell bámulni a legjobb barátját, csak még jobban bele fog szeretni. ezt pedig nem engedhette meg magának.
namjoon tizenhárom évesen értette meg érzéseit, de nem hagyott nekik teret. mégiscsak egy másik fiúról volt szó, ő pedig határozottan azt tanulta, hogy ez helytelen.
később aztán namjoon rájött, semmi helytelen nincs abban, hogy kit szeretsz, de érzéseit továbbra is a szőnyeg alá söpörte. nem veszítheti el legjobb barátját csak mert tetszik neki.
mára már a fiú elfogadja érzéseit, megtanult együtt élni velük, de továbbra is a legnagyobb titokban tartja őket. szinte már neki se tűnik fel, hogy milyen reakciókat vállt ki belőle a másik. már tökéletesre fejlesztette az e téren való titkolózást annyira, hogy úgy tűnik már magára is hasznosítja ezt a tehetségét. azonban ezek a hülye játékok mindig megnehezítik a dolgát.
ó hányszor eljátszott már a gondolattal, hogy egy-egy ilyen alkalommal ahelyett, hogy nyerne inkább csak előre hajolva megcsókolja yoongit. rendszerint amikor namjoon idáig eljutott a gondolat menetében és nem csak azon elmélkedett milyen szép a vele szemben lévő akkor azonnal lehunyta szemeit.
így hát az esetek nyolcvan százalékában (hozzá tenném ez az százalék egyre csak nőtt) yoongi nyerte farkas szemezéseiket.
- joonie, nem megy neked ez a játék - mondta az idősebb egy újabb győzelme után miközben diadalittasan megette az utolsó száll krumplit.
- nem mondod? - namjoon csak az orra alatt motyogta el a szavakat, de a másik mégis hallotta és halkan felnevetett rajta.
délutánjuk további részét végül a kocsiban, az egyre jobban kiürülő parkolóban töltötték.
zenét hallgattak, beszélgettek, nevettek. szóval csak a szokásos, semmi érdekes mégis a lehető legjobb.
