Tudtam, hogy ő is ugyan úgy elveszti az önuralmát , ahogy én. Hevesen csókolt, majd a két kezét a csípőmre tette. Éreztem , hogy a keze sokkal hidegebb, mint a forró bőröm. Gyengéd mozdulattal az ujjai egyre inkább haladtak lefele , a fenekem fele, amit egy erőteljesebb mozdulattal megragadott. Ezzel csak szorosabban vont magához. A melleim a mellkasához értek. Ott forró volt , égetett. Éreztem ahogyan a boxerben meredő férfiasságát a szeméremdombomhoz szorítja. Kemény volt és ő egyre hevesebb. Feltüzelt a mozdulataival. Kezeimmel az arcát fogtam. Erőteljesen adott egy csókot mielőtt elindult lefele a melleim között majd a hasamon a köldökömnél elidőzött a nyelvét körkörösen mozgatta, amire én vonaglani kezdtem. Arca helyett már a hajába markoltam az izgalomtól, egyre lejebb tartott az érzékeny pontomhoz. A combjaimat átkarolva szétnyította. Éreztem forró lehelletét , amire egy halkabb nyögéssel reagáltam. Tudom, hogy erre elmosolyodott de nem szólt semmi csak nyelvével végignyalta szeméremtestem . Egyre jobban markoltam a hajába, amikor nyelvével sokkal bentebb tört. a vonaglásom felvette az ő nyelvének mozgásritmusát. Ahogy gyorsította a nyalást úgy én is egyre gyorsabban vonaglottam és vettem levegőt. Behunyt szemmel adtam át maga a gyönyőrnek, amikor hirtelen kettő ujját használta a vágyam beteljesítésére. Felszisszentem és az ajkamba haraptam . Őrülten magamba akartam érezni kemény férfiasságát.
-Akarlak most!-parancsoltam lihegve és nagyon jól tudtam, hogy nem kell kétszer kérnem semmit sem.
-Azonnal baby.-felelte Marci és a hangjában hallottam egy játékos hangsúlyt.
Megbolondít, amikor előveszi a boxeréből a férfiasságát. A szemembe néz majd egy hosszabb csók közben belém hatol. Összerezzenek, mire ő még durvábban , önzőbben hatol be. Szeretném elmondani, hogy szeretem de az élvezettől csak nyögni tudok. A kezeimet a hátára teszem. Körmeimet akkor mélyesztem izmos hátába , behatol , arra az ütemre. Ő most is forrón csókol, ami fokozza ,hogy beteljesüljön a második gyönyör.
-Elmegyek!-síkítom, mire ő is nyögni kezd és gyorsabb tempót vesz fel.
Hosszan csókol, én a szájában nyögök. Elmentem másodszor. Pár percre arra, hogy nálam beteljesült a gyönyör észrevettem,hogy Marci is elélvezett a hasamra. Bocsánatkérően pillantott rám, mert eszébe jutott, hogy most fürödtem.
-Hozok egy törölközőt maradj így.-mondta majd elindult a fürdőszoba fele. Pár perc múlva visszatért egy törölközővel a kezében és egy másikkal a derekán. Leült az ágyra és finom mozdulatokkal letörölte a hasamról a maradványait.
-Nem voltam durva veled igaz?-kérdezte és közben a szemembe nézett.
-Nem. Élveztem.-válaszoltam mosolyogva és láttam rajta hogy örül annak amit mondok.
-Rendben baby. De ha nem bánod lezuhanyzom egyet fárasztó napom volt. - állt fel az ágyból és adott egy csókot.
-Menj nyugodtan.- intettem neki.
-Készülj el, lassan indulunk.
-Rendben, csinálok kávét mire végzel.-mosolyodtam el és végignéztem ahogyan Marci eltűnik a fürdőben. Felüllök és felveszem a köntösöm. A lábaim remegnek még de megpróbálok rájuk állni. Nem ez az első, hogy lefeküdtem Marcival de mégis mindig jól esik amikor megkérdezi élveztem e a szeretkezést. Úgy érzem igazán fontos vagyok neki.
YOU ARE READING
CSAK MERT NEKED FÁJT?
RomanceSosem gondoltam, hogy az életem ennyire megváltozik. Azt meg ugyan nem, hogy ennyi borzasztó dolgot tesz velem akit valaha szerettem. Egy élet kevés arra, hogy valakit igazán megismerjünk. Azt hittem ha két ember közt vége van egy kapcsolatnak...