CSAK MERT NEKED FÁJT?

Szeretlek még?

- Igen ezt vártam, és nem hiszem el, hogy így döntöttél Mia! -nézett rám, úgy mintah nem ismerne, mint akit még sosem látott. - Szeretsz engem még ?- vette le a pillantását rólam és az égre irányította a szemeit. Szerettem volna azt mondani neki ,hogy nem de a szívem nem engedte, ahogyan azt sem ,hogy annyit intézzek felé, hogy igen. Nem tudtam mit tegyek, csukjam rá az ajtót , mondjam azt, hogy azonnal menjen el? A gondolataimból a telefonom csergése zökkentet ki , ami a zsebembe irdatlan módon könyörgött, hogy felvegyem, ami most hatalmas nagy megmentés számomra. Bár tudatában vagyok annak is , hogy nem menekülhetek ezek elől és eljön majd a pillanat, amikor le kell ülnöm és meg kell beszélnem Tommal az érzéseim csak erre pont nem vagyok felkészülve. Tom meredten nézett rám én meg kikaptam a telefonom a zsebemből. El sem olvastam a nevet csak felvettem. Nem lepődtem meg Marci volta az.
- Szia ,Mia!- köszönt bele a telefonba Marci, meg sem várva, hogy viszonozzam a köszönését egyből folytatta.- Szeretném ,ha ma velem jönnél be dolgozni ,mivel munka után egy lakást kellene megnéznünk, jó volna már össze költöznünk, tehát mivel a múltkor beszéltünk már róla így én kerestem egy csendes kis környéket, gyönyörű a lakás neked is fog tetszeni, bár igaz, hogy én is csak képeken néztem meg, de a valóságban biztosan sokkal szebb. -mesélte és a hangjában hallottam a lelkesedést , amit én most nem tudtam viszonozni. A szám tátva marad, mert a szívem teljesen más irányba húzott.
- Mit szólsz hozzá? Ott vagy? - kérdezte Marci és a hangjában felfedeztem egy parányi aggodalmat.
- Igen , persze . Jó ötlet, gyere értem és akkor nap végén megnézzük a lakást. - mondtam, direkt megismételve Marci pár szavát hátha Tom megsértődik és elmegy.
- Rendben ez megbeszélve, tizenöt perc és ott vagyok érted. - tudta le ennyivel.
- Megyek készülődni. - jeleztem, hogy nincs mondani valóm és bontottam a vonalat. Nem kellett sokat várnom Tom reakciójár de ,hát nem is erre számítottam.
- Rendben Mia, rendben. Légy boldog, menj csak nézd meg a lakást a barátoddal. - lépet el az ajtótól, intett felém majd elindult a kocsijához, beült és hallottam az ajtó csapódásán, hogy itt még nagyon nincs ennek vége. Tudom , hogy kellőképpen dühös rám, ahogyan én is rá. Mind ketten most érezzük a történtek súlyát, azt hittük el tudjuk temetni egymást és az érzéseinket, de nagy meglepetésünkre ez nem így történt . Tom elhajtott az autóval de én ,meg egy pár percig az ajtóban álltam és az autó helyét bámultam. A kijövő szomszéd néni láttán, felébredtem a bámulásból és bementem a házba, hogy elkészüljek, hisz a reggeli rutinom jó húsz perce elúszott.
A kávéra már nem volt időm. Felpróbáltam négy ruhát, amelyből egy vékony pántú, bársonyos , rámfeszülős, barack színűt választottam ki, hozzá egy barnás hosszú kabátot, meg kell mondanom eléggé elegánsan néztem ki , pont mint egy főnök asszony. Imádom. Megcsináltam egy szelíd sminket egy matt barna rúzzsal, majd rövid fekete hajam besütöttem. A táskámat levéve a polcról hallottam egy duda szót, ami biztos nekem szólt, megjött értem Marci. Felhúztam egy fekete magas sarkút közben a kulcsot kerestem a táskámban, hogy bezárjam az ajtót. Kiléptem a napfénybe és úgy éreztem az ,hogy most jó idő van javít a kedvemen , semmi kedvem nincs magyarázkodni Marcinak a hangulatom miatt, főleg nem Tomról az igazán hosszú lenne. A zár kattant , majd lenyomtam a kilincset ,hogy meggyőződjek arról, hogy bezártam. Közel érve a kocsihoz Marci belülről konyította nekem az ajtót. Beültem mellé, végig nézet rajtam majd azt a megjegyzést tette amit vártam csak éppen nem pont tőle.