Creepypasta baromságok(Szünetel)

Barátosdi

Sziasztok! Ennyi idő után van képem visszatérni egy ilyen hülye című résszel, tudom nem a legjobb ötlet. Eddig nagyrészt poénra vettem a "könyvet" nem igazán mentem bele komolyabb gondokba, mint pl a függőségek vagy elmezavarok. Ennek a résznek éppen ezért, más hangulata lesz. Ez egy kicsit komolyabb fejezet lesz, amihez kaptok némi háttérinfót, mivel többen olvassátok ezt, mint a fanfictionnek aligha nevezhető másik cp alkotásomat.

Háttérinfó:
- Ez az 5 évvel előreugró tanácsolós részek előtt játszódik
- Flower még mindig szerelmes Masky-ba/be
- Nem sokkal a történet kezdete előtt(értsd pár nap) L.J megerőszakolta alkoholmániás lánykánkat
- Masky-nak/nek(mindkétféleképpen láttam már a toldalékolást ezért írom most így) bűntudata lesz, mert az ő felügyelete alatt történt(meg Slender nyilván dühös is rá, ami szintén befolyásolja)
- Masky belemegy, hogy barátkozik Flowerrel

Ne felejtsük el, hogy mindketten sorozatgyilkosok, ezért a barátkozás nem éppen barátságos folyamat.

Figyelmeztetés:
Ez a fejezet egy teljesen egészségtelen kapcsolatot mutat be! Agresszió és toxikus viselkedés lesz benne! Alkoholfüggőséget és nem épp kellemes mentális állapotot tartalmaz! Előfordulhatnak véres jelenetek(bár nem vagyok jó a megírásukban)! Az itt feltüntetett kapcsolat teljes mértékben káros, a problémamegoldás még károsabb, ha bárki hasonló dolgokat tapasztal forduljon szakemberhez! Az itt leírtakat senki ne próbálja ki otthon!

Flower szemszöge

Azt hittem most minden megváltozik, hogy életem legjobb dolga, hogy a szerelmemmel barátkozhatok végre. Talán túl pozitív voltam, nem is tudom mit vártam ettől, elvégre ő egy sorozatgyilkos, aki élvezetből öl, a legerősebb érzelme a gyilkolási vágy. Tényleg egy idióta vagyok, de számomra már nincs menekvés. Hogy miért gondolom ezt? Mégis mi romolhatott el? Engedjétek meg, hogy ismertessem a helyzetemet.

Eleinte minden jól ment, nagyon sokat sírtam és rémálmaim voltak, de Masky egész jól tűrte. Az első pár napban igyekezett kedvesebb hangszínben beszélni és nem engem ugráltatni mindenért. Aztán mikor jobban lettem, vagyis jobban mondva magamba fojtottam a fájdalmat, mert kínosnak éreztem, a dolgok hirtelen fordulatot vettek. Úgy tűnik maszkos barátom úgy akarta kimutatni a szeretetét, hogy megeddz, hogy ne legyek ilyen gyenge és sose habozzak, ha el kell vennem egy életet. Ez jól is hangzott, nagyon örültem is neki, de a kiképzés keményebb volt, mint gondoltam. Először mindig türelmes volt és elmagyarázta mit vár el, majd én elrontottam vagy akár egy pillanatra is haboztam, ennyi kellett, hogy elszakadjon a cérna, utána minden pokollá változott. Hihetetlen milyen erős, és milyen agresszív, ha nem lett volna rajta maszk biztos láttam volna a mosolyát és azt az őrült tekintetet, amikor először megvert. Elviseltem a fájdalmat, minden rohadt alkalommal, mert azt mondta ez értem van, mert éreztem, hogy erősnek kell maradnom. Az egyetlen hely, ahol kiadtam magamból az érzéseimet a zuhanyzó volt, a hely, ahol ez a bizarr érzelmi hullámvasút elkezdődött azon a pokoli napon. A testem tele volt kék, zöld és sárga foltokkal, kisebb-nagyobb horzsolások is feltűntek rajta. Az arcom feldagadt, de nem vettem le a maszkom szinte soha, nem akartam, hogy lássák, a sírást vissza tudom fojtani, de az eltorzult arckifejezéseimet másként nem rejthetem el.

Egyre több alkoholt kezdtem inni, persze figyeltem, hogy ne legyek állandóan részeg és ne kapjak alkoholmérgezést, azzal csak gondot okoznék a többieknek. Mollynak mindig azt mondtam minden rendben, igyekeztem a történet szép részeit kiemelni, és hazudtam a sérüléseimről. Tudom, hogy nem kellett volna, hiszen szinte egy család vagyunk, de ha megtudná mit tett velem Masky véget akarna vetni a barátságunknak, azt pedig nem engedhetem. Miért is ragaszkodom hozzá, ha így bánik velem? Mert szeretem, mert az alkohol elhomályosítja a tudatom, minél többet felejtek annál jobb. Minél több jó dolgot meséltem a többieknek a fejlődésemről és a Maskyvel való kapcsolatomról, annál inkább ringattam magamat is abba a hitbe, hogy minden rendben.

Hogy hogy tudom még szeretni? Ez egyszerű, egy csődtömeg vagyok és mégis mellettem van, még ha bánt is. Ennél persze hosszabb történetem is van rá. Amikor azt gondoltam, hogy feladom ezt a barátságot, hogy nem érdekel mi lesz, véget vetek ennek, történt meg a fordulópont. Azon a bizonyos napon brutálisan meg kellett gyilkolnom egy lányt, aki túlélte az első mészárlásomat. Elvonultunk az erdő egy sötét szegletébe a megkötözött áldozattal, valamint egy kis táskányi kínzóeszközzel. A szívem a torkomban dobogott idáig talán egyszer kínoztam embert. Láttam már Őt kínozni korábban, de én képtelen lettem volna olyan hidegvérrel hallgatni a fájdalom szülte sikolyokat, a sírástól eltorzult könyörgéseket és azt a rengeteg vért. Nem volt más választásom, úgyhogy kinyitottam a táskát és kivettem egy adag tűt, óvatosan elkezdtem a lány arcába szurkálni őket, amit vércseppek és nyöszörgések kísértek. Tudtam, hogy ez közel sem elég, még úgy is, hogy a barátom nem szólt semmit. Megfogtam egy harapófogót, majd levettem a cipőit, lassan, egyesével törtem el a lábujjait, sírt és nyüszített a fájdalomtól, zokniát átitatta a vér. Kivettem a táskából egy kendőt és egy üveg vizet, majd a lány fejét hátrahajtva megcsináltam a fojtós mutatványt, azt hiszem ez volt az egyetlen rész, amit élveztem, a félelme a vízbefulladástól. Miután ezzel végeztem széttörtem egy félig teli vodkás üveget a karján. Eltorzult az arca, amint az alkohol a sebekbe folyt. Megfogtam a kést és elkezdtem felvágni a hasfalat, a reakció nem maradt el, lenézett arra amit csináltam, ettől pedig frusztrált lettem. Nem akartam, hogy lássa, ha látja jobban fáj, így a hasában hagyva a kést levarrtam a szemhéjait, majd folytattam az undorító procedúrát, hogy a kannibáljainknak legyen kajája. Miután végeztem a fű véres volt és bezacskózott dolgok hevertek rajta a szoknyám és a kezeim nagyon véresek lettek. Undorító, el sem hiszem, hogy megtettem, épphogy átfutott az agyamon, mielőtt maszkomat félrehúzva egy bokorba hánytam.

- Nem hiszem el, hogy ennyitől elhányod magad!- kiáltott rám Masky.
- Sajnálom- mondtam letörölve a hányást.
- Mégis milyen gyilkos akarsz lenni ha egy kis kínzást se bírsz ha?- húzott fel a hajamnál fogva.
- Igyekezni fogok, biztos megszokom majd- feleltem.

Úgy felpofozott, hogy lerepült a maszkom. Nem sírtam el magam, talán a fájdalom sem látszott annyira, hisz ez már napi rutinná vált. Szótlanul tűrtem, talán épp ezért nem ütött meg újra. Azt mondta ebből már nem tanulok, más módszerhez kell folyamodnia. Lelökött a fű tiszta részére, a fejem fölé emelte a kezeimet félkézzel. Nem tudtam mit akarhat és ez megrémített. A szabad kezét becsúsztatta az ingem alá, először azt hittem a sérülésekkel akar babrálni, de tévedtem, mert a következő pillanatban már nem csak egy ruhadarab alá csúsztak be azok a heges, száraz ujjak. Próbáltam kiszabadítani a kezeimet, amivel csak annyit értem el, hogy az egyik lábát az enyéim közé csúsztatta így szétfeszítve a combjaimat. Nem bírtam tovább a sokk, az undor és a régi emlékek hatására kitört belőlem a zokogás. Sose hallattam még ezelőtt ilyen szomorú és kissé rémisztő hangot. Lassan leszállt rólam, majd óvatosan átölelt, én pedig ösztönösen kapaszkodni kezdtem a kabátjába.

- Sajnálom, túl messzire mentem- simogatta meg a hajamat.
- S-semmi b-baj- dadogtam még mindig zokogva.
- Egész ügyesen kínzol- mondta szelíden.
- Köszönöm.
- Egyszer még hírhedt gyilkos lehetsz, ha ilyen keményen dolgozol- súgta a fülembe.
- Rendben- feleltem még mindig belé kapaszkodva.
- Mindent érted teszek ugye tudod?
- Igen, tudom- mosolyogtam rá.

Attól a naptól kezdve nem tudok tőle elszakadni hiába ver meg olykor. Igaz, hogy kicsit Stockhol szindrómásnak hangzom, de annyi baj legyen. Tudom, hogy Masky valahol belül, valamilyen furcsa módon szeret.

Hey gyerekek arconcsapott az ihlet. Egy ideje kevésbé foglalkozom a creepypasta fandommal, de nem tűntem el véglegesen. A beígért részeket is hozom majd csak ezt a részt meg kellett írnom mielőtt elfelejtem.