Holdkő

2. 𝕱𝖊𝖏𝖊𝖟𝖊𝖙

Miután leszálltunk a gépről, szembe találtuk magunkat a Newark Liberty nemzetközi repülőtérrel, ami tele volt emberekkel. Hát akkor, szedjük össze az angol tudásunkat, és irány Staten Island.

-Oké, most hol is vagyunk?-próbál tájékozódni Kamilla, miközben a bőröndjeinket emeljük le a futószalagról.

-Jelenleg Newarkban vagyunk. Aztán fogunk egy taxit, ami hajlandó lesz elvinni minket Staten Islanden belül, Rosebankba. A térkép szerint abban a városnegyedben lakik a Henris család. Legalábbis a címet beütve, ezt dobja ki.-kutatom a mobilomat, bár nem kicsit furcsálom a dolgot.

Természetesen tudtam, hogy hová jövünk, csak a pontos címet nem. Ugyanis azt csak most kaptam meg a gimnázium emailjáról. Kezdetben is furcsa volt, hogy New York ,,legkertvárosibb'' részében van ez a gimi, na, de, hogy Rosebankban. Az tényleg egy nagyon csendes környék. Ráadásul én is ott születtem....

-Na, szuper. Nem valami izgi hely. Sőt, felhőkarcolók sincsenek.-csekkolja Léna is.

-Mindegy, fogjunk egy taxit, és menjünk.-szólal meg Kamilla is. Viszont ez valóban nagyon furcsa. Ezen még nem is gondolkoztam el, hogy miért egy ilyen kertvárosi részen van ez a gimnázium.
Miután kiértünk a reptérről, szembe kerültünk a forgalmas utcával. Szinte minden ember rohant ide-oda, az autók néha dudáltak, vagy idegesen kiabáltak. A taxik szinte tízesével cikáztak el a szemünk előtt. Ez az élet tényleg teljesen más, mint otthon.

-Szerintetek mennyi esélyünk van leinteni egy taxit?-kérdezi mosolyogva Léna. Viszonylag igaza volt, ugyanis kb. az összes ember, aki a reptérről jött ki, taxira várt. Valószínűleg ők hívtak taxit, vagy valami ilyesmi, mi viszont kicsit elvoltunk veszve. Ám jött a megmentőnk..

-Ezt nem hiszem el.-süti le a szemét Léna, amint meglássa megint a hercegét. Ez már kezd tényleg különös lenni, bár ez az egy kijárata volt a reptérnek. :)

-Sziasztok!-köszön nekünk, mikor oda ér hozzánk, természetesen angolul. A jól ismert spanyol fiú :)

-Hali.-emeli fel a fejét végre Léna.

-Merre tartotok?-kérdezi a fiú akinek még mindig nem tudjuk a nevét...

-Rosebanksba.-vágja rá Kamilla.

-Oh, én is oda tartok, és hívtam taxit, ha gondoljátok jöhettek ti is.-ajánlja fel, borzalmasan udvariasan. Nagyon szimpatikus fiú egyébként, szerintem semmi hátsó szándéka nincsen. Bár ezt valóban nehéz megállapítani. A lányokra pillantok, hogy szemkontaktussal megbeszéljük, hogy elfogadjuk e.

-Okés, köszönjük.-szólalok meg végül én. Hát, reméljük nem rabol el minket. Tudom, ez így nem igazán biztonságos, viszont még ácsoroghatnánk itt egy ideig, mire fognánk egy taxit.

Így hát, mikor az említett kocsi megérkezett, beszálltunk, és csendben utaztunk a célállomásig. Én mindvégig a tájat memorizáltam, hogy majd mindenképpen tudjak írni róla. Lenyűgöző ez a város. Ráadásul amikor a Goethals hídon mentünk át! Ez valami lenyűgöző! A kisugárzása, az emberek, a boldog gyerekek.. Hihetetlen, hogy tényleg itt vagyok. Hihetetlen, hogy amióta anyu elment, eltelt 13 év...

-Nos, én itt kiszállok.-mondja a fiú, mikor megállt a kocsi.-Viszont fizetem előre még a fuvarotokat.-nyúl a pénztárcájába.

-Nem szükséges.-szólal meg Léna, teljesen elveszve a fiúban. Fülig szerelmes lett belé...

-Ugyan már. Viszlát hölgyeim!-fizeti ki végül, majd még látom, hogy bemegy az egyik házba a bőröndjével együtt. Majd talán örökre eltűnik a szemünk elől. Léna szőke hercege. :) Egyébként így bele gondolva, teljesen ütik egymást, mégis borzasztóan passzolnak. Míg Kamilla elöl ült, mi pedig hárman hátul, rájöttem, hogy nagyon is passzolnak. Léna fekete haja és zöld szeme teljesen az ellentéte, de aranyosak együtt. Remélem még találkoznak..