-Death School-

NAPLÓ - 1. CHAPTER

Az étkezde egyszerűen hatalmas.Hallani lehet ahogy a fém készletek megpendülnek a tányérokon.Mindenki suttog, és összebújva beszélgetnek.Néhányan a hátuk mögé is néznek, nehogy véletlenül történjen valami.Fölösleges.Bármi is történne, senki sem tenne semmit."Ölsz, vagy meghalsz" ez az iskola mottója.Annak az iskolának a mottója, ahol én vagyok, és kicsi az esély arra, hogy egyáltalán túlélnék bármit is.

— Faith, hallasz engem? - csettintett egyet előttem Namaari.

Össze-összerezzentem.Megint figyelmen kívűl hagytam őt.

— I-igen igen!Figyelek. - néztem a szemeibe.Felvonta az egyik szemöldökét, közben elengedte a villát ami a kezében volt.Felkönyökölt az asztalra, majd megtámasztotta a fejét.Kezdődik.

— Aha, akkor mit mondtam az előbb? — kérdezte arcrezzenés nélkül.

Nem válaszoltam.Szegényt már sajnálom, hogy olyan embernek a társaságát kell elviselnie, amilyen én vagyok.Sokszor már én sem viselem el saját magamat.Idegesen a faasztal sarkát kezdtem el szemlélni.Kiáll az egyik szög.Inkább majd nem azon az oldalon szállok ki a padból.Namaari sóhajtott egyet, amint meglátta, hogy megint semmibe veszem őt.Beletúrt fekete göndör hajába, közben egy kicsit hátrébb dőlt, hogy kiegyenesedhessen a padon.

— Faith, tudod, hogy nagyszerű barátom vagy, de ez így nem mehet tovább! - rázta meg a fejét. — Te is jól tudod, hogy a mi osztályunk az egyetlen amiben ilyen kicsi a létszám!Mindössze tízen vagyunk.Még a végzősök is tizenhatan vannak. - mutogatott felháborodottan az étkezte másik sarkába, ahol a végzős osztály ebédelt. — Ezért nem lenne szabad hagynod, hogy ennyire lankadjon a figyelmed! - csapott az asztalra, mire egy kicsit összehúztam magam.

— Sajnálom Namaari. - hajtottam le a fejem.Ez már a harmadik szidás amit a héten kaptam. — De egyszerűen már képtelen vagyok bármire is!Abban a tudatban élni, hogy bármikor meghalhatok, nem a legmegnyugtatóbb! - tettem karba a kezem.

— Ne csinálj úgy, mintha én ezzel nem lennék tisztában! - forgatta meg mogyoróbarna szemeit.

— De...Nem ez a lényeg!Te nem én vagyok!Te sokkal erősebb vagy szellemileg, mint én. - tettem a kezem a mellkasomra. — Hihetetlenül fáj a fejem, már akkor amikor reggel kikelek az ágyból.Mindezek mellet te is jól tudod, hogy hányszor próbáltam már öngyilkos lenni.De egyszer sem jött össze!Nekem sosem jön össze semmi olyan, amit eltervezek!Mikor megpróbáltam leszúrni magam egy késsel, kiderült hogy a nyelénél megrozsdásodott, és amint hozzám ért, eltört! - simítottam hátra a hajam, közben próbáltam elkerülni a sírást. — E mellett pedig, a sok futkosás mások elöl is mindig csak rosszabbul sült el.Annyiszor vágtam már magamat a padlóhoz, hogy mind a két térdem kék és lila foltokkal van tele, szinte már alig bírok állni rajtuk. - kerültem Namaari tekintetét, miközben minden búmat-bajomat elfecsegtem neki. — Ezt én már nem bírom.Tusolni sem merek egyedül, mert félek, hogy valaki megerőszakol vagy megöl.Egyszerűen már nem látok reményt arra, hogy egyszer kiszabaduljak ebből a pokolból. - takartam el a kezemmel az arcomat, közben megpróbáltam nagy levegőt venni, hogy lenyugodjak.

Namaari nem válaszolt.Rá se mertem nézni, mert féltem a lenéző tekintetétől.Annyira csend lett az étkezdében, hogy már hallani lehetett az óra megőrjítő kattogását.

— Faith, tudod hogy... - kapta hátra a tekintetét.

Az egyik fiú felállt az asztal tetejére, majd elkezdett a fejét fogva ordítozni.

— Jeremy már megint kezdi? - szipogtam.

— Úgy néz ki. - nézett vissza rám. — Gyere, menjünk innen, nehogy esetleg bántson minket. - szállt ki a padból, majd megfogta a kezem, és engem is kiráncigált.

Beleakadt egy szegbe a felsőm, majd eltépte.Picsába, pedig még figyelmeztettem is magam, hogy vigyázzak erre.Namaari egészen az ajtóig ráncigált.

— NEM BÍROM EZT MÁR!ÖLJETEK MEG KÉRLEK! - kiabálta Jeremy.Szinte már alig hallottam a hangját.Hátranéztem, és pont belenéztem a szemeibe.Könnyben áztak.Teljesen ki volt fakulva a szeme, és kosaras is volt.Látszik rajta, hogy már napok óta nem aludt.Ez lesz az én sorsom is?Megőrülök és elkezdek esze veszettem ordítozni, mintha bárkit is érdekelnék?Nem tudom.

Namaari még egy ideig fogta a kezem, majd elengedte és rám nézett.

— Menjünk vissza a szobába.Nemsokára kezdődik a következő "matek" óra. - indult el előttem, majd én követtem.

Igaz is.Nemsokára óránk lesz.Ezt el is felejtettem.Vehetek egy újabb hányás elleni tablettát.Ugyanis ezek az órák, nem olyanok, mint egy normális iskolában.Itt matek órákon, nem egyenleteket oldunk, hanem azt tanítsák nekünk, hogy mekkora távolságból lehet megölni egy embert, kézzel, késsel, pisztollyal vagy valami dobhatós tárgyal.Hasonló a biológia.Itt csak az emberi szervet tanuljuk.Hogy a szívet vagy a fejet érdemesebb támadni, vagy hogy mennyi vért kell veszteni ahhoz, hogy valaki meghaljon.Meg aztán, ott van a kémia meg a fizika.Kémián mérgek receptjeit tanítják, fizikán pedig, hogy mennyire nehéz puszta kézzel megölni valakit.A többi tantárgyról pedig beszélni sem merek.Ahogy rágondolok, szinte már azonnal hánynom kell.És van még egy kérdés.Mi van akkor, ha kihagyunk egy órát, normális indok nélkül?Semmi, csak megölnek a tanárok.Nem olyan bonyolult ez.