-Death School-

NAPLÓ - 2. CHAPTER

Korán keltem.Hihetetlenül fájt a fejem, mint mindig.Felemelkedtem a párnámról, és megpróbáltam nagy levegőt venni, hátha az segít.Olyan csend volt a szobában, hogy ijesztő volt hallani a saját levegővételem.Ránéztem a szobatársam ágyára.Namaari még aludt.Olyan nyugodtnak tűnik.Én még az alvásban sem találhatom meg a nyugalmat.Minden éjjel, ugyan azok a rémálmok gyötörnek.Nem is egyszer volt már álomparalízisem is.Vettem egy utolsó nagy levegőt, bent tartottam a tüdőmben még hat másodpercig, majd csendben lehúztam magamról a takarót.Be van borulva az ég.Elhúztam a függönyt, hogy Namaari tudjon aludni, majd lábujjhegyen kilépkedtem a szobából.Üres volt a folyosó.Megindultam a konyha felé, hogy igyak egy kis vizet.A márvány padlón a csupasz lábam lépteit lehetett lehetett hallani, miközben ásítgattam.Sohasem keltem még ilyen korán.A fiúk általában az asztalnál szoktak beszélgetni, mármint a kockák, és az okos gyerekek.Nem is tudom.Egy átlagos iskolában, a "kockák" a matematikai egyenletekről beszélgetnek, míg itt az emberi szervek és működései a "legérdekesebb" téma közöttük.Nem tudom, hogy ez megnyugtató e, vagy sem.

Odaléptem az egyik polchoz, majd kivettem azt a poharat amelyikre a nevem volt írva, megtöltöttem vízzel, amit lassan megittam.Nos, felmerülhet az a kérdés, hogy miért nem szökök el innen.Először is, az iskola főbejárata elektromossággal van ellátva, amit csak a tanárok tudnak deaktiválni, az ablakok mozgásérzékelőkkel vannak felszerelve, úgyhogy ha valaki át szeretne mászni rajtuk, akkor egy szöges rács szinte abban a pillanatban széttépné.Ha valaki esetleg kitöri az ablakot, akkor abban a pillanatban az iskolára épített gépfegyverek lelőnék, amik fent helyezkednek el.Nem lehet őket leszedni, ha valakit ez érdekel, ugyanis olyan pontján vannak az iskolának, ahová sehogy sem lehet feljutni.De, ha valamilyen csoda módon ki is tudnék jutni az iskolából, anélkül, hogy bárki is észre venne, akkor szembe kell néznem egy tíz méteres fallal, amit szinte képtelenség átmászni.Szerintem az igazgató túl sok Attack on Titan-t nézett.A falnak sehol sincs egy kijárata, az átmászása lenne az egyetlen megoldás, viszont, van még valami.A gépfegyverek nem csak az iskolát látják be, hanem magát a területet is.Úgyhogy, ha elkezdenék mászni, akkor nagy eséllyel az egyik szinte azonnal fejbe lőne.Kiásni a fal alól lehetetlenség, próbálták már.Olyan mélyen helyezkedik el, hogy időnk sem lenne arra, hogy kimenjünk.Eddig a három és fél méter volt a legmélyebb ameddig egy diák le tudott ásni.A falon túl élő vadállatokat pedig már szóba se merem hozni.Ha kérdés lenne, nem, nem tudnék megölni egy tanárt sem, hogy deaktiváljam az ajtót, vagy bármi.Neked lenne kedved egy százkilencvenöt centiméter magas gorillát megtámadni?Mindezek mellett, az összes tanárunk képzett, és végzett egy külön féle sportot.Van aki judo-t, karatét, boxot, kick-boxot, szambó és még több.Meg egyébként is, még nem öltem meg senkit.Ezzel pedig egyedül vagyok az osztályomból.Namaari megölt egy végzőst, mert az egyik éjszaka meg akart engem fojtani az ágyamban.

Még valami.Az ajtóink mindig más időpontokban nyílnak ki, mindenkinek.Volt már olyan eset, hogy a miénk még reggel hét órakor sem volt nyitva, de volt olyan eset is, hogy amint bezárult, egyből ki is nyílt.Éjjel fél egykor van amikor minden ajtót bezárnak, tehát az előtt be kell menned a szobádba, vagy estére kint maradsz.És mindenkinek ott van a fejében a legfőbb kérdés, hogy miért kell ölni ebben az iskolában.Ha megölsz huszonnégy óra alatt egy vagy több diákot, akkor egy hónapot, vagy akár kettőt is "sértetlen lehetsz".Ezt úgy értem, hogy ez idő alatt, senki sem támadhat meg téged.De persze, hogy mennyi idő "szabadságot" kapsz, az attól függ, hogy hány embert öltél meg, és milyen módón.Például, ha lelősz öt embert, akkor max egy hónapot kaphatsz.Ha megmérgezel valakit, akkor egy és fél hónapot.Ha szabad kézzel fojtogatsz meg valakit, akkor két hónapot is kaphatsz.Namaarinak ez lesz az utolsó hónapja, hogy sérthetetlen.

Töltöttem még egy pohár vizet magamnak, amikor hírtelen össze-összerezzentem.Lehajtott fejjel állt mögöttem egy fiú.Nem ismertem fel, mert nem láttam az arcát.Megfagyott bennem a vér, szinte hallottam a saját szívdobogásomat a füleimben.Lassan elkezdtem hátrálni, amikor megemelte a fejét, és rám nézett.

— J-Jeremy...Bocsi, nem ismertelek meg, inni szeretnél?Mert akkor elmegyek. — tettem vissza a poharam a helyére, de alig mertem levenni a szemeimet Jeremy-ről.

A szemei pirosak voltak, biztosan egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt.Alig tudott a szemeimbe nézni.

— Faith... — szólított meg halkan.Kirázott a hideg.

— I-igen? — fordultam felé.Megszorítottam az asztalt, és reménykedtem, hogy nem fog semmi sem történni.Mind a két kezem fázott, és remegett.

— Nem bírom már ezen a helyen.Minden egyes napon azon idegeskedni, hogy te leszel e a következő áldozat, kifárasztott.Kezdem feladni. — takarta el az arcát a kezével, hallottam a hangján, hogy a sírás kergeti.

— Akkor egy hajóban evezünk, én sem érzek másképp. — néztem félre egy pillanatra, közben elengedtem az asztalt, és közelebb sétáltam Jeremy-hez, hogy megnyugtassam. — De nem kell aggódnod, egy évvel idősebb vagy nálam, és erősebb is, biztos, hogy senki sem támadna meg téged. — húztam egy hazug mosolyt a szám szélére.

— Viccelsz velem igaz?Én vagyok a fiúk között a leggyengébb, és a legkönnyebb célpont, ami azt jelenti, hogy még csapatostul sem szégyellnének rám támadni. — szorította ökölbe a kezeit.

— Ez nem i— szakított félbe, mire egy lépést meghátráltam.

— Úgyhogy, az érdekében, hogy biztosan tudjam, hogy megélem a holnapot.Ölnöm kell. — húzta össze a szemöldökét miközben rám nézett.

— Jeremy, te... — akadt meg a lélegzetem.

— Faith, te vagy a leggyengébb a lányok közül, kérlek, érts meg!Te is jól tudod, hogy ezt miért akarom!

Nem tudom megérteni, és soha nem is fogom.Ez nem megoldás, és nem is lesz.Elkezdtem akadozva, nem tetszően csóválni a fejem.

— Annyira sajnálom! — kezdtek folyni a könnyek a szemeiből.

Amint reagálni tudtam volna, nekem futott, elkapta a torkom, közben lelökött a földre, és elkezdett fojtogatni.Rátettem a kezem a kezeire, és megpróbáltam leszedni magamról, de nem ment.A levegőhiány miatt belevájtam a körmeimet a kezébe, közben éreztem, hogy mindjárt fennakadnak a szemeim.Jeremy sírt.Hallottam a szipogását, a fejemben lévő, sípoló hang ellenére is.Egy könnycsepp az arcomon landolt.Éreztem, hogy tele van sajnálattal.Nem akartam feladni.A lábaimmal elkezdtem rugdalózni, egészen addig, amíg hason kaptam őt a térdemmel, mire elengedte a nyakam, és leesett rólam.Olyan sebességgel vettem levegőt, mint aki a műtét közepén felébred.Elkezdtem köhögni, közben négykézlábra álltam, és megpróbáltam elmászni.Jeremy amint rendbejött, ismét rám akart támadni, de gyorsan ahogy csak tudtam félre jöttem, és elbújtam az asztal mögé.Jeremy az asztal túlsó részéről próbált engem elérni, én közben felmásztam a fotelre, és megpróbáltam lábra állni.Amint sikerült, gyorsan kikerültem Jeremy-t és visszamentem a konyhához, viszont ő gyorsabb volt nálam.Amint hozzám ért volna, és elestem a szekrények előtt, és bevágtam a fejem az egyik szekrény kilincsébe.Ijedtemben behunytam a szemeimet, majd egy hatalmas koppanást hallottam, majd valami nehezez éreztem a testemen.Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy Jeremy rajtam fekszik.Nem értettem.Szétnéztem, majd pedig fel.Az egyik szekrény sarka vérben ázott, ami elkezdett csöpögni.Ismét Jeremy-re néztem.Éreztem, hogy nem lélegzik.Hírtelen melegséget éreztem a nyakamnál.Megláttam, hogy Jeremy vére a nyakamról a padlóra folyik.Teljesen lefagytam, a nagy súlytól, és az ijedségtől mozdulni sem bírtam.Elkezdtem remegni, majd futó lépteket hallottam meg, amik a konyha felé közeledtek.A bejárathoz kaptam a fejem, és megláttam néhány diákot, közöttük pedig ott voltak néhányan az osztálytársaim is.

— S-segítség... — kezdtem el sírni.