-Death School-

NAPLÓ - 8. CHAPTER

Féltem benyitni az ajtón.Szám szélét húzva néztem le a padlóra.A szívdobogásom hangja töltötte be az egész könyvtárat.Nem bírtam nyelni.Nem tudom megmagyarázni, hogy miért vagyok ennyire ideges.Talán azért mert a válaszomat követve, ismét veszélyesebbek lesznek a mindennapjaim.Mindezek mellett rettegek Namaari reakciójától.Felék, hogy kinevet, és azt fogja mondani, hogy kitaláltam kétségbeesésemben mind ezt.

Behunytam a szemem, majd felemeltem a fejem, és vettem egy mély levegőt, közben óvatosan kinyitottam az íriszeim, és az bejárat felé néztem.Lassú léptekkel egyre közelebb jutottam ahhoz az ajtóhoz, amin túl Axar van.Kihúztam magam, és ökölbe szorítottam a jobb kezem, kopogásra készülve.Nyeltem egyet, majd bekopogtam az ajtón.

— Axar, Faith vagyok! — mondtam visszafogott hangon. — Azért jöttem, hogy választ adjak az ajánlatodra! — álltam hátrébb, az ajtónyitást várva.

Semmi sem történt.Nem kaptam választ.Lépéseket sem hallottam, ami bizonyította volna, hogy közeledik valaki az ajtóhoz.Nem a semmiért gyötörtem magam egész nap!Nem érdekel, hogy itt van e vagy sem, de bemegyek, és hagyok neki egy levelet.

— Axar, nem tudom, hogy itt vagy e, de bemegyek! — jelentettem ki, majd megfogtam a kilincset, és benyitottam az ajtón.

Meglepetésemre nem volt bezárva.Milyen biztonságos, és még én lennék a hibás, ha rátalálnának.Gyorsan átléptem a küszöbön, és szétnéztem a szobában.Ahogy gyanítottam, nem volt bent senki, csak az ablak volt nyitva az íróasztal előtt.A szél az asztalon lévő leveleket fújdogálta.Megnyugtató volt a látvány, és az illat is nagyszerű volt a szobában.Egy pillanatra nyugodtnak éreztem magam.De nem akarok hamis érzelmeket előadni.Megráztam a fejem, majd gyors léptekkel odasétáltam az íróasztalhoz.Megfogtam az első tollat ami a kezembe került, majd lehajoltam egy kicsit, és elkezdtem az előttem lévő papírra körmölni.Annyira elfoglalt az írás, hogy meg sem hallottam mi történik mögöttem.

— Te meg mit csinálsz idebent?Tudtommal nem engedtelek be. — szólalt meg valaki mögöttem, mire villámcsapás gyorsasággal abbahagytam az írást, és elengedtem a tollat.Éreztem, hogy megszorítsa bal oldalt az arcomat, és elkezdi húzni.

— Áu, mit csinálsz? — fordultam meg, és az arcomat simogatva nekitámaszkodtam az asztalnak.

— Ezt inkább nekem kellene megkérdeznem. — tette karba a kezét.

Az arcomat simogatva néztem végig Axar-on.A fején egy fekete törölköző, amivel éppen a vizes haját törölgette.Szürke melegítőnadrágban volt, és egy méregzöld rövidujjiban és mezítláb.Ajkai a meleg víz miatt kipirosodtak, szemei pedig karikásak és vérmesek voltak az alváshiánytól.Megráztam a fejem, és gyorsan válaszra nyitottam a számat.

— Nos, kopogtam, te nem válaszoltál, ezért gondoltam bejövök, és hagyok neked egy levelet a válaszomról. — vázoltam fel neki a helyzetet.

— Értem.Összességében burkolt zaklatásnak nevezném azt amit csináltál, de a múltkor én sem viselkedtem másképp, úgyhogy kvittek vagyunk. — rántott vállat. — Na és, mi a válaszod az ajánlatomra? — nézett rám, ezúttal érdeklődő tekintettel.

— Csak egy feltétellel vagyok hajlandó segíteni neked! — húztam ki magam, közben kihívóan néztem rá.

— És mi volna az? — tikkelt egyet a jobb szeme, de továbbra is engedelmesen hallgatott.

— Az osztályomat is megpróbálod kijuttatni innen. — tettem karba a kezem.

Ez az egyetlen esély arra, hogy végre jó kapcsolatom legyen azokkal, akikkel szinte minden nap együtt vagyok.És nem hagyhatom őket magukra, ha van arra lehetőség, hogy kijussunk, akkor nem vagyok hajlandó itt hagyni őket.

— Jó, hogy nem azt kéred tőlem, hogy az egész iskolát szöktessem meg! — húzta össze a szemöldökét, majd elhátrált tőlem, és nekidőlt az ajtóval szemben levő falnak. — Jól figyelj rám Faith, mert csak egyszer mondom el.Én nem vagyok egy Isten, akit a mesekönyveidben látsz.Nem vagyok egy Dzsinn aki kedved szerint teljesíti a kívánságaid.És nem vagyok egy Bölcs sem, aki mindenre tudja a helyes megoldást.Az egyetlen ami jelenleg vezérel engem, az az, hogy tönkre tegyem az igazgatót, és az ő kutyáit, majd kijussak innen.Éppen ezért hajlandó vagyok szövetkezni veled, hogy végrehajtsam a célomat, de hogy még az osztályodat is pesztráljam, arra már nem vagyok hajlandó.Egyébként is, néztetek már tükörbe?Egy mondatot nem tudtok úgy váltani egymás között, hogy ne vesznétek össze.Úgyhogy a válaszom, nem! — tette fel az egyik kezét nem tetszően.

Lehajtottam a fejem.Igaza van.Az én osztályom egyszerűen rémes.A bizalmatlanság miatt van az, hogy ennyire kevesen vagyunk.Még sosem hallottam egyetlen egy kedves megjegyzést sem valamelyiktől, a másik felé.Lehetséges, hogy reménytelen az amit kérek, de akkor is meg kell próbálnom!

— Tudom, hogy nagyon felelőtlen az amit kérek tőled, és nagy eséllyel lehetetlen is.De kérlek, gondolt ezt át mégegyszer!Ha sikerül egymás között kialakítanunk a bizalmat, akkor akár a hasznodra is lehetnénk, és hamarább véghez vihetnénk a céljainkat!Egyedül amúgy is kevés lennél ahhoz, hogy leállítsd Aaron-t. — sétáltam elé, és próbáltam a lehető legmeggyőzőbben érvelni. — Kérlek Axar!Jól tudom, hogy tudod mit érzek, és hasonlóan cselekednél ha a helyemben lennél!Hiszen láttam erre a bizonyítékot!Tris-nek és Levis-nak szánt könyved már épp elég bizonyíték, hogy hitelesítsék a mondandómat! — remegett meg a tekintetem.

Az egyetlen amiben mind a ketten egyet értünk, az az, hogy ezt lehetetlen lesz végrehajtani, de talán érdemes lenne megpróbálni.Ha képesek vagyunk mindannyian túltenni az önzőség felett, akkor akár rájöhetnénk, hogy mégis mi folyik itt.

Axar elgyengült tekintettel nézett rám, aztán ismét visszatért a csúf valóságba, és újra előtört a haragos tekintete.Mivel nem bírtam tovább a szemébe nézni, ezért inkább a padlóra néztem, mire megfogta a vállamat, és nekinyomott a falnak, a kezeivel pedig lezárta a menekülő utat.

— Egy hetet kapsz arra, hogy bizalmat teremts az osztályod között, de ha ez nem fog menni, akkor megöllek! — sötétült el a tekintete. — Mindezek mellett, nem beszélhetsz nekik rólam, és arról, hogy mi a tervem.Ha ezt megteszed, és én rájövök, akkor garantálni tudom, hogy fájdalmas szenvedések között fog kihunyni a fény a szemeidből! — mondta haragos hangnemben, majd szinte azonnal elnézett rólam, és kiment az ajtón.

A szemeimet sem tudtam lehunyni.Elkezdtek remegni a kezeim és a lábaim is.Lassan a falon csúszva, leültem a földre.A kezemet a számra tettem, és elkezdtem sírni.A könnyeim végigfolytak a kezemen.Már megbántam, hogy felajánlottam ezt.Sosem fogom tudni megcsinálni.