Let It Kill You |✔|

𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝑇𝑤𝑒𝑛𝑡𝑦-𝐹𝑜𝑢𝑟

Remélem senki nem haragszik, hogy hajnalban teszem ki a fejezetet, nem pedig délután! 😆💞 Sok dolgom van mostanában, ilyenkor legalább nyugi van egy kicsit a fejemben és nem felejtem el...😄
___________________________________

Azt hittem, hogy mire visszaérek pontosan egy héttel később az intézetbe, Harry már nem lesz ott. Végiggondoltam minden egyes nap, hogy nekünk ennyi volt, mindennek vége. Viszont... Fogalmam sem volt, hogy mikor indul a repülője, így minden egyes nap elmondtam három imát, mielőtt még aludni tértem volna.
Helyre akartam hozni, ez már biztos. Nem engedhettem el úgy, hogy meg sem próbáltuk, mert aztán biztosan verném a fejem a falba, hogy hogy lehettem ekkora gyökér.
- Talán tíz perce mehetett el. - közli Briana, aztán elém tesz egy kis cetlit. - Itt hagyta a telefonszámát neked.
Mosolyogva veszem el. Bár a gyanúm beigazolódott, miszerint nem lesz már itt, de legalább még nincs veszve semmi. Ha itt hagyta a mobilszámát, akkor biztosan lát esélyt... erre az egészre kettőnk között.
- Hozzam a telefonodat? - érdeklődik a nő a pult mögül, én pedig azonnal, meggondolatlanul bólintok.
- Nem, nem! - javítom ki magam, mikor eszembe jut, hogy még mindig nálam van, a szökésünk estélye óta. - Majd írok neki gépen, mert sosem szokta nézni a mobilt - azzal felrohanok a szobámba, mielőtt még lebuktatnám saját magam.
- Igen, tessék? - szól bele komoly hangon a göndör, nekem pedig a szívem a torkomba ugrik.
- Louis vagyok - nyögöm ki nagy nehezen és csak várom a reakcióját.
- Lou? Lou! - üvölti konkrétan, amitől csak még nagyobb lesz a mosolyom. - Hol vagy? Mi történt?
- Az intézetben vagyok - sóhajtom teljesen megkönnyebbülten.
- Mi? Dehát most jöttem el, alig húsz perce! - mondja felháborodottan. - Liam! Liam, fordulj meg! - üvölti izgatottan. - Nem érdekel a szalagkorlát, kicseszettül fordulj meg!
- Hol vagy? - kérdezem most én, visszatartva a nevetésem.
- Liam jött értem, hogy kivigyen a reptérre, így félúton oda, viszont most fordultunk meg, szóval pár perc és ott vagyunk.
- Ne! - ellenkezem azonnal, de hogy nehogy félreértse, gyorsan folytatom. - Lekésed miattam a repülőt...
- Ne aggódj bébi, az csak ötkor megy. Még bőven van rád minimum két órám - mondja nevetve, én pedig nem tudom, mit felelhetnék. Bébinek hívott, nekem pedig majd kiugrik a szívem. - Liam, baszki, ne legyél már béna! - szól ismételten a barátjához. - Engedj vezetni akkor, ha erre sem vagy képes!
- Nincs is jogsid - jegyzem meg vigyorogva, ahogy a hisztijét hallgatom.
- Ezek után nem is lesz ha rajtam múlik! - üvölti Liam, aki ezek szerint hallja amit mondok.
- Tizenöt perc - szól ismét Harry a telefonba.
- Várlak. - mondom hevesen dobogó szívvel, mielőtt még megszakítanám a vonalat.
Ez volt az első alkalom, hogy telefonon keresztül hallottam a hangját. Ezentúl csak így fogom, sok-sok hónapon keresztül.

A recepciós pultnak támaszkodva várok tizenkét percet, míg meg nem pillantom a fotocellás ajtón belépő göndört, mellette pedig már majdnem kopaszra nyírt barátját.
Az ajkamba harapva, ugrásra készen várom, míg odaérnek hozzám. Nem lépek oda, ahogy Harry sem hozzám, mindketten csak zavartan, de megkönnyebbült tekintettel nézünk egymásra. Jó látni.
- Felmegyek egy kicsit - fordul oda Liamhez.
- Persze - bólint a másik mindent tudóan, majd körbepillant. - Addig én... Mászkálok itt, vagy nem tudom.
- Ott egy lány - mutatok hirtelen az egyik kis kanapéra. - Ashleynek hívják. Beszélgess vele, nagyon aranyos.
- Szuper, köszi - biccent felém, majd elindul a lány felé.
- Liam! - szólok utána, mikor már pár lépésre jár tőlünk. - Ne ítéld el, mert más - kérem tőle, amit látszólag nem ért, de erre is bólint. 
- Gyere - mosolygok most Harryre, aztán a kezét megfogva felhúzom a szobámba.
- Megkérdezném, hogy mi történt, de most erre sokkal nagyobb szükségem van - közli, amint becsukom az ajtót magam mögött. Bármennyire is tudtam, hogy mit akar, nem voltam felkészülve arra, hogy pár tizedmásodperc múlva már az ajtónak nyomva fogom találni magam, Harry nyelvével a számban.
- Annyira hiányoztál... - nyöszörgi, mikor egy pillanatra a nyakára siklik az ajkam, hogy kicsit kényeztessem a bőrét is. Szívom, harapom, míg csak bírom, miközben ellököm a faltól magam, hogy vele együtt az ágyhoz menjek.
- Annyira szeretlek - suttogom, és ismét megcsókolom. Jól esik kimondani, mert most végre teljesen komolyan is gondolom. Szeretem. Szerelmes vagyok belé. - Nagyon, nagyon - apró puszikkal halmozom el az állát, kezemmel pedig a nadrágjánál tapogatózom, mígnem végre sikerül leszednem róla.
- Én is szeretlek - szólal meg pár másodperc múlva és most ő kezd el levetkőztetni.
Eszembe jut az az éjszaka, mikor ő először mondta, de aztán rám szólt, hogy ne mondjam vissza, ha nem gondolom komolyan. Akkor még nem éreztem ezt az erős kötődést felé, mint most.
Visszalököm az ágyra, mielőtt még a farkamhoz érhetne és én kezdem a játékot. Lerángatom a bokszerét, és félredobom valahova a földre. Először csak végignyalom már merev szerszámát, amitől felnyög és kezével a fejemet keresi, hogy végre ráillessze a számat, de nem hagyom magam. Óvatosan veszem a számba, majd a lehető leglassabban engedem a torkomra, amitől tudom, hogy megőrül.
- Lou... Kérlek - könyörög a harmadik ilyen eset után. Tudom, hogy ő is annyira vágyik már az orgazmusra, mint én, de ezt nem adhatom meg neki. Még nem.
Kiengedem a számból, mert már most remegnek a combjai, és én is leveszem a bokszerem. Harry azonnal ugrik, és maga alá is teper, hogy most ő kényeztessen egy kicsit. Ő nem finomkodik, kezével a tövét, szájával a tetejét kapja el, amitől csillagokat látok.
- Jézusom... Jézus... - hátrahanyatlik a fejem, már nem tudom tartani sem, hogy nézzem, mit művel velem. Nekem sem kell sok idő, mire megérzem, hogy pár másodperc és elönt a kéj.
- Harry... - nyögöm, az említett pedig azonnal abbahagyja a kényeztetésem. - Ne, ne, ne! - ellenkezek és felemelem a csípőm, hátha ezzel enyhülést találok, de Harry már nincs is az ágyon.
A levegőt kapkodva, remegő testtel figyelem, ahogy keres egy óvszert a szekrényemben. Már otthonosan mozog a szobámban, így pár másodperc múlva már ő görgeti rám a kotont.
Vacilál kicsit, mielőtt még fölém mászna, így azonnal megállítom. Bár már sok mindent nem tart magában, mégse képes még mindig szólni ilyenkor.
- Feküdj hanyatt - utasítom, amitől megkönnyebbülten bólint. - Tudom jól, hogy milyen vagy - kezdem. - Kapkodsz. Láttam az előbb is, hogy az én élvezetem helyezed előtérbe, de nem szégyen - a lábához mászom, és óvatosan masszírozni kezdem a szoros izomgyűrűt -, ha néha kimondod, hogy te nem vagy eléggé felizgulva ehhez.
- Csak nem akarom húzni az időt - nyöszörgi az érintésem hatására. Behatolok egy újjal, majd azonnal kihúzom, ezt pedig eljátszom addig, míg érzem, mehetek tovább.
- Nekem ez nem időhúzás - felé mászom, de egy percig sem hagyom abba az ujjazást. - Szeretném, ha te is maximálisan élveznéd az együttlétet.
- Az előző ilyen alkalommal nem kellett ezt csinálnod, szóval azt gondoltam...- felnyög, mikor a következő ujjammal is segítek, amitől a farkam csak még keményebben feszül neki az övének.
- Harry - szólok rá, miközben két ujjamat préselem belé. - Sok dologtól függ, hogy mennyire vagy felizgulva... - megcsókolom a nyakát. - Mondd meg, ha valamire nem állsz készen.
Csak bólogatni tud, mert egyre jobban a hatása alá kerül az ujjaimnak. Pár percig folytatom még, miközben a nyakát és a száját csókolom felváltva, majd elhúzódom és megragadom a farkam, hogy a réshez illesszem.
- Most állsz készen. - állapítom meg, majd óvatosan, figyelve az arckifejezésére, ha esetleg fájna valami, elmerülök benne. Teljesen egyszerre nyögünk fel.
- Határozottabban jobb - nyöszörgi rám mosolyogva.
- Mondtam - suttogom és hátrahúzom a csípőm, hogy egy kicsit erősebben csapódjak belé, de nem annyira, hogy fájjon.
Egy kis idő múlva pózt kell váltanunk, mert a karom teljesen lezsibbadt, ahogy fölötte tartottam magam. Most Harry a combjaimon ülve ereszkedik rám teljesen, majd kezd egyre gyorsabban és gyorsabban mozogni. Nem tétlenkedem, megragadom a farkát és verni kezdem kettőnk között, mire még intenzívebben csapódik a combomra.
- Annyira tökéletes vagy - pillantok fel rá és le sem veszem róla a szemem. Pár másodpercbe telik már csak, míg elönti a kéj és elnyílt ajkakkal, a levegőt visszatartva élvez kettőnkre. Nekem sem kell több, már csak elég volt ezt az őszinte, élvezettől teljes nyögést hallanom, elmegyek.
Remegve borul rám, de mivel én is gyenge vagyok még, hanyatt terülünk az ágyon és levegő után kapkodva, még mindig az orgazmustól elködösült tekintettel bámuljuk egymást.