Jól áll a fehér

Első

- Vérvétel?

- Igen.

- De ez egy recepciós állás.

- Minden harmincéves fiataltól vért kell vennünk, ez igazgatói utasítás.

- Miért?

- Azt sajnos nem tudom.

- Mi történik, ha nemet mondok?

- Már aláírta a szerződést, így jelenleg, egy egység vérrel tartozik a cégnek.

Xie Lian mérges lett, leginkább saját magára. Megint nem olvasott el egy szerződést csak aláírta. Pont, mint legutóbb. Igaz, az sokkal többe került, mint egy egységnyi vér.

- Hova kell menni?  - kérdezte egy lemondó sóhajjal. A szemben ülő helyeslően elmosolyodott.

- A harmadik emeleten. Balra forduljon a liftnél.

- Miért jobbra mi van? – húzta fel szemöldökét.

- Semmi titkolnivaló – kezdett bele – a cég magánóvodája.

- Hogy mi?

- Majd később megtudja, most induljon, holnap keressük, pénteken kezdhet.

- Köszönöm.

Az orvosi szobát könnyűvolt megtalálni, a vérvétel két pillanat volt. Mire észbe kapott már az utcán sétált.

Gondolataiba merülve lépkedett. A cég viszonylag új volt, de gyorsan terjeszkedett és szinte állandóan kerestek friss embereket. Xie Lian nem nagyon értett az üzlethez, sem az üzleti élet neveihez. Ökölbe szorult a keze, ahogy megint eszébe jutott, mennyire kihasználták naivságát.

"Nem baj – állt meg, nyomatékot adva saját magának – van munkám, van lakásom, veszem a levegőt." Hitegette magát, hogy ennyi elég, de nem volt az. Magányos volt és nagyon egyedül... Váratlanul a sorház előtt találta magát. Hova is akart menni? Vásárolni? Igen, de nem volt sok pénze, talán még valami gyors étel is van a lakásban. De nem akart bemenni, egyedül lenni.. na nem mintha bárkivel trécselne az üzletben, csak nem akart egyedül lenni... Teste magától indult meg a lépcsőn, mintha lábai pontosan tudnák: pénze sincs, társasága sincs, és ahogy végig gondolta az egészet már kedve sem.

Így sétált, gondolataiba merülve, emiatt nem vette észre a lendületesen kifelé tartó fiatalembert. Xie Lian a földet nézte, a fiatalember pedig a telefonját, mégis a másik volt nagyobb lendülettel. Ütközésükkor Xie Lian indult meg háttal a lépcsőnek, kicsit sajnálta magát a leendő sérülései miatt. A bukfenc azonban nem következett be. Helyette ujjak szorultak csuklójára, majd derekára, visszarántva a biztos talajra. Közepesen izmos felsőtesthez érkezett. Érzékeit betöltötte a férfi illata, fehér felsőjén szinte kiugrott Xie Lian keze. Azt hitte eddigre elengedi megmentője, ám csak annyi változott, hogy csuklóját már nem szorította, annyira.

Xie Lian felnézett, egy nagyon sötét szem nézett vissza rá, csak egy darab, mivel a másikon szemkötő volt.

- Nem esett bajod? – kérdezte mély hangján. Xie Lianen jóleső borzongás futott végig, hogy ilyen közelről hallja őt, de zavarba is jött. Testében furcsa reakciókat váltott ki az idegen. Kissé hátrébb lépett, mire az őt tartó kezek engedtek.

- Köszönöm, nem. – mondta, mikor meglátta, mire lépett rá, egy telefon, egy nem is akármilyen telefon. A képernyő betört, és vészjóslóan reccsent talpa alatt. Gyorsan felvette, a férfi érte nyúlt. – Nagyon sajnálom, megtérítem!

- Igazán? Meg akarod téríteni? – kérdezte, de Xie Liant összezavarta a hangsúly, amit használt, a másik bólintott – Rendben, gege. Térítsd meg. Gyere el velem vacsorázni.