Jól áll a fehér

Második

Xie Lian térde elgyengült, San Lang jól csókolt vagy inkább istenien. Ajkai bizseregtek, de nem akarta abbahagyni. San Lang keze derekán pihent, másikkal arcát fogta. Saját kezei eddig San Lang mellkasán nyugodtak, most úgy döntött átkarolja nyakát, beletúr hajába. Ám ezektől a mozdulatoktól még szorosabban ölelték egymást. Érezte magán is, és a másikon is, hogy nem marad reakció nélkül ez az igencsak hosszúra nyúlt, első csók.

Végül muszáj volt levegőt venni. Ránézett San Langra és úgy érezte, nagyon szerelmes tudna lenni ebbe az emberbe. Amaz elmosolyodott és hüvelykujjával végig simított Xie Lian alsó ajkán.

- Akkor legközelebb én főzök, gegének. – mondta olyan közelről, hogy ajkai súrolták az övét. Xie Lian alig bírt magával. Végül egy idős néni ugrasztotta szét őket, aki akkor vitte le a kutyáját.

- Pénteken ráérek – motyogta szégyenlősen, mire San Lang magához húzta, pont úgy tartotta, mint délután.

- Akkor péntek, gege. – csókolta meg.     

- Péntek, San Lang.

Becsapta ajtaját, ahogy beért a lakásba. Izgatott volt, beindult és még valami....félt.

Tudta, hogy mennyire tudná szeretni San Langot és elkezdett félni, tőle. Aztán alaposan megszidta magát, hogy még csak csókolóztak, lehet semmi sem lesz belőle, ő meg már szerelmi bánattól retteg. Nagy levegő és egy alapos hidegzuhany.  Egekura, de jól csókol! Önkéntelenül is ajkaihoz emelte kezét.

Hua Cheng mámoros állapotban volt. Reménykedett egy következő vacsorában, de csókra nem számított. Milyen puhák voltak azok az ajkak! Megnyalta sajátjait. Egész éjjel tudta volna ezt csinálni, vele. Pontosan kigondolta, mit fog készíteni, neki. A délutánt ki is veszi és bevásárol, de nem viheti fel magához. Vagy igen? A kocsiból és a telefonból már kitalálhatta, hogy nem a szegénysorról jön... de... Magához viszi, kész.

Édes gondolatokkal szelte a várost, tervekkel készült, beszédtémával.

Még az ágyban eldőlve is azon morfondírozott, milyen jó lenne az ő arcára ébredni, már holnap. De megint csak nyelt egyet és alvást parancsolt magának. Így közelebb a holnap, bíztatta magát. Mégis újra és újra Xie Lian csókra váró arca úszott be elé.

Telefoncsörgés riasztotta. Ki a franc, ilyen korán?! Valójában már a fél délelőtt elment, de Xie Lian ezt még nem tudta.

- Igen, tessék!

- Jó napot Xie úr! Elkészült minden papírja, belépő, miegymás. Holnap, reggel kilencre jöjjön be. Lesz még egy beszélgetése a pontos munkabeosztásról.

- Értem, köszönöm. Minden jót!

- Önnek is.

Xie Lian a másik oldalára fordult, lustálkodott. Kiélvezte az utolsó munkamentes napját. Mégis a mai napot kellett volna San Langnak mondania! Nem, ma pihen és takarít és emésztgeti az életének ezt a fajta alakulását.

Másnap, kilenc előtt megjelent az irodaházban. A recepción azonban már dolgozott valaki. Azzal nyugtatta magát, hogy többen lesznek. Odament, bemutatkozott, majd a hölgy a legnagyobb tisztelettel meghajolt és kérte, kövesse. Xie Lian furcsán érezte magát.

- Hova megyünk? – kérdezte, úgy gondolta a földszintnél feljebb neki nem kell menni, erre most a nyolcadikra tartanak.

- Az igazgatónő beszélni akar önnel.

- Bajban vagyok? – őszintén megijedt, hogy még egy percet sem dolgozott, de már a legfelsőbb hatalomnál van jelenése.

- Nem tudom, de szerintem nem. – válaszolta nyíltan.