A Tél katona felesége

6. fejezet

Három hétig húztuk mire egymásnak estünk Buckyval.
Az első hétben leginkább csak sírtam, és a férjem tehetetlenül nézte ezt. Nem nagyon beszélgettünk, de ott volt mellettem.
A második hétben már nem tudtam az önsajnálatban dagonyázni, úgy éreztem muszáj valamit csinálnom.
Beültem a tanácskozásokra, sokszor lesétáltam a faluba is, vagy csak sétálgattam Wakanda különböző részein. Persze Bucky egész végig velem volt. Volt hogy beszélgettünk, de a legtöbbször csak némán sétált mellettem.
A harmadik hét hasonló módon telt. Bucky karjaiban ébredtem. Amikor felöltöztem már Bucky is készen várt. A reggeli csöndben telt, amikor végeztünk, elindultam Shurihoz, természetesen Bucky követett. Kezdtem ettől kicsit besokallni, mindenhol ott volt, egy lépést se tehettem nélküle. Végül nem a laborba, hanem a szobánk felé indultam.
Zavart Bucky folyamatos jelenléte. Morgolódva vonultam vissza, és direkt becsaptam az orra előtt az ajtót, majd elvonultam a fürdőbe, de oda is követett.
Már a zuhany alatt álltam, amikor belépet mellém. Nem ért hozzám, csak állt mellettem, a szappanért nyúlt. - ezt nem hiszem el - morgolódtam.
- Elegem van! - kiáltottam rá. És mint aki csak erre várt felém fordult, és várakozóan nézett rám.
- Elegem van abból, amit most csinálsz! - kiabáltam - Folyamatosan követsz, csak pisilni mehetek el egyedül. Egy lépést se tehetek anélkül, hogy ne lihegj a nyakamba! - fujtattam.
- Nem! Tényleg nem! - mondta dühösen - Talán ha nem hazudtál volna, és vetted volna a nyakadba Amerikát, és rohantál volna Walterhoz, akkor most nem így állna a helyzet!
- Rohantam Walterhoz!!!??? - üvöltöttem - Nem rohantam ahhoz a tuskohóz! Célunk volt, tervünk!
- Egyedül neked volt terved! - magasodott fölém - Meggondolatlanul ugrottál bele valamibe! Sose gondolkodsz, ez a te nagy bajod!
- Hogy mi? - keltem ki magamból - Szóval így állunk, azt gondolod, hogy az én hibám a babánk halála? - sírtam, és kiabáltam egyszerre.
- Nem, de nem tettél meg mindent, hogy biztonságban legyél! - hányta a szememre. - Walter direkt tette amit tett. Magának akar, és te ostoba módon belesétáltál a csapdájába.
- Mi csak egy lakos vagyunk Wakanda százezrei között. - próbáltam lehiggadni - Nekünk a felelőségünk megvédeni őket.
- De nem terhesen, az istenszerelmére, Delilah! - csattant fel. - El kellett volna mondanod. Már az elején! Jogom volt tudni. - emelte meg némileg a hangját, és elfordult. Csak néztem meztelen hátát, ahogy végig csorognak rajta a vízcseppek. Éreztem a belőle áradó szomorúságot, és frusztrációt.
- Féltem! - szólaltam meg halkan.
- Normális vagy!? Tőlem!? - pördült meg.
- Sose beszéltünk róla, és... - hadováltam össze-vissza.
Kezdtem magam egyre ostobábbnak érezni. Teljesen a zuhanyzó oldalához lapultam. Ő pedig ott állt előttem, és mérges volt. Baromi mérges, és jogosan.
- Sajnálom! - szakadt ki belőlem. - Sajnálom, hogy hazudtam, hogy nem szóltam Walterről, és azt sajnálom a legjobbam, hogy nem árultam el, hogy terhes vagyok. - olyan gyorsan hadartam, hogy nem voltam benne biztos, hogy ért egyáltalán valamit belőle.
- Bucky! - kérleltem, amikor ismét elfordult. De csak mereven állt. - Kérlek mondj valamit! - semmi reakció.
- Meddig fogsz még büntetni? - rivalltam rá. - Hetek óta nem érsz hozzám. Ezentúl ez lesz? - és már toporzékoltam.
Ekkor sok minden történt. Megelégeltem az önsajnálatot, hogy ekkora szakadék van közöttünk, hogy nem közelítünk egymás felé.
Szó nélkül meglöktem. Bucky hitetlenkedő arccal fordult felém. Újra taszítottam rajta. Ekkor már felmordult.
- Delilah, ne hergelj! - de én akartam, nagyon is felakartam hergelni. A szexuális frusztráció számlájára írtam a merészségem.
- Talán itt az ideje, hogy váltsak. - és mielőtt kimondtam volna, már tudtam, hogy őrültség. - Amúgy sem voltam még mással, talán épp... -
Bucky ököllel rávágott a kabin oldalára. A következő pillanatban pedig neki taszított a csempének. Mellkasom a hideg kőnek nyomódót, és egy meleg kéz csattant a fenekemen. Bucky teste nekem feszült.
- Azt mondtam elég! - és beleharapott a nyakamba. Nem kellett több, fenekemet neki nyomva dörgölőztem hozzá. Ennyi visszajelzés elég volt neki ahhoz, hogy csípőmet szorosan fogva hatoljon belém.
Fém karjával a fejem mellett támaszkodott meg, a másik keze satuként szorította csípőmet, és gyors mozgásra ösztönzött. Nem kellett sok, hogy mind a ketten elélvezzünk. Amikor felfogtam, hogy bennem ment el, hatalmasra tágultak a szemeim.
Bucky a fülemhez hajolt.
- Ne szedd azt a szart! - és maga felé fordított. Életem egyik legvadabb menetét, egy igazi gyengéd szerelmes csók követte.

Aznap már nem hagytuk el a szobát. Felszabadultan beszélgettünk, majd újra és újra szeretkeztünk, míg teljesen el nem fáradtunk.

Azt nem mondanám, hogy frissen, kipihentem ébredtem. Ez csak a filmekbe létezik. A lány végre rátalál élete szerelmére, egymáséi lesznek, és reggel a férfi fehér ingébe lebeg ki a konyhába, ahol kedvese mosolyogva reggelivel várja.
Ez hülyeség! Már csak azért is, mert hiába vagy túl a nehéz időszakon, attól annak még vannak utórezgései, hagyni kell lecsillapodni.
A másik pedig, ki a franc kell frissen, ha hajnalba nyúlóan szexxel!? Akkor igencsak megkérdőjelezem a férfi teljesítményét.

Igen csak nyűgösen keltem, kávéra és egy frissítő zuhanyra volt szükségem. Bár Bucky felkelt, nem követett, amit magamba mosolyogva nyugtáztam. Ténylegesen magunk mögött tudhatjuk ezt az időszakot.
Már anyámmal reggeliztem, amikor eszembe jutott valami. Bocsánat kérések közepette mentem vissza a szobánkhoz, és lényegébe feltéptem az ajtót.
Bucky az ágyon elnyúlva olvasott, és csak felhúzott szemöldökkel nézte az igen csak hatásos belépőm.
- Te gyereket akarsz? - vágtam hozzá a kérdést. Talán nyugodtabban, és kedvesebben kellett volna, de tegnapi szavai csak most jutottak el hozzám.
- Igen! - és ezt ennyivel letudta. Aztán vissza pillantott rám. - Gyere ide! - paskolta meg maga mellett az ágyat. Oda siettem és leültem vele szembe. Közelebb jött, és az ölébe vont.
- Szeretnék tőled gyereket, mert szeretlek! - ez neki ilyen egyszerű!
-Wao! - csodálkoztam. (Ez ilyen egyszerű lenne?)
Kis mosolyra húzódott a szája - ki nevetett - és átölelt.
- Nem akarok a "megfelelő" pillanatra várni. - magyarázta - Olyan nincs! Sose voltunk szülők, nem fogunk rá sose teljesen készen állni, csak felkészülni tudunk, és mi már régóta felkészültünk. - mutatott a lényegre.
- Én is akarom! - bújtam hozzá még jobban. - Bucky szeretnék mutatni neked valamit!

Amíg le nem értünk a laborba Bucky egész végig az orra alatt morgott. Csak mosolyogtam magamban.
Már előre üzentem Shurinak, így amikor a laborba léptünk, már nem volt ott senki. A labor hátsó részében volt egy üvegasztal rajta egy géppel. Oda sétáltam, és lehuppantam az előtte lévő székbe. Bucky mellém húzott egy másikat, és várakozóan nézett a monitorra.
Kifújtam a levegőt, majd megnyitottam a fájlt.
Sose láttam még Bucky arcán ennyi érzelmet egyszerre. Öröm, meghatódottság, szomorúság, és meglepetésemre düh.
- Az ott... - mutatott a képernyőre.
- Igen! - szóltam lelkesen. A billentyűhöz nyúlva állítottam a hangerőn.
Az egész termet egy egyenletes ritmusú dobogás töltötte be.
Tam-tam... Visszhangzott a falakról. A kis babánk szívverése.
- Olyan kicsinek tűnik - szólt halkan.
- Az volt, nagyon kicsike. - és szipogva Bucky mellkasának dőltem. A pityergésem átcsapott halk sírásba. Bucky pedig szorosan ölelt mindeközben.
Még sokáig néztük azt az egy ultrahang videót ami valaha készült róla.

~ Bucky ~

Egy valamit fogadtam meg ezen az estén. Mégpedig azt, hogy megölöm Waltert. Szándékosan szúrta hasba Delilaht. Nem megölni akarta, csak elvenni a baba életét. Büntetni akarja Delilaht, mert nem őt választotta.

Delilah még mindig a mellkasomnak dőlve sírt. Ez már nem olyan volt mint az első héten. Ez csak szomorú megemlékezés volt, valami nagyszerű dologról. Én is a képernyőt néztem. Talán ha akkor nem esik teherbe, még egy ideig egyikünk se hozta volna szóba a dolgot, de így, hogy egy pillanatra megkaptunk valami nagyszerűt, a hiánya keserű űrt hagyott maga után, még ha csak egy másodpercre is volt a miénk.

Talán egy órát üldögéltünk ott, mire Delilah felállt, és elakart menni a vízeséshez. Kézen fogva mentünk ki a teremből, véglegesen lezárva valamit, és ezzel valami újnak adtunk teret.

- Ma kunyhóba szeretnék aludni. - nézett fel rám.
- Rendben. - szorítottam meg a kezét.

Az a kunyhó a menedékünk, olyan békés hely, ahova még nem jutott be semmi szörnyűség. Oda bármikor mehettünk, biztonságot adott, és most pont erre volt szükségünk.