Amerika Kapitány átadta a stafétát régi barátjának és hű társának. Sólymot és a Tél katonáját szólítja a kötelesség. De vajon a Tél katonája és James Buchanan Barnes ugyanaz a személy-e még? Bucky a múltját hátra hagyná,de mi van akkor ha múltjába...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jövünk és megyünk.
Egyszerű bevetés,este sörözünk.
Lőj már!
Sol fegyvere van!
Sol Mclean a váróban ücsörgött, kezeit összefűzte és a széttárt lábaihoz eresztette. Lábai remegtek az idegességtől és azoktól a gondolatoktól,amik a fejében cikáztak. Az utolsó bevetése emlékei és történései hetek óta üldözték őt. Szinte alap zajként kísérte útján a fegyverek ropogása és az elesettek kiáltozásai,hogy ő aki a vezetőjük volt tegye meg a megfelelő lépéseket,de nem tette,mert.. Csatt.. Sol felkapta a fejét. A doktornő irodájának ajtaja kicsapódott. Össze húzott szemöldökkel vizslatta a helyet,hogy ha szükség lenne a segítségére,akkor tudjon lépni,ámbár remélte nem kell beavatkoznia. Megfogadta katonai múltja az is marad. Ha megteheti nem teszi. Vicces helyzet volt ez. Talán Sol is el morzsolhatott volna egy apró mosolyt ha nem látja meg az ajtónál a férfit. Azt a férfit,akit azóta látni akart,amióta Tony temetésén szét váltak. Bucky. Csak állt az ex bérgyilkos az ajtónál. Tudta ki fog a váróban ülni,tudta hogy kit fog látni,mégis mikor az agyához eljutott ama információ,hogy maga Sol Mclane ül ott egy köpésre s megszeppenve néz rá az földbe gyökerezte a lábait. Nem sokszor fagy le a férfi,hiszen katona volt,de ott és akkor ez megtörtént,mert újra láthatta a lányt. Öltözete fekete színben pompázott,akárcsak az övé. Egészen kiütöttek a fehér váróban ők ketten. De hát ez mindig is így volt,sose tartoztak sehová,de mikor ketten voltak akkor egymáshoz tartoztak és ez egy olyan tény volt,ami felettük állt. Így volt és kész. Nem sokáig ácsorgott ott Bucky a nőt nézve. Két hosszú lépésben termett a lány előtt,aki fel se érkezett állni, Barnes már nyúlt is az egyik karjáért s állásba húzta,aztán már ölelésbe is zárta. Megszorongatta a lányt. Hiányzott neki. Mindennél jobban,de ezt bevallani vagy átérezni nem volt hajlandó a lelkileg sérült férfi. Viszont Sol illata,puha bőre selymes haja a földhöz kötötte ó és azok a zöld szemek,amiket akkor villantott rá,amikor kilépett az irodából. Ó te jó ég az egy földi Mennyország volt,amit újfent nem érdemelt,sem a lánytól sem az élettől. Valamivel soványabb volt mint amire Bucky emlékezett.
-Buck.-suttogta az ölelésbe a lány s az apró kezeit a katona köré emelte. Ők ketten nem is tudhatták,hogy abban a pillanatban olyan béke költözött mindkettőjük lelkébe,ami hónapok óta nem ütötte fel a fejét náluk. Bucky barátilag cselekedett arcon csókolta Solt,viszont a nőt ez váratlanul érte. Rögtön ki is bontakozott az ölelésből. Nem volt erre felkészülve és a szakításuk után nem igazán került abba a fázisba,ahol ezt képes lett volna a helyén kezelni. Bucky megköszörülte a torkát, s a katona nő vállait megfogva mérte végig őt. Károkat keresett,sebesüléseket,bármit ami magyarázatot ad a leszereléshez.
-Nincs semmi bajod?-kérdezte a férfi gondoskodóan. Ez megint csak egy olyan mozzanat volt,amit Sol nem tudott hova rakni.
-Jól vagyok.-vezette fel remegő kezeit Sol a férfi borostás arcára. Bucky szemei kitágultak. Észre sem vették azok ketten,hogy mióta meg látták egymást nem bírták ki,hogy ne érintsék meg a másikat.
-Részvétem a csapatod miatt.-szólalt meg a férfi.
-Honnan tudod?-kérdezte a lány, rájött arra,hogy ez az egész jelenetet nem a hiány váltotta ki,hanem mert Buck tudomást szerzett a küldetéséről,ami szó mi szó titkos volt,hét bazi nagy pecsétes állam titok. Bucky kelletlenül nézett vissza Solra. Hátuk mögül a doktornő megköszörülte a torkát.
A lány kitekintett oldalra az ajtóhoz,ahol a pszichológus állt.
-Még,hogy teljes titok tartás.
-Elnézését kérem Ms.Mclane.-sétált hozzájuk Dr.Raynor.-De James és én megakadtunk a kezelésben. Egész félelmetes,ahogy pókerarccal bámul rám. Kellett valami,ami kiugrasztja a nyulat a bokorból és lám érzelmeket láttam. Több hetes munkával sem tudtam volna ezt elérni. Igazán meglepő volt látni,ahogy a neve említése mennyire lázba hozza.
-Doki személyeskedik.-lépett hátra Bucky Soltól és újra felvette a fapofát.
-Ez a dolgom. Jöjjön Sol még sok dolgunk van. -invitálta meg a lányt a pszichológus nő.
Sol Mclane az ex bérgyilkosra nézett. Tekintetük össze fonódott. Látta,hogy a férfi birkózik az életével, elég volt csak a szemébe néznie. Látta a karikákat a szeme alatt.Rémálmai voltak. Tudta a nő nagyon jól,ismerte a jelenséget mostanában ő is ezzel küzd szüntelen.Szíve azt skandálta,hogy segítsen Buckyn,de az elméje mást sulykolt bele. Akárhányszor hozta össze őket az élet Sol így tett. Össze szedte őt. Nem kért érte semmit,nem várt el semmit. Csak ott volt. Hol az orra előtt,hol a háta mögött,de sikerült életet lehelni a férfiba. De most ez más helyzet volt. Most ő is össze volt törve és zavarodva,egyszóval padlóra került. Nem volt lelki ereje újra belekezdeni ebbe az útba,látta a végét és az mindig ugyanaz.Ő egyedül,nélküle.
-Jó volt látni téged.-intézte kedvesen a férfi felé szavait,s komolyan is gondolta azt. Tudta és látta,hogy fizikailag jól van, él és ez számít. Kikerülte a veteránt,viszont Buck nem gondolta azt,hogy ez ennyi lenne.Finom a keze után nyúlt,Sol megtorpant,a válla felett nézett vissza Buckra.
-Megvárlak. Beszélgethetnénk.-ötletelt Bucky. Nem bírta elviselni a hirtelen jött gondolatot miszerint Sol nem vele osztja meg azt,ami bántja. Zavarta a tény,hogy a doktornő olyan dolgot tudhat meg róla,amit ő maga nem tudhat.Persze tisztában volt vele,hogy ez az ő hibája volt. Ő kezdeményezte a szakítást.
-Erre semmi szükség. Te jobb szeretsz egyedül lenni.-vágta a fejéhez a lány élesen a kritikát. Bucky mentális pofont kapott.
-Auch.-suttogta Buck kínosan szemlesütve,s kezeit zsebre dugta.Solt kellemetlen érzés járta át.Akarta bántani szavakkal a férfit,mégis számára is bántó volt. De az érzés múlt,ahogy a férfi vizslatva pásztázni kezdte.Mintha minden egyes centit az arcából feltérképezne.
A nő dühös volt,nem mutatta de az volt. Lemondóan húzta el a száját a férfi,sem az idő sem a hely és legfőképp a társaság nem volt irdomos hogy ezt megvitassák. Szóval a férfi vissza vonulót fújt. Hátat fordított a lánynak és a kijárathoz sétált.
-Két nap múlva ugyanitt James!-kiabált utána a doktornő,amaz csak oldalasan kiintett,majd az ajtót kivágva hagyta el a helyet. Senki nem látta őt akkor,de egy mosolyt eleresztett. Sol Mclane Brooklynban volt.
