A Szerelem Mindent legyőz? (IOV FanFiction) (BEFEJEZETT)

4.

- Végállomás!- kiáltott hátra a sofőr.

- De hol van a pláza?- kérdezte Csenge.

- Ez a járat nem arra megy, most viszont leszállás!- kiáltotta, mire gyorsan leszálltunk a buszról.

- Hol vagyunk?- kérdeztem körbefordulva.

- Ez itt a stadion.  Itt szokott Bence is edzeni, meg focirajongóként meccsre jönni.

- De akkor merre van a pláza?- kérdeztem, mert sehol nem láttam az ominózus épületet.

- Az a város másik végén. Itt maradtunk- kezdett el hisztérikusan nevetni.

- Mi- Mi- ért nevetsz?- kezdtem el én is nevetni.

- Hogy jutunk vissza?- kérdeztük egyszerre.- Nem tudom!- ordítottuk. 

- Öhm. Elnézést. De van valamilyen problémájuk?- állt élénk egy idős hölgy.
- Semmi- töröltem le a könnyeimet.- Azt viszont meg tudná mondani, hogy hogy jutunk el a plázához?
- Nem mondott semmit- nézett Csenge az igen sietősen távozó néni után.
- Így jártunk- vontam meg a vállam.- Szóval szerintem induljunk el arra.
- És Hanna! Mi lesz, ha mondjuk kijutunk a határra?- kérdezte.
- Akkor menjünk arra- fordultam meg.

Nem tudom, hogy mennyit sétáltunk, de az idő kezdett telni, mi meg azt sem tudtuk, hogy mit tegyünk. Közben megálltunk fagyizni, és egyben beültünk egy kávézóba, hisz eredetileg shopping lett volna, de engem nem zavar, hogy nem kell az emberek forgatagában keresgélni a semmit. Úgy tűnt, hogy senki sem hiányol minket, egyikünk telefonja sem szólalt meg egész idő alatt. Egy idő után még a szegedi dómhoz is eljutottunk, ami a város közepén van, de csakazértsem találtunk egy buszt, ami hazaviszi minket. A sokadik ember megkérdezése után teljesen feladtuk, és önfeledten nevetve rángattuk egymást, és mutogattuk a kávézókat. Nem hittem volna, hogy valaha szükségem lesz ilyen programra, de teljesen kikapcsoltam, és rájöttem, hogy néha jobb nevetve rángatni egymást, mint otthon ülve zenét hallgatni. Ez végülis jó, nem? Mármint, soha nem voltam társasági ember, hiába vagyok YouTubeon, és követnek soknak mondhatóan, nem éreztem magam olyannak, hogy több száz emberre lenne szükségem mindig. Valamit ezek szerint mindig tanul az ember. Még a legönfeledtebb pillanataiban is. De azért nagy nehezen megtaláltuk azt a buszt, és elindultunk, az ott lévő emberek örömére.

- Na végre megértek az elveszett lányok!- nevetett Tomi.
- Vicces- forgattam a szemem.
- Ne forgasd, egyszer kiesik- ölelt át Kornél.
- És akkor az idős néni félve megkérdezte, hogy jól vagyunk- e, és közben full fogyatékosnak nézett minket. Ugye Hanna?- magyarázott a telefonba Csenge.
- Ühüm.
- Beavatnátok minket is?- kérdezték a fiúk.- Mert itt annyit hallok hogy stadion, fagyi és kávé, rossz villamos, szegedi dóm, istentudja- vette át a szót Bence.
- Persze, Persze- legyintett Csenge.- Csak még Lórival beszélek- ment ki az udvarra.
- Vajon mi történhet köztük?- kérdezte suttogva Bence.
- Nem tudom- nevettem.- De biztos jó lesz nekik.
- Na itt vagyok!- futott vissza a lány.
- Rendben. Akkor avassatok be minket- ült le Bence.

Miután Bence és Csenge elment, ketten maradtunk, ugyanis az öccse az bevonult a szobába, a szülei meg nem akartak zavarni, így mindannyian elvoltunk. Én gyorsan beslisszoltam a szobába a pizsimmel, ami egy rövid nadrág, és egy ideje Kornél versenyről maradt pulcsiját veszem fel még aludni, de ez mellékes. Szóval gyorsan lefürödtem, és fogat mostam, és visszamentem a szobába, ahol Kornél várt (Ki más). Egy puszit adva elment fürdeni, közben meg a telefonomat a kezembe véve lebonyolítottam apuval a hívásomat, aki nagyon hamar elküldött, a nagyival még nem akartam próbálkozni, mert nem engedte, hogy amíg itt vagyok, egy hívást se mérjék indítani feléje, hanem hogy töltsem ezt az időt a kajakosommal. Felőlem... Pedig neki szívesen elmeséltem volna a mai napot Csengével. De ezek szerint nem. Majd elmondom neki otthon.
Kornél pár perc múlva visszatért, és lehuppant az ágyra.
- Jól áll a fekete, Hanna- mondta.- Olyan ismerős ez a pulcsi... Véletlenül nem az enyém?- kérdezte.
- Neeem, Dehogy- hazudtam.- Csak úgy szereztem egy pulcsit a súlyos nevével- nevettem.
- Hmm... Pedig olyan nagyon ismerős. Na mindegy- legyintett.- Jössz aludni, vagy ott fogsz állni a szoba közepén?- feküdt le.
- Öhm, tényleg így fogsz aludni?- kérdeztem vörös fejjel.
- Miért, hogy aludjak Újvári Hanna? Farmerban?- nevetett.
- Például- húzogattam a pulcsi ujját nevetve.
- Oké- ment a szekrényéhez, majd elővett egy farmert, majd felvette.
- Nem, nem kell!- ellenkeztem.
- Újvári Hanna- indult felém- Pedig te akartad- kezdett el csikizni.
- Nem, nem is akartam annyira- nevettem.- Hagyd abba, hagyd abba Kornél! Kérleek- kérleltem.
- Megérdemled, te lány- kezdett el nevetni.
- Igen! Megérdemlem! De hagyd abba!
- Rendben- engedett el, és visszarakta a nadrágot a szekrénybe. Amíg pakolászott, addig gyorsan betakaróztam, és a falhoz húzódtak, Kornélt várva, aki végre lefeküdt mellém, majd átölelt. Kissé vörös fejjel bámultam magam elé, amíg el nem nyomott az álom de ez nem tartott sokáig. Ugyanis Kornél felébresztett.
- Hanna! Kelj fel! Hanna!- rázogatott óvatosan.
- Igen?- dörzsöltem meg a szemem.
- Csillaghullás van- suttogta.- Öltözz, szerzek valami pokrócot- hagyott ott engem...