Végtelen hajsza-Dream SMP Fanfiction

7. rész

Reszketve kuporodott össze a már csak parázsból álló fakupac mellett. A lehelete mintha megfagyni készült volna a levegőben. A csontig hatoló hideg átjárta az egész testét. Az örökzöld fák tűleveleit is könnyen törékennyé dermesztette a jeges szél.

Az égen gyülekező felhők csak rosszat jelenthettek. Közelgő hóvihart.

Semmi sem tűnt jónak abban a pillanatban. Azonban volt a lányban valami apróság, amiről mindenki megfeledkezik. Szinte jelentéktelennek tűnő parányi lángocska lobogott mélyen szívében, melyet a családja iránti szeretet táplált. Az aprócska láng kiolthatatlan volt benne. Habár sokszor megingott, de sose tűnt el.

Fagytól remegő ujjai erősen szorították mellkasához az egyetlen reményét. Az iránytűt, mely elvezeti utolsó menedékéhez. A bátyja házához.

---

-Nem maradhatok sokáig-suttogta Techno, ahogy húgára nézett. Wills tekintetét rászegezte a hatalmas kráterre, amely a földben tátongott. A táj szürke és kihalt volt. Fagyos és menthetetlen.
Mikor meghallotta bátyja szavait ijedten kapott a fiú keze után.
-Ne hagyj itt minket-suttogta megtörten-Apának és nekem szükségünk van rád!
-Wills, kérlek ne tedd ezt nehezebbé-mondta halkan és lassan.
-Kellesz nekünk, Techno! Ezt nem tudjuk ketten túlélni! Nélküled nem bírjuk ki!
-Wills, nekem itt nincs helyem, és ezt te pontosan jól tudod...
-Kérlek...-rebegte. Megszorította bátyja kezét.
-Ez most nem fog menni-mondta ridegen Techno és elrántotta kezét a másikétól. Próbált minél hidegebben válaszolni, de érezni lehetett hangjában a félelmet. Rettegett, hogy családjával történik valami. De nem tehet semmit. Most neki kell erősnek lennie és nem bajba keverni a többieket. Sarkon fordult és elindult az ellenkező irányba.
A lány mozdulatlanul nézte végig, ahogy bátyja eltűnik a táj pereméről. Már nem tudott sírni.

---

A kandallóban békésen ropogott a tűz és pattogott parazsa. A lángok légy narancssárgára festették a szoba falait. A tűzhely mellett Techno ült. Szemei a tüzet pásztázták, már legalább négy órája. Unottan állt fel mellőle és lépett az ablakhoz. Kint tombolt a hóvihar. A hatalmas hófelhőktől aligha látott el az ember két méterre. A fiú nagyot sóhajtva terítette magára a vastag palástját és lépett ki az ajtón. A jeges szél egyenesen arcba csapta, mire egy kicsit összerezzent. Óvatos lépésekkel lelépett a csúszós lépcsőfokokon, mire csizmája félig elsüllyedt a hóba. Nagy és nehéz lépésekkel eltotyogott a ház oldalához, miközben a szél és a hatalmas mennyiségű hó folyamatosan őt célozta, így még nehezebbé téve rövid, mégis nehéz útját. Mikor odaért szembetalálta magát Carllal aki remegve kuporodott a nyitott istálló sarkába.
-Semmi baj, Carl. Most az egyszer bejöhetsz a házba. Rendben?
A ló mintha megértette volna mit is mondott gazdája és boldogan pattant fel, majd szökkent át a kerítésen. Techno arcán megjelent egy halvány mosoly és megpaskolta barátja fejét.
-Gyere, menjünk
A fiú megfordult és elindult az ajtó felé. Figyelmes lépésekkel ment fel a jeges lépcsőkön, maga után vezetve lovát. Kinyitotta a bejárati ajtót és betessékelte rajta átmeneti vendégét, majd ő maga is belépett a meleg házba, maga után becsapva az ajtót. Így kívül hagyva a hatalmas hideget és a lány alakot a messzeségben.
-Techno...Várj!-mondta erőtlenül, ahogy végignézte, a ház ajtaja bezáródik. Térdre rogyva zuhant a hóba. A fehér anyag fagyos ölelése vonta körül, ahogy belesüppedt. Szárnyát kiengedte és úgy terült el teljesen.
-Techno...Ne hagyj itt-suttogta. Egy árva könnycsepp szelte át arcát, végigperzselve fagyos bőrét.

- Nézd csak Carl, gyere, itt lesz a helyed-szólította meg a fiú lovát, ahogy leterített a kandalló mellé egy pokrócot. Carl azonban nem mozdult. Meredten nézett az ajtóra.
-Pajti! Nézd csak meg, milyen kényelmes!-paskolta meg a helyet. Reakciót azonban most sem kapott.
-Valami gond van, Carl?-kérdezte kicsit komolyabban, mire társa csak egy nagyot prüszkölt és orrával megbökdöste az ajtót-De hisz most hoztalak be. Ki akarsz menni?
Carl idegesen felnyerített és patájával kopogtatni kezdte a padlót.
-Rendben, rendben Nagyfiú, csak ne fuss messzire-adta be derekát Techno és kinyitotta neki az ajtót. Carl kiviharzott és egy könnyed szökkenéssel átugrotta az összes lépcsőfokot, majd villámként tűnt el a még mindig tomboló viharban.
-CARL!-kiabált utána gazdája, de mikor már tudta, hogy ki kell mennie és megkeresnie, inkább csak orra alatt folytatta mondandóját, gazdag és változatos káromkodásokkal megtűzdelve. Palástját újra magára terítette, hogy mégse egy szál ingbe menjen ki, ahol a hőmérséklet nem haladja meg a mínusz tízet.
Gyors léptekkel sietett ki és nézett körül. Fülét hangos és kétségbeesett nyerítés csapta meg. Ijedten kapta fejét a hang irányába és kezdett arra felé rohanni, egyenesen szembe a széllel.
Hosszúra nyúlt pillanatokon keresztül kellett hunyorított szemmel szednie lábát. Carl körvanalai lassan kirajzolódtak előtte.
-CARL! Mi ütött beléd?-kiabálta, a ló azonban csak a földet nézte.
-Techno?...-hallott egy halk, szinte néma hangot a fiú. Pulzusa az égbe szökött, ahogy meglátott egy alakot a hóban, Carl mellett.
-Wills?-suttogta, majd feleszmélt-WILLS!
Ijedten kapta fel húgát karjai közé és arcáról lesimította a maradék havat.
-Élsz...-motyogta, majd szaporán kezdte szedni lábát. A lány erőtlenül bújt a fiú mellkasához, fülét a szívéhez tapasztva. Valami megnyugtatta a gyors és mégis ritmusos dobogásban. Fagyott testét kezdte átmelegíteni a másik teste.