Hirtelen szerelem

M á s o d i k F e j e z e t

Már három teljes nap is eltelt. Minden napomból két teljes órát a Mardekárossal töltöttem bármiféle menekülőút nélkül. A veszekedéseink viszont kezdtek csillapodni. Ezt nem úgy kell érteni, hogy már kevésbé utáljuk egymást vagy, hogy a veszekedéseink alatt elhangzó dolgok súlya kisebb lett, inkább csak meguntuk és magunkban teszünk megjegyzéseket a másikról. Reménykedem benne, hogy ha így folytatjuk McGalagony professzor meggondolja magát abból a szempontból, hogy nem kell nekünk jóba lenni elég az is, ha nem szólunk a másikhoz és eltűnnek a viták.

Reggel a Nagyteremben reggelizve észre vettem, hogy Malfoy nincs a helyén. Szinte rögtön felfigyelten erre az apró változásra, ugyanis általában ha felemelem a fejem, akkor rögtön rá esik a pillantásom, ha pedig háttal ülök neki, akkor a hangját hallom, ahogy a többi mardekárosnak mesél.

- Harry! - lengette meg előttem a kezét Ron.

- Igen? - kérdeztem miközben elszakítottam a tekintetem a szőkeség üres helyéről.

- Dumbledor beszélni szeretne veled.

- Mégis miért? - kérdeztem kissé oldalra billentve a fejem. A két barátom össze nézett, majd megvonták a vállukat jelezve, hogy egyikük sem tudja a pontos okát. Én csak bólintottam egyet, és felálltam az asztaltól. Amint pár perc elteltével beléptem Dumbledorhoz rögtön észrevettem egy másik személyt is. Malfoyt.

- Köszönöm, hogy eljöttél Harry. Azért hívtalak ide benneteket, mert még nem volt alkalmam beszélni az első napon történtekről. És ha szabad megjegyeznem szerencsések, hogy a büntetések és a sérülések sem lettek nagyobbak. Mind a ketten a legjobb diákjai közé tartoznak ennek az iskolának és elvárom, hogy ennek megfelelően viselkedjenek. A szavak, amikkel egymást illették elfogadhatatlan és ezt már az első évtől probléma forrás. Szerintem viszont jó párost alkotnának együtt hisz, mind a kettőtöknek vannak olyan tulajdonságai, amivel kiegészíthetnék a másikat. Csak ezt először maguknak is fel kell fedezni. A tanítás utáni összezárás továbbra is életben van és bíztatás képpen szeretnék öt pontot adni a Griffendélnek és a Mardekárnak. - Amikor befejezte, amit mondani szeretett volna Draco felállt és kiment a teremből.

- Professzor?

- Igen Harry?

- Maga szerint meg fog változni? - kérdeztem érdeklődve.

- A jóság ott van benne, csak úgy, mint benned. Ő egyszerűen még csak nem tanulta meg, hogyan fedezze fel. Most pedig menj! Kezdődik az órád. - mondta miközben a vállamra helyezte a kezét. Én elindultam, és nagy meglepetésemre Draco ott állt az ajtó mellett.

- Megvártál? - kérdeztem hihetetlenül.

- Nem, éppen varázsoltam. Szerinted? - forgatta meg a szemét és elindult. Én egy ideig még néztem utána majd nagy léptekkel gyorsan mellé értem. Csendben mentünk a folyosókon, majd egy nagyjából három vagy négy perces késéssel beértünk Piton professzor órájára.

- Elnézést a késésért! - hadartuk el gyorsan és leültünk a helyünkre.

- Nyissátok ki a tankönyvet a 145. oldalon és olvassátok el az anyagot, majd jegyzeteljétek ki. - mondja fagyos hangnemmel. Mi megtettük, amit kért, és ezzel nagyjából el is ment az óra hátralévő része. Ezután volt még négy órám, amiből az utolsó egy Jóslástan volt. Annak a végére már eléggé fáradt voltam és csak fel szerettem volna menni a szobámba pihenni, de tudtam, hogy ez nem lehetséges ugyanis Dracoval kell lennem. Ha pedig vele vagyok, akkor a pihenést el is felejthetem.

- Majd akkor később találkozunk. - köszönt el tőlem Ron és Harmione. Felsétáltam a harmadik emeletre, majd szokás szerint Malfoy és McGalagony professzor már ott várakozott. Csendben besétáltunk a szőkeséggel, leültünk a szokásos helyünkre, és hallottuk az ajtó csukódását, majd a kulcs elfordulását. Elővettük a könyveinket és elkezdtük megoldani a feladatainkat. Mostanában csak ennyi történik ebben a két órában. Megfeledkezünk egymásról és véleményem szerint ez volt a legjobb dolog, amit tehettünk. Elegem volt már belőle, és a vitáinkból is. Utáljuk egymást és kész. Ezt mindenki tudja, ahogyan azt is, hogy ez soha nem fog megváltozni akkor, sem ha két órán keresztül egy régi, porosodó osztályterembe gubbasztunk. Viszont arra jó volt, hogy megtanuljuk magunkba ócsárolni a másikat, a felesleges összeszólalkozások helyett.

...

Nem tudom mennyi idő telt el, de én végeztem a feladataimmal. A szőkeség viszont még mindig az egyik könyve felett görnyedt. Lába gyorsan mozgott, ujjai között a tollat gyorsan pörgette, hajába pedig néha-néha beletúrt a másik kezével. Ideges volt. Néztem egy ideig és jól megvizsgáltam hátulról minden porcikáját. Még sosem néztem meg őt rendesen. Be kellett vallanom, hogy külsőre tényleg nagyon vonzó volt. Ez a varázs viszont addig tart ameddig meg nem szólal.

- Francba! - mondta hirtelen idegesen miközben összecsapta a tankönyvét. Erősen megdörzsölte az arcát majd belevezette ujjait a hajába.

- Baj van? - kérdeztem érdeklődve.

- Csak fogd be! - csattant fel. Tudtam, hogy hagynom kéne, de engem ez nem érdekelt. Eszembe jutottak Dumbledor szavai. "A jóság ott van benne, csak úgy, mint benned." Lassan felálltam a székemből, odasétáltam majd leültem mellé.

- Segítsek? - Rátettem a kezemet a tankönyvére és magam elé húztam.

- Nem kell a segítséged Potter.

- Néha mindenkinek kell segítség. Mit vesztek? - néztem felé kérdően, majd véletlenszerűen kinyitottam a könyvet egy oldalon.

- Mugliismeret. Beadandót kell írni róluk a könyv alapján, de egyszerűen csak nem megy. Nem fér a fejembe. - mondta el a problémáját.

- Hányadik oldalon van ez?

- 139. - válaszolt a kérdésemre, én pedig odalapozzam. Mugliismeretből jó voltam hisz muglik között nőttem fel.

- Tudod mit? - kérdeztem miközben becsuktam a könyvet. - Mesélek én neked a muglikról és az életükről. - hirtelen nem tudtam hol kezdjek bele. Annyira izgatott lettem, hogy Malfoynak mesélhetek egy olyan életről, amit el sem tud képzelni. Beszéltem neki a tárgyakról, amiket a varázslóvilágban nem használnak, a házakról, az életről varázslat nélkül és más érdekes dolgokról. Úgy gondoltam, hogy majd a szőkeségnek unott lesz a tekintete, de mintha érdekelni kezdte volna a dolog. Ez volt eddig a legbizalmasabb pillanatunk. Együtt nevettünk néhány történeten, amit sosem gondoltam volna, hogy megtörténik. Miután kérdeztem pár dolgot, hogy megbizonyosodjak arról, hogy figyelt, és meg is jegyezte a dolgokat kijelentettem, hogy befejeztük a feladatot.

- Kész is vagyunk?

- Igen. - bólintottam mosolyogva. - Mindig ilyen nehezen megy a tanulás? Csak, mert sokszor látom, ahogyan dobolsz a lábaddal meg, hogy ideges vagy.

- Az már nem a te dolgod. - váltott vissza újra a fagyos, távolság tartó hangnemére.

- Miért vagy mindig ilyen ellenséges?

- Most azt hiszed, hogy segítettél és máris öribarik lettünk? Csak, mert ha igen akkor eléggé tévedsz.

- Én nem hittem azt. Én azt hittem, hogy talán van benned egy kis jóság. Azt hiszem tévedtem. - álltam fel a székből és visszaültem a helyemre. Szerencsére abban a pillanatban hallatszott az ajtóban a kulcs elfordulása. Kinyílt a számomra a szabadságot jelző kapu, majd kirohantam a teremből egyenesen a Griffendél kubbhelyiségébe. Felmentem a szobámba ahol Ron az ágyon ült és evett. Mi mást is csinálna?

- Na, milyen volt? - kérdezte teli szájjal.

- Borzalmas. Egyszerűen csak borzalmas. Ebbe a fiúba egy csepp emberség, és egy fél csepp kedvesség sincs.

- Egyél csoki békát. Az mindent megold. - nyújtotta felém az édességet.

- Nem kérek, de köszönöm. - dőltem az ágyra fáradtan.

- Amúgy ne idegeskedj miatta Harry. Tudod, hogy Malfoy miatt nem éri meg. - Erre a mondatára csak bólintottam egyet jelezve, hogy tudom. Viszont mi van, ha mégsem tudom? Mi van, ha megéri? "A jóság ott van benne, csak úgy, mint benned." Ezek a szavak jártak a fejembe. Tudtam, hogy Malfoy egy fal, amit ha sikerült áttörnöd, akkor megjelenik száz másik, amit még nehezebb áttörni, de mi van, ha megéri megpróbálni? Mi van ha Draco Malfoy jó oldala jobb, mint bárkié, csak elrejti, mert nem csak, hogy jobb, de törékenyebb is, mint másoké?