Hirtelen szerelem

H a r m a d i k F e j e z e t

Világos volt. Kezeimet szemeim elé helyzetem, hogy lássak az erős fényben. Nem tudtam merre megyek vagy, hogy miért megyek. Nem tudtam, hol vagyok. Körbenéztem, majd hirtelen megállt a szemem két alakon a messzeségben. Elindultam feléjük miközben kértem tőlük, hogy álljanak meg. Egyre nagyobb léptekkel haladtam és minél közelebb értem annál ismerősebbek voltak.

- Anya? Apa? - kérdeztem félve, amikor már csak pár lépésnyire voltam tőlük.

- Harry! - fordult meg, majd nyújtotta felém a kezét édesanyám. - Gyere ide! - kérlelt kedvesen. Kezemet belecsúsztattam puha tenyerébe és ölelésbe húztam. Ölelkező párosunkat pedig édesapám zárta karjai közé.

- Az édes Potter család! - szólt közbe egy ismerős hang. Rögtön szétrebbentünk és megláttuk a Sötét Nagyurat.

- Be kell vallanom meghatódtam. Sok esztendő múlva újra látja egymást a család. Aranyos. - lépett Voldemort mellé Lucius és Draco Malfoy.

- Mi van Potter? Hiányzott anyuci meg apuci? - érkezett meg Bellatrix is.

- Hagyjátok őket békén! - kiáltottam miközben harciasan tettem egy lépést feléjük.

- Milyen aranyos. Kár, hogy meg fognak halni. - nevetett tudjuk ki. - Avada Kedavra! - ejtette ki a halálos varázsigét. Pálcájából hatalmas zöld fénysugár lövellt ki, amely egyenesen eltalálta a szüleimet, akik ezek után holtan estek össze.

- Ne, ne, ne, ne, ne! - Csak ennyit tudtam kinyögni. Odafutottam hozzájuk és megsimítottam sápadt arcukat. - Anya! Apa! Gyertek vissza! - ordítottam sírva. Hirtelen csak egy kezet éreztem a vállaimon. - Mit akarsz Malfoy?

- Harry! Harry kelj fel! - mondta mélyen a szemembe nézve.

- Tessék?

- Harry kelj fel! - rázta meg kissé a vállamat a Mardekáros. - Harry ébredj már fel! - Hirtelen kipattant a szemem és felültem az ágyon, ami körül az összes szobatársam álldogált. A pólóm tiszta izzadság volt a homlokommal, a tarkómmal, és igazából minden mással együtt.

- Jól vagy? - kérdezte még mindig a vállamat fogva Ron.

- I-igen csak egy rossz álom. Most pedig el kell mennem Dumbledorhoz. - jelentettem ki, felpattantam az ágyról és egyenesen az irodája ajtajáig szaladtam. Türelmetlenül kopogtattam az ajtón, de nem jött ki senki. Viszont mielőtt megismételhettem volna hallottam, ahogyan valaki bentről közelít az ajtó felé. Dumbledor professzor először csak hosszú, ősz szakállát dugta ki az ajtó résén, majd megláthattam félkör alakú szemüvege mögé rejtett szemeit is.

- Mit keresel itt Harry? - kérdezte megilletődve.

- Beszélnem kell önnel professzor úr. Sürgős! - Meg sem vártam, hogy beengedjen. Gyorsan besurrantam a karja alatt és bele is kezdtem a mesémbe. Elmeséltem neki az álmot szóról szóra. Beszéltem neki az üres világos térről, a szüleimről, Voldemortról és a többiekről, akik vele voltak, és beszéltem az édesanyám és az édesapám haláláról.

- Ez elég érdekes. - kezdett el gondolkozni, de ennél többet nem szólt.

- Tudja ön is professzor, hogy ha Voldemorttal álmodom, akkor az sosem jelent jót. Lehet talált módot a visszatérésre? - kérdeztem aggodalmasan.

- Ne mondj ilyet fiam! Szólok a Rendnek, hogy nézzenek utána, de másnak ne szólj. Nem szeretnék felesleges rémületet kelteni az emberekben ameddig nincs biztos információ.

- Rendben. - bólintottam egyet, majd elhagytam az irodát. Visszasétáltam a klubhelyiségbe ahol már szinte senki nem volt. A nagy részük már biztosan elment reggelizni. Meglepetésemre Ron is ezek közé az emberek közé tartozott, de ennek az oka valószínűleg az, hogy felébresztettem és az ébredés után húsz percen belül muszáj ennie. Hisz ő Ronald Weasley. Gyorsan elmentem lezuhanyozni, felvettem a taláromat és lesiettem a Nagyterembe. Helyet foglaltam Hermione mellett, aki éppen egy hatalmas könyvet olvasott miközben eper lekváros pirítóst evett. Nagyon bele volt merülve érkezésemre viszont felfigyelt.