Szombaton, még 7 óra előtt, szokásomhoz híven bögrémet tisztogattam, hogy enyhe kis teámat majd megihassam belőle. Éppen Erwin levelét olvastam melyben az állt, ma nem megyünk a falakon túlra.
Az ablakhoz sétáltam, immár forró teával a kezemben, mikor meghallottam egy halk kopogást. Nem számítottam senkire ilyen korán,ezért gyorsan le is tettem a bögrémet, hogy ajtót nyithassak.
- Erwin? - az ajtót kitárva fejem kissé hátradöntve meredtem meglepetéstől csillogó tekintettel parancsnokom kék szemeibe. Mosolya most is kedélyes volt, mint mindig, mikor csak alkalma van rámpillantani.
- Szia, Levi. Nem zavarlak, ugye? Hisz reggel van még... - tett egy apró lépést felém, pont akkorát, hogy be tudja maga mögött csukni az ajtót.
- Nem, Erwin, nem. - fejemet megrázva tétováztam, amit természetesen észre is vett. Egy halk nevetéssel megsimította arcom, melynek következtében letagadhatatlan vörösség ült ki almácskáimra. Derekát gyorsan átkaroltam, s fejem mellkasának szorítottam, nehogy meglássa zavarom apró jeleit. Illata a szokásos volt, melyet most is mélyen beszívtam, jelezve tudőmnek hogy jegyezze meg ezt az illatot örökre.
A tőle megszokott gyengédséggel a tarkómon rövidebbre vágott hajamba túrt kissé hűvös ujjaival, amitől rögtön kirázott a hideg.
- Ne-nem kérsz se-semmit? Nem va-vagy éhes? - dadogva inkább el is toltam magamtól, majd a konyhába sietve előkészítettem neki egy tányért, hisz gondoltam, még nem reggelizett.
- Hmm, ami azt illeti, elfogadnék egy kis reggelit. - hálásan elmosolyodva utánam iszkolt, majd kezem megfogva újból közel húzott magához. Ilyenkor mindig eszembe jutott hirtelen: Minden expedíción féltettem Őt, hisz Ő az akiért érdemes felkelnem. Ő az én napom, ha ő nincs az életem is egy sötétség. Erős lelkületem ellenére csak ő tudott megtörni.
- Erwin, én.... - Mondatomat nem tudtam befejezni, hiszen ajkait máris ott éreztem az enyémeimen. Kicsit sem zavart, hisz már vágytam az érintésére. Remegő ajkaim szétváltak,s ezzel egy időben Erwin nyelve lassú keringőre hívta az enyémet. Lassú volt, mégis forró. Egész testemben megremegtem, miközben kicsi kezeim inge aljához csúsztattam, majd finoman bedugtam őket, de Ewrin a csuklómat fogva megállított. Tudta, milyen régóta szeretném a dolgot, de ő nem szeretne elhamarkodni semmit.
- Levi, nem hiszem... hogy ez helyes lenne. - ujjamat a szája elé téve elnémítottam fejemet megrázva.
- Erwin! Szombat van! Még alszik mindenki! - szinte könyörgőn nézve szemeibe újra tettem egy próbát, s újból inge alatt játszadoztak kezeim. Finoman megsimítottam nem túl kockás, ám tökéletes hasát. Nem történt semmi, hagyta hogy tegyem a dolgom. Igne alól kikaptam kezeim majd izgalomtól csillogó szemekkel kihúztam egy széket, majd rámutattam hogy üljön le.
- Tulajdonképpen neked most mik a terveid? - Elfojtott mosollyal leült a számára kihúzott székre, nem túl peckesen, szépen kényelembe helyezve magát. Nem feleltem neki. Kis termetem miatt gyorsan mozogtam, ezért hipp-hopp belepattantam az ölébe. Hajába vezetve ujjaim gyengéden meghúztam szőke tincseit, majd egyből el is engedve végigsimítottam arcívén mutatóujjammal egészen álláig, ezzel kissé megemelve fejét. Csak ámult és bámult. Alsó ajkát finoman megharaptam, majd egy pillanatig merően nézve szemeibe felálltam s hátat fordítva neki felső testemmel kissé visszafordultam, hogy át tudjam ölelni nyakát. Tekintetén láttam, ahogy végigpásztázza testemet. Igen, öltáncoltam neki. Csípőm lassan elkezdtem ringatni, pár centiméterre ölétől, így popsim épphogy hozzáért tagjához. Kezeivel végigsimított oldalamon, ringó csípőmön keresztül egészen combomig majd ezt felfelé is megismételte így pólóm kissé megemelkedett. Én továbbra is szemébe néztem, így láttam ahogy tekintete megállapodik hátsó idomaimon. Kissé bepucsítva erősen hozzányomtam férfiasságához, mire ő ezt egy halk sóhajjal jutalmazta.
- Levi.... - ajkait eltátva belenézett szemeimbe. Újból teljes testtel felé fordulva vegíghúztam ujjam állán, nyakán, mellkasán, hasán, majd megálltam nadrágja övénél. Ajkaim megnyalva lassan elkezdtem kiszedni övét, mire ő egy reszketed sóhajt hallatott, hisz tudta mire készülök.
