Egy titok előlük

×Egy ördög mosolya, muzsikája és magassága×

Ismét új nap kezdődött...már lassan fél éve, hogy Jack megtiltotta a vadászoknak, hogy engedelmeskedjenek a tulajdonos "jóváhagyásának".  Ennek pedig következményei lettek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tulaj nem volt se vak, se ostoba. Észrevette, hogy a lakók, mintha nem élnének az ő 'kegyelmével'.

-Ez így nem lesz jó. Nagyon nem!

Tanakodott azon a tulaj, hogy ennek mi is lehet az oka. Talán sejtik, hogy neki igenis tervei voltak azzal kapcsolatban, hogy engedte ezt a 'barátságot'? Elvégre (többnyire) felnőtt (többnyire) emberek lakják eme kastélyt. Valamit muszáj tennie. Az irodájába nyitó tölgyajtó nyikorgása és a hívatlan vendég cipőjének a kopogása azonban kitépte ő ezen gondolatok közül.

-Ah, Miss Nightingale! Hogy megy a bolt? Talán annyira szorgos kegyed keze, hogy fájna, ha kopogna?-kérdezte, kissé idegesen a madármaszkos hölgy előtt helyet foglaló személy. A nő lábai sietséggel léptek a széles íróasztalhoz.

-Kérem bocsássa meg udvariatlanságom, én csak a könyvelést szerettem volna elhozni. Ahogy láthatja, az apró kiegészítők igen kelendőek. A boltba azonban mégis inkább az apró és különlegesebbnél különlegesebb házi kedvencek vonzzák a vevőket.

A tulaj unottan nézett a könyvelésre. Mint mindig, azok a haszontalan kiegészítők nem voltak annyira kelendőek, hisz hihetetlenül drágák voltak és semmi bónuszt nem adtak a viselőiknek. Igaz, vették őket, mert szépek voltak, de mégis a piciny élőlények (tisztelet a kivételeknek) voltak a bolt mágnesei. Mikor is nem a tulajnak támadt egy ötlete.

-A kedvencek aranyosak és nem keltenek félelmet az ember szívében...a vadászok igen....hehehe....talán megtaláltam a megoldást a problémámra...

-Mester?-nézett  Miss Nightingale aggódóan a főnökére. Látta őt már rosszabb állapotban is, de attól még aggasztó ez a fajta megnyilvánulás.

-Köszönöm kisasszony, elmehet!-azzal a tulaj felállt a székéből és kitolta a madármaszkos alkalmazottját azon a bizonyos tölgyfaajtón, majd ugyanazzal a lendülettel be is zárta azt. Azzal vette papirost és ceruzát, és hozzá látott a tervezéshez. 

Egy jó egész estés maratonnal egyenlő idő után...

A tölgyfa ajtó ismét kinyílt, ismét a madármaszkos hölgy jött be rajta, azonban most más okkal.

-Mester? Mondja zavarom? Főztem magunknak némi teát...Öhm...Mester?

A madármaszkos hölgy aggódóan tekintett arra a nagy papír kupacra, ami a főnöke asztalán tornyosult. A nagy papír kupac mocorogni kezdett, ami közül végül felbukkant a keresett személy, bal kezében egy mappát tartva.

-...Miss Nightingale, hozzon tűt, cérnát, és egyebet, ideje munkához látni!

Eközben a kastélyban, mint mindig, folyt az élet. Pontosabban egy meccsre készült 'volna' két vadász és nyolc túlélő, azonban az egyiket egy levél vonta vissza a kötelességtől.

-Miss Mary, ez abszurdum! Az én képességeim senkit sem hátráltattak még soha!-védekezett a fényképész, akinek színe elfakult a méregtől. Az előtte álló és a kezében lévő levelet legyezőnek használó, vörös ruhás hölgy azonban csak sóhajtozott.

-Monsieur Joseph, a helyében én újra gondolnám az állítását.

Mi robbantott ki most botrányt a Vadász-szállón? Kezdjük az elején. Erre a napra, 'bemelegítőnek' egy Duo meccs volt írva, eredetileg Joseph és Mary részvételével, mint a vadászok. A probléma ott kezdődött, hogy mikor már alig 5 percen belül elkezdődött volna a meccs, Miss Nightingale küldetett Victorral gyorsan egy üzenetet, mely valahogy így hangzott: