Whitney G.- Alapos kétely

Bizonyítási teher (kif.):

Kötelezettség egy vitatott tény igazolására vagy cáfolatára.

Andrew

MESÉLTEM, HOGY MEGKAPTAM A FŐSZEREPET abban a balettelőadásban, amire próbatáncon voltam? – kérdezte Alyssa másnap reggel.

Amióta beértem a munkahelyemre, vele beszéltem. Egy szóval sem említettem, hogy előző nap rám csapta a telefont. Azért később terveztem megbüntetni. Nagyon.

Tizenhárom nap...

– Meséltem? – kérdezte megint.

– Nem, és ha nem mondod el, hol és mikor lesz az előadás, akkor nem is érdekel.

– Hűha! – nevetett. – Dühös vagy a tegnap este miatt, ugye? – Szörnyen.

– Azért, mert letettem?

– Azért, mert tudom, hogy igent kiabáltál, amikor elélveztél, és csak azért tetted le, mert nem akartad, hogy halljam. Erre csöndben maradt.

Éppen mondani akartam neki valamit, de hirtelen belépett az irodámba Jessica, aki rám mosolygott.

– Tartsd egy picit! – kénem Alyssát, és a mellkasomhoz szorítottam a telefont. – Igen, Jessica?

– Húsz perc múlva kezdődnek az utolsó körös interjúk. Várják önt a konferenciateremben.

– Majd odaérek, amikor odaérek.

Úgy tettem, mintha nem látnám, hogy dob nekem egy csókot. Megvártam, amíg becsukja maga mögött az ajtót. – Később visszahívlak, Alyssa. Megbeszélésem van. – Ilyen a mi formánk. Nekem is megbeszélésem van. – A balsorsra ítélt lőtt ügyfeled?

– Nem, annál valami sokkal rosszabb. Egy gyakornoki állásinterjú.

– Biztos ez a divat. – Nagyot sóhajtva belebújtam a zakómba. – Sajnos nekem is néhány olyat kell végigülnöm.

– Esetleg valami tipp, amit megosztanál velem?

– Igyekezz úgy tenni, mintha tényleg figyelnél a válaszra, miután kérdezel, és töltsd fel a telefonodat teljesen, hogy tudj netezni közben.

– Nem nekem – kacagott hanem a gyakornokoknak. Hogy mit mondjak annak, amelyik ideges.

– Ja! Mondd el nekik a mottómat.

– És milyen mottó lenne az?

– Lesz, ami lesz.

– Miért kérdezek én tőled bármit is?!

– Mert én mindig igazat mondok.

Azzal letettem.

– Mr. Hamilton? – Megint Jessica lépett be az irodámba. – Azt szeretnék, Hogy nézze át a papírokat kezdés előtt.

– Csak maga után.

Követtem a konferenciaterembe, ahol Will Greenwood és George Bach várakozott. Leültem melléjük.

– Jó, hogy ma az irodádon kívül láthatlak, Andrew – nevetett Will.

– Ja – tette hozzá George. – Köszönjük, hogy megtiszteltél bennünket a jelenléteddel ezen a délutánon. Tudjuk, hogy imádsz társaságban lenni.

– Miért kellünk hárman a gyakornoki interjúkhoz? – forgattam a szememet. – Minek van HR-osztály, ha a vezetők végzik a munkát?

– Ez itt egy család, Andrew – jelentette ki szigorúan Mr. Greenwood. – Akár gyakornokról, akár titkárnőről, akár az éjjel takarító fiatalemberről van szó, azt akarom, hogy mindenki úgy érezze magát, mintha egy nagy család tagja lenne. Te nem ezt akarod?