Ekkora változás?!

Szeptember 7.

Tegnap este, miután hazaértem még átgondoltam a napom, és teljes mértékben arra a megállapításra jutottam, hogy egy nagyon jó osztályközösség tagja lettem, mely egyáltalán nem hasonlítható a volt osztályom közösségéhez. Este még hívott Szandi, amikor Bogitól hazaért, hogy minden rendben, ne féljek, Bogi jól van. Most már.

Na, de térjünk is át a mai napomra, ami egyetlen egy mondat miatt nagyon beékelődött az agyamba.

- Sziasztok! - álltam meg a többiek mellett az udvaron, majd sorban mindenkit átöleltem.

- Míra, kérlek szépen! - pislogott nagyokat Laci Míra felé, aki még továbbra is rezzenéstelen arccal állta a ,,cuki,, tekintetet. - Könyörgöm, Míra, nem akarok megbukni! Meghálálom! Csak mondd, hogy mit szeretnél - vetette be már az utrakönyörgős formát.

- Oké, Laci, nem kell semmi, de ezt a tekintetet nem bírom tovább! És nem azért, mert cuki lenne, egyáltalán nem. Inkább ijesztő - nyomta Laci kezébe a fizika füzetét, mi pedig felnevettünk. Amúgy tényleg para volt az a tekintet.

Laci házit másolt, Kristóf Mírának és Szandinak magyarázott lelkesen a meccséről, Gábor Bogival beszélgetett, csak mi álltunk Boldival tétlenül egymás mellett. Nem sokáig.

- Mi van veled, Lia? - ölelte át a nyakamat, én pedig mosolyogva a vállára hajtottam a fejemet. 

- Semmi különös. veled? - néztem fel rá.

- Velem sem. Vagyis de. Hétvégén lesz egy meccsünk, eljössz? Kapsz VIP jegyet.

- Szívesen elmegyek.

- Oké. Gyere, megkapod a VIP jegyed! - indult el. Úgy mentünk be az épületbe, hogy ő még mindig a derekamat ölelte át, én pedig nem emeltem fel a fejem a válláról. Belül nagyon mosolyogtam és borzasztóan vidám voltam, de nem akartam, hogy ez neki is feltűnjön.

A szekrényéhez érve, kinyitotta, aztán felém nyújtott egy jegyet.

- Tessék. Első sor közepe. A legjobb hely. Ilyet csak az elitek kapnak.

- Akkor most elit vagyok? - kérdeztem mosolyogva, miközben a jegyet nézegettem.

- Nekem igen.

- Köszönöm - pillantottam rá hálásan.

- Jaj, ne csináld ezt, Lia! Te ilyet elsőként kapsz - ajándékozott meg egy mosollyal. Odaléptem hozzá, megöleltem, ő pedig viszonozta az ölelésemet. Nagyon szép pillanat volt, csak az a fránya csengő megszakította. 

Együtt mentünk be a terembe, de ott már elváltunk egymástól. Utánunk érkeztek Bogiék, akik le is ültek mellém.

- Valaki nagyon boldognak tűnik! - vigyorgott rám Bogi, aki a hétvége után már újra a régi volt.

 - Ki az, Emi? - vonta fel a szemöldökét Míra.

- Oooooo! Ohóóó! Hőő! Wááá! Én tudom! Úristen, Emiiii! - kezdett el ugrálni mellettem Szandi.

- Neki mi baja van, Lia? - állt meg mellettünk mosolyogva Boldi.

- Semmi! - vágtam rá.

- Nincs baj! De ez olyan wááá! - visítozott tovább Szandi. Boldi pedig továbbra is kérdő tekinettel nézett rám.

- Mindegy - legyintettem, Boldi pedig egy vállrándítással rámhagyta.

- Most már én is tudoom! - vigyorgott immáron Bogi is.

- Én még nem, majd mondd el! - állt be mellém Míra, mert már megérkezett a történelem tanár nő és elkezdte az órát.

Töri után a lányokkal elsőként hagytuk el a termet és az udvar egyik eldugott része felé vettük az irányt.

- Ez komoly, Emi? - hüledezett Szandi.

- Öhmm, igen - mondtam félve.

- Na, de, lányok! Ki az? - türelmetlenkedett Míra.

- Boldi - mondta Bogi.

- Boldi? - ámuldozott Míra is.

- Igen - sütöttem le a szemem.

- Ne szégyeld már! Rohadt jó a kapcsolatotok! Folyton téged néz. Na, de mesélj! Hogy történt és egyáltalán mi történt köztetek? Mi ez, első látásra szerelem? Méghozzá viszonozott? Ez olyan, mint egy film... - és igen. Tényleg olyan, mint egy film. Csakhogy nem az. Ez a valóság.

Elmeséltem nekik a Boldival töltött délutánt, a messenger beszélgetéseinket és mindent, ami csak velünk kapcsolatos. A lányok végig mosolyogtak.

- Na? - kérdeztem félve a végén.

- Tökéletesen összeilletek! 

Nagyon örültem a lányok véleményének erről az egészről, mert azért tartottam attól, hogy mit szólnak ehhez. Jól esett, hogy ilyen baráti társaságba csöppentem.

A többi szünetet már a többiekkel együtt töltöttük és a lányokkal csak egy szemkontaktussal megbeszéltük azt, amikor Boldi magához húzott és átölelt, vagy amikor megpuszilta a homlokomat. Mindent meg tudtunk beszélni egy pillantással akkor, hogy aztán a tesiöltözőbe együtt kezdjünk el ugrálni, mint akik megőrültek.

Viszont órák után Boldi odajött hozzám, akkor amikor csak ketten voltunk, a többiek pedig hallótávolságon kívülre kerültek. Nagyon cuki volt, amit mondott. Az az egy kis mondat végigkísérte az egész napomat, és végig mosolyogtam.

De nem csak a mi szerelmi szálunk kezdődött el, hanem Bogi és Gábor is közelebb került egymáshoz, Gábor nagy örömére. 

Suli után hazamentem, megírtam a leckéimet, este pedig elmentem futni. Futás után letusoltam, aztán a laptopommal az ölemben az ágyamra telepedtem és felléptem messengerre. Egyszerre beszéltem a SzMEB csoportban Szandival, Bogival és Mírával, miközben próbáltam válaszolni az unokatesómnak, aki azt kérdezte, mit vegyen Máté szülinapjára. Ha ez nem lenne elég még Lucával, a falusi legjobb barátnőmmel is beszélgettem FaceTime-on, de aztán ő elment vacsorázni, így már csk az osztálycsoport és a SzMEB pörgött ezerrel.

Mivel nem bírtam sokáig azt a sebességszámot, mint amit az osztályom képviselt, így egy óra netezés után kiléptem a mess-ből, helyette pedig inkább megnéztem egy részt a sorozatomból.

Most fejeztem be a sorozatrészt, és szerintem aludni fogok, mivel nagyon elfáradtam. A fáradság ellenére is nagyon boldog vagyok, mert Boldi mondata még mindig egy lemoshatatlan mosolyként van az arcomon.

Itt is lennék a storym következő részével. Hogy tetszik? Írjatok véleményt kommentbe!