Színtolvaj [BEFEJEZETT]

4. rész - Pulzáló bíbor

Jinyoung nem vette észre, mikor Jackson kiegyenesedett, és elhagyta az emelvényt, ahol órákig szobrozott. Annyira belemerült egy apró részletbe a fiú térdének vonalánál, hogy pár percre fel sem nézett a vászonból. Megszűnt körülötte a világ; csak a puhán suhanó ecset, a színek kavalkádja és a modell maradt. Minden más egy tompa, érdektelen masszává olvadt, hisz a lényeg, az igazi szépség ott feküdt előtte, és várta, hogy a művésze befejezze.

Jackson pedig eközben mögé lépett, és szemügyre vette a festményt.

Csodálatos rikító, élénk színek vidám kavalkádja volt ott, pompás harmóniában a sötét színek árnyaival, és úgy kapaszkodtak egymásba, hogy azokat semmi, és senki nem tudta volna eltörölni a föld színéről. Jackson markáns arcán mosoly sejlett fel, ahogy éhesen falta a színpompás árnyalatokat. Mintha ott lett volna előtte a gyönyörűség maga, és csak rá várt volna, hogy belevesse magát, megfürödjön benne, magára kenje, és soha többé le ne mossa.

Egy pillantást vetett a fiúra, aztán halvány mosollyal hozzá hajolt. A fiúnak olyan illata volt, mint a zöld, piros és narancsszínek keverékének. Akár egy friss, tavaszi kölni, ami meghinti, és elvarázsolja, bárki is szívja be. Jackson lehunyt szemmel hajolt közelebb a fiúhoz, ajka szinte a nyakához ért, és tudta, ha most nem fékezi magát, megérinti az ajkával.

De nem, még nem. Még egy kicsit várnia kellett.

Tökéletesnek kellett lennie.

Így kinyitotta a szemét, utoljára végigpillantott Jinyoung világos, élettel teli színektől pompázó nyakán, majd a festményre nézett.

Jinyoung mindebből semmit nem vett észre.

Jacksonnak tetszett, hogy így elmerült a munkában, és kizárt mindent, ami körülötte volt. Lassan előrenyúlt, és Jinyoung csuklója köré fonta az ujjait.

A fiú megrezzent, ijedten kapta fel a fejét. Ha Jacksonnak csak egy picit felé fordul, összeért volna az ajkuk. A fiú szinte érezte az ifjú művész arcából áradó forróságot, ahogy vörös színt öltött. Hallotta azt is, ahogy elakadt a lélegzete.

Szerette volna látni a piros színt az arcán.

De nem. Még nem.

– Így tartsd az ecsetet... – Jackson óvatosan a vászon fölé emelte Jinyoung ecsetet tartó kezét, megállt felette egy pillanatra, majd egy heves-gyengéd mozdulattal kiegészítette azt a részt, amin Jinyoung eddig dolgozott. A fiú bőre forró volt az érintése alatt. – És akkor olyan lesz, mintha rám sütne a nap.

Jinyoung óvatosan nyelt, úgy érezte, a színek vibrálnak a szeme sarkában, és nem kap rendesen levegőt. Jackson ujjai égették a bőrét. Mélyen, valahol a mellkasa és a gyomra találkozásánál forróságot érzett, és sürgető késztetést, hogy...

Hogy mit is tegyen?

Megragadja Jacksont, és a dereka köré fonja a kezét? Vagy oldalra fordítsa a fejét, és összeérintse az ajkukat?

Jinyoung nyelt, és igyekezett úrrá lenni izgatott szívén.

– T-tudsz festeni? – Átkozta magát, amiért megremegett a hangja.

Érezte Jackson mosolyát, ahogy a fiú apró részleteket festett a képre úgy, hogy közben vezette Jinyoung kezét.

– Konyítok hozzá egy kicsit. Az apám festő volt. A művei szinte kiléptek a vászonból, és táncra perdültek.

– Ő tanított téged?

– Magamtól tanultam. Az apám... Ő túlságosan magának való volt ahhoz, hogy az én tanításomra fecsérelje az időt.