Racing against Us

Prológus

*jövő*

Jade

- Charles, ugye ezt nem mondod komolyan - csapom be magam mögött az apartman bejárati ajtaját és utánanézek. Mintha meg se hallotta volna a hangomat úgy megy be a tágas nappaliba és veti le magát az ezüstszürke bársony kanapéra. Lábait lazán feldobja a dohányzóasztalra és bekapcsolja a televíziót. - Charles.

 Lassan felém fordítja a fejét és kérdő tekintettel néz vissza rám, ahogy a konyhapultra teszem a három élelmiszerekkel teli zacskót. Veszek egy mély levegőt, majd odasétálok hozzá és leülök közvetlen mellé.

- Mégis mi ez az egész? - veszem ki a kezéből a távirányítót és kinyomom a rajta lejátszódó focimeccset. Élesen beszívja a levegőt és összehúzott szemöldökkel bámul az arcomba. Jelenleg kicsit sem tud meghatni, hogy azért igyekeztünk ennyire vissza a vasárnapi nagybevásárlásról, hogy ő a kedvenc csapatának a meccsét tudja nézni. Ma ez a legkisebb gondom, miután nem tőle, nem is a csapat főnökétől, hanem az egyik mérnöktől kellett meghallanom félfüllel a számomra újdonsággal hatott tényt. Még csak nem is feltételezést, hiszen a már le van zsírozva és a jövő héten jelenti be a főnök mondatfoszlányok nem erről tanúskodtak.

- Nem tudom miről beszélsz - rázza meg a fejét tettetett értetlenséggel és megpróbálja kivenni a kezemből a távirányítót.

- Ó, már hogyne tudnád - húzom el tőle a karom és ledobom a kezemben lévő tárgyat a kanapé mögé, ami nagy csattanással ér földet a világosbarna parkettán. - Ne játszd a hülyét, kérlek. Csak most ne.

 Leemeli a lábait a dohányzóasztalról és frusztráltan sóhajtozva rákönyököl a térdeire. Óriási tenyerébe temeti az arcát és megdörzsöli a halántékát. Ezüstgyűrűjén megcsillan az ablakon beszűrődő napsugár.

 Beharapom az alsó ajkamat, ahogy figyelem a belső vergődését megnyilvánulni előttem. Sosem láttam még őt ennyire frusztráltnak és idegesnek. A legmeredekebb verseny előtt sem volt ennyire zaklatott, soha. Viszont, ha tényleg igaz, ami a mérnök fiú száját hagyta el ma reggel a garázsban, akkor nem csodálkozom rajta. Csak azért szorítom össze az ajkaimat, hogy még csak véletlenül se sírjam el magam azelőtt, hogy az ő szájából hallanám. Őszintén, csatákat vív a szívem és az agyam ebben a pillanatban. Szinte térdre tudnék borulni előtte, csak azt mondaná, hogy hülyeség az egész és mindez csak egy újabb pletyka.

 Hirtelen felkapja a fejét és kezeit a combjára helyezve belemarkol a saját lábába. Hosszú másodpercekig csak fújja ki a bent tartott levegőt, mire rám emeli világos tekintetét. A fájdalom, amit benne látok, leírhatatlan. A gyomrom azonnal görcsbe ugrik, mert ebből a pillantásból tudom. Igaz. Minden szó igaz volt, ami ma reggel, egy forró augusztusi napon elhagyta a Ferrari garázs falait. Nem elég a szívembe maró kés, ő a szavaival tesz arról, hogy az megállíthatatlanul el is kezdjen forogni bennem.

- Minden úgy történt és fog történni, ahogy azt hallottad a srácoktól - mondja a szavakat egymás után lassan, motyogva, de én szinte alig tudom felfogni a jelentésüket. Egy világ dől össze bennem akkor és nem tudom megakadályozni többé a legördülő könnycseppet a szememből. A fájdalom mellett hatalmas az űr, amit csak a magyarázata tudna betölteni. De tudom, hogy egy ilyen súlyos döntésre nincs megfelelő magyarázat. Számomra legalábbis semmi sem bír akkora értékkel, hogy egy ilyen lépésre szánja el magát.

 Felém nyúl egyik kezével és hüvelykujjával letörli az arcomon pihenő cseppet. Hosszasan lehunyom a szemem, képtelen vagyok az ő szenvedését végignézni úgy, hogy ne kapjak azonnal sírógörcsöt. Tudom, hogy jelen helyzetünkben neki sokkal, de sokkal több oka lenne egy kiadós sírásra, de tudom azt is, hogy ezt nem fogja megtenni. Mert hiába láttam már, hogy a kőkemény szíve olykor igazán meg tud lágyulni, a makacs tartása miatt nem engedheti meg magának, hogy elérzékenyüljön. Ráadásul pont előttem nem.

- Miért? - húzom el a fejem a tenyerétől és sűrűeket pislogva próbálok az arcára nézni a könnyfátyol mögött.

 Beharapja az alsó ajkát és túl hosszasan gondolkozik a válaszon. Most annak is jobban örülnék mindennél, ha szótlan maradna, hiszen bármi jobb annál, minthogy valami hülye kifogást keressen a döntésére. Mert akármit is mond ebben a pillanatban, én azt nem fogom elfogadni.

- Mert a versenyzés ellenünk dolgozik. És te ennél sokkal fontosabb vagy nekem.

 Az addig összeszorított ajkaim szétnyílnak, majd hangosan felzokogva ölelem át a nyakát és bújok a lehető legszorosabban az ölelésébe.