Racing against Us

9. fejezet

Jade

- Sajnálom, hogy elmész – motyogja az orra alatt Clarissa és nagyot kortyol a szigorúan alkoholmentes, de jéghideg mojitoból.

- Hidd el, ha rajtam múlna, inkább most megígérném, hogy elmegyek veled az összes egyetemi bulira, mintsem bejárjam a világot az apáddal – mosolyodok el a mondatom végén és kinézek a mellettünk lassan hullámzó tengerre.

 Két nap telt el a nagydíj és a váratlanul ért munkaváltás óta. Martinon végül megesett a szívem, de csak mert a kedvenc édességemmel várt kora reggel a konyhában. Tőle ez elég nagy meglepetés volt, hiszen utálja, ha nem reggeliznek normális ételt a „gyerekei", de most ő is tudta, hogy mindent be kell vetnie annak érdekében, hogy szóra bírhasson. Nem mondom, hogy azonnal megenyhültem, először benyomtam a nem kis adag cukorbombát, majd egy tejszínhabos, fahéjas kávé mellett leültünk mind a négyen az asztalhoz és átbeszéltünk minden részletet a munkával kapcsolatban. Nem kell említenem, hogy Estela természetesen óriási zokogásban tört ki, mikor ahhoz a részhez értünk, hogy nem sűrűn fogunk ezentúl itthon tartózkodni. Féltem, hogy pánikrohamban kitörve elkezd Martinhoz dobálni mindent, mikor hisztériaszerűen kapkodta a levegőt a bömbölés közepette. Meglepő volt számomra viszont az, hogy Clarissa túlságosan is jól fogadta a hírt. Később beszéltem vele és teljesen jogos elgondolása van arról, hogy ilyen nagy lehetőség kevésszer és kevés ember életében adatik meg, így „mindenki hülye, aki elutasítja". Néhány szép, hízelgő mondat után Estela is lenyugodott és szoros ölelésbe vonta a férjét. Természetesen a vacsoránál és egész nap érződött rajta, hogy idő kell neki ahhoz, hogy feldolgozza mindezt. Martin bevetette a biztos bombát: az új és jobb munka egyenlő a több pénzzel. Bár Estela szeme felcsillant erre a mondatra, nyilvánvaló volt, hogy a szerelme és a ragaszkodása jóval erősebb Martin iránt, mint a pénz és az abból vett felesleges holmik.

 Ami az én részemet illeti, a nagybátyám elmesélte, hogy az az undorító Jost csak úgy volt hajlandó aláírni a munkaszerződést, hogy ha én is csatlakozom hozzájuk. És mivel szerinte Martin a főnököm, ezért bárhová áthelyezheti a munkastátuszomat. Elmondása szerint abban a pillanatban teljesen a kapott és biztosított körülmények, valamint a fizetés elkápráztató hatása alatt állt, így kérdés sem volt, hogy esetleg én nem szeretnék vele menni. Aláírta a szerződést, így hát mennem kell. A dolgom pedig természetesen a számomra egyáltalán nem elfogadható sajtóeseményeken való interjúztatás lesz leginkább a saját csapatunk tagjaival, de előfordulhat, hogy másokhoz is be kell majd ugranom segíteni. A gyomrom nem kicsi görcsbe állt ennek hallatán, hiszen azonnal beugrottak annak az ominózus napnak a jelenetei. Fel is csattantam, hogy nem értem miért nem lehetek mondjuk egy szimpla titkárnő, aki csak kávét főz éjjel-nappal a főnökeinek. Martin válasza túl egyszerű és egyértelmű volt: azért, mert mint minden munkatársnak, nekem is fejlődésre és előmenetelre van szükségem, amit neki, mint tökéletes főnöknek muszáj biztosítania.

- Nézzük a jó oldalát. Körbe leszel véve dögösebbnél dögösebb pasikkal – vigyorog rám az unokahúgom az asztal másik végéről.

 Az arcom azonnal pírba borul és nem tudok másra gondolni csak az elmúlt két éjszakára, amit folyamatos cseteléssel töltöttem egy bizonyos személlyel. George egy földre szállt angyal. A legkedvesebb és legjószívűbb srác, akivel valaha találkoztam. És még vicces is. Na meg, baromi jóképű. Kívánhat ennél többet egy lány?

- Jay! – sikolt fel Clarissa és drámaian az eltátott szájához emeli a kezét. Zavartan körbenézek és látom, hogy sikerült felkeltenünk a körülöttünk ülő társaságok figyelmét. – Mi ez a két nagy piros folt az arcodon? És miért égett a lámpád konkrétan egész éjszaka?