Rewrite The Stars-Minsung Szünetel--

Chapter 14.

CHAPTER 14.

Reggel gyorsan dobogó szívvel mentem az iskola felé. Ideges voltam, nameg dühös is, de talán az is közre játszott, hogy dupla adag kávét ittam, hogy fel is ébredjek. Sehol nem láttam Jisungot, ezért oda mentem a többiekhez.
-Jisunggal mi van? - érdeklődtem Seungminnál. Általában kb akkor ér be, amikor én vagy előbb de semmiképp sem később.
- Tegnap bulizni volt és nagyon másnapos szóval nem jön. Nem tudtad?- kérdezte.
-Nos mivel kb egy hete alig beszélek vele így nem. Milyen buli volt?
-Azt nem tudom, csak azt hogy a végzősökkel ment. Szóval durva volt az tuti.
-Ezt nem hiszem el...-sziszegtem. Vajon ez is miattam van? De ezek szerint még szeret és érdeklem őt...vagyis remélem. És mi történhetett ott? Suli után elmegyek hozzá, mert nincs az az isten, hogy még egy napot is várjak.- Rendben köszi. - bólintottam és bementem a terembe.

-Minho. Ne félj, hogy megcsal vagy már nem szeret, csak neki te vagy az első és nagyon oda van szóval így próbálja túlélni.- suttogta óra közben Seungmin mögülem.
-Én csak attól félek, hogy valami hülyeségbe viszik bele. De ma mindenképp beszélek vele.
-Sok sikert.- veregette meg a vállam. Na arra szükségem is lesz.

Gyorsan ledobtam a cuccaimat otthon, beugrottam egy pékségbe és vettem két csokitorta szeletet, mert tudom, hogy az egyik kedvence, majd hívtam egy taxit. Útközben mégnagyobb lett a gombóc a torkomba minél közelebb jutottam, és folyton azon járt az eszem, hogy mit fogok majd mondani, ha meghallgat egyáltalán...

Az ajtó előtt szerintem még egy 10 percet dekkoltam a kezemet tördelve, hol leültem, hogy fel alá sétáltam. Egyszer csak nyílt az ajtó és Jisung lépett ki egy szál melegítőben, de azonnal meg is torpant és csak bámult.
-Meg fogsz fázni, legalább bentről bámulj.- forgattam meg a szemem, mire visszatért a valóságba.
-Te fogsz megfázni. Mióta vagy itt?- kérdezte és belépve invitált engem is. Nem ilyen fogadtatásra számítottam.
-Úgy 10 perce?- gondolkoztam el miközben vetkőztem. Ő a konyhába sietett és teát készített. Közben zavartalanul tudtam bámulni a fedetlen felsőtestét. Amit néhány kék-zöld folt fedett néhol...remélem csak a hoki miatt.

-Epres tea jó lesz, mr.bámuljunk feltűnően úgyse veszik észre?- sandított hátra, ami valamiért nagyon vonzónak tűnt.
-Persze...és hoztam neked ezt.- tettem le a csokitortát.
-Szülinapom van, vagy miért kapok tortát?- lepődött meg.
-Csak kedvességből hoztam.- rántottam vállat.- Azok a foltok a hoki miatt vannak vagy tegnap történt más is a bulin?- tértem lassan a lényegre.
-Szerintem csak a hoki, felére nem emlékszem.- vett elő villákat a sütihez.
-A foltoknak vagy a bulinak?
-Mindkettő.-nevetett zavartan.- De nem is ittam sokat, csak lógni akartam.
-Miért mentél oda egyáltalán? Főleg a hét közepén.
-Te is anyáskodsz...csak jól akartam magam érezni. Na meg felejteni.- kezdünk rátérni a témára végre.
-És sikerült?- az egész ittlétem kezdett kínossá és kellemetlenné válni, úgy éreztem.
-Nem...egyik sem. De a másikat nem is bánom, akkor most nem lennél itt.- nézett a szemembe, most először.  Ezután kicsit csend lett, mindegyikünk evett és a gondolataiba merült.

-Van két opciód. Vagy felhagysz a hisztiddel és kibékülünk és normális kapcsolatunk lesz, vagy kisétálok azon az ajtón és még a süti árát is elkérem.- szólaltam meg hirtelen, mert olyan magasra ment a vérnyomásom, hogy már nem bírtam visszafogni magam.
-Tessék?!-kérdezte kiakadva.
-Jól hallottad. Elegem van a folytonos hiszitjeidből, aztán meg én vagyok a rossz, mikor meg sem hallgatsz csak kreálsz magadnak valami hülyeséget, ahelyett, hogy felnőttként, egy párként megbeszélnénk.
-De csak...
-Nem érdekel, hogy időt kértél. Én adtam, többet nem fogok várni rád, aztán a nyakadba ugrani, amikor meguntad a durcit. Mi vagyok én, valami játék, amit csak akkor használsz, ha épp kedved van?-fakadtam ki teljesen. Kicsit tuti sokkot kapott, de megérdemelte.
-Láttad az esti üzeneteket?- kérdezte, de nekem egy kis idő kellett, mire felfogtam, hogy is jön ez ide. Felnyitottam a telefonom és olvasgatni kezdtem őket...sajnálom szívem, szeretlek, ne haragudj, miért ilyen homályos mindenki?, hiányzik a csókod...utállak,utállak mert szeretlek, hú, nem is tudtam, hogy ilyen jól csókolnak a nők...nem is olvasom tovább, van még itt egy tucat.

-Őszinte voltam. Bevallottam, hogy lesmároltam mást is. De arra már nem emlékszem, tuti nem is volt jó csak a sok cucc tette a dolgát. Sajnálom.- vallotta be.- De megbántam, hogy így bántam veled, hogy féltem és inkább halogattam, hogy beszéljek veled.- sóhajtott.
-Tudod, igazán elmehetsz a francba. Eléred, hogy ilyen undorítóan szerelmes legyek beléd, pedig nem is csináltál semmit, és még ezek után is képes vagyok megbocsájtani azonnal. Ráadásul manipulálsz a hiányos öltözékeddel. Vegyél már fel egy pólót, kérlek!- a mondandóm végére széles mosoly ült az arcára.
-Akkor menjünk fel a szobámba szerintem. - ajánlotta fel boldogan.

-Nesze.- vágott hozzám egy mezt.- Ezt neked adom és remélem ebben alszol és tényleg megbékélsz...márha lehetséges ilyet kérni, ezekután.- pattant le mellém, de nem szorosan mellém.
-Amilyen pimasz vagy, holnap ugyanúgy lesz, mint az első pár héten. Csak most remélem tovább tart a békeidő.
-Mindent megteszek, hogy tovább tartson. - kulcsolt rá a kezemre, én pedig meglepetésként az ölembe rántottam és utána piros arccal pislogott felfelé.

-Akarsz beszélni a hétvégédről az exeddel?- kérdezte hirtelen, amikor sorozatot néztünk.
-Hát...ha szeretnéd hallani, és tényleg meg is hallgatsz.- tettem hozzá nevetve, válaszul csak bólintott és felémfordult, kicsit fura volt így beszélni hozzá, hisz még mindig az ölemben feküdt.-Szóval miután elmentél még volt egy adag lányos hiszti, viszont nyugi, nem azért jött, hogy visszahódítson...vagyis nem teljesen.- ekkor a szemei tágra nyíltak és nem túl kedves arcot vágott, nem bírtam ki, hogy ne nevessem ki.- Aw, csak nem féltékeny valaki?- csípkedtem meg az arcát.- Amúgy csak terhes.- mondtam ki direkt nem törődöm stílusban, na ezen mégjobban meglepődött, még a kezét is a szája elé rakta.- ja szóval lesz egy lányom.- mondtam mosolyogva.
-Azta...na erre nem számítottam, ugye nem ugratsz?- ült fel, hogy közelebbről lásson, mint akinek a gondolatai között akar olvasni.
-Dehogy, ilyennel nem hazudnék. Bár én se hittem a szememnek az elején. De itt egy fotó.- nyitottam fel a telefonom, amin ott volt az ultrahangos kép.
-És te örülsz neki? És ő? Nagyon nagy felelősség egy gyerek apa nélkül...ugye nem költözöl vissza?- ijedt meg a gondolattól is.
-Először is, nyugi.- fogtam meg a kezeit.- Másodszor pedig, igen örülök neki, kellett egy nap, mire felfogtam és őszintén örültem. Valamint nem fogok visszaköltözni, de lehet többet utazok vissza napokra vagy hetekre.- mondtam és amolyan "egyik szemem sír, a másik mosolyog" érzésem volt, hiszen nemsokára belép az életembe a másik legfontosabb ember is, mindenképp szeretnék igazi apa lenni, még így messziről is. Viszont ezért dolgoznom is kell majd nyáron, hogy tudjam támogatni anyagilag is őket.
-Azt még kibírom. Ugye mehetek majd egyszer én is? Lehetek keresztapa?- lett izgatott ő is végre.
-Persze, muszáj be mutatnom a lányom második apját.- nyomtam puszit a hajába és az ágyon eldőlve veséztük ki a témát talán órákon át.

CHAPTER 14. END

Jó nyáriszünetet mindenkinek🌻💜