Rewrite The Stars-Minsung Szünetel--

Chapter 11.

*Jisung pov.*

Hétfőn egy közeli saroknál találkoztunk Minhoval és úgy mentünk a suliba. A folyosón a megszokott bandánk már ott állt. Mérgesen rontottam Jeonginhoz, aki ha eddig nem, most már tuti éber volt.
-Na te kis áruló, hogy is volt hogy csiripeltél Minho Hyungnak?- karoltam át a vállát.
-Én...én nem fogadtam meg, hogy nem mondom el neki.
-Azt mondtad nem mondod el senkinek.- mutattam a mutatóujjam fenyegetően.
-Minho Hyung nem senki. Meg segítettem vele szóval shh.-vágott vissza.
-Igen, szállj csak le a kismadaramról.-tette le Chan a kezemet a barátja válláról.
-Még nem végeztem...Másrészt pedig szeretném megköszönni, mert nélküled lehet soha nem jövünk össze Jeonginnie.- borzoltam meg a haját ő pedig aranyosan lesütötte a szemét.- Na most már békén hagyom.-intettem a testőrének. Sorban köszöntem mindenkinek és bekapcsolódtunk a beszélgetésbe.

Hazafele úgy döntöttünk, hogy nem halasszuk tovább a coming outot és ha anyáékat jókedvükben találjuk, ma megtesszük...Írtam Hyesungnak, hogy megvárjuk a nagy bejelentéssel.

-Izgulsz?-Kérdeztem a szobában ülve, mivel anyáék még nem voltak otthon.
-Kicsit, de gondolom te jobban.
-Hát eléggé, sose beszéltem velük erről és szerintem nem is sejtik. - húztam el a számat
-Szerinted milyen lesz a fogadtatás?
-Hát Hyeni jól fogadta, pont ahogy jósoltam. Anyával se lesz gond talán, max idő kell neki mire felfogja. Apa az tradícionálisabb. Tuti azt akarja hogy legyen unokája, meg hogy vigyék tovább a család nevét blablabla... Szóval tőle nem várok túl sok jót.- Minho csak szomorúan bólogatott.
-Hát 3ból 2 jó az nem is rossz arány. És Luna is szeret.- simogatta meg a macskát, aki az ágyon feküdt.
-A macskák tudják kik a jó emberek...na meg a hozzájuk hasonlóakat is kedvelik.
-Ezt hogy érted?- ráncolta a szemöldökét.
-Akik olyan aranyosak, mint ők...de tudnak vadak is lenni.- néztem pimaszan.
-Szóval most lecicáztál?- tágultak ki a szemei.
-Talán baj, cicám?- cirógattam meg az állát.
-Halott vagy.- mondta és hirtelen elterített az ágyon és elkezdett csikizni.
-Naa...rossz cicaa- mondtam nevetve.- Bocsi, Minho, többet nehem fordul elő.-szóltam mikor már alig kaptam levegőt. Egy pillanatra megálltunk és pont akkor értek haza anyáék.
-Erre később még visszatérünk.- állt fel és gyorsan megigazgatta a haját és a ruháit, amit mosolyogva figyeltem.-Mivan? Fontos a jó benyomás.- forgatta a szemét.
-Nem veled lesz a bajuk, téged így is bírnak.- nyugtattam leginkább magamat. Bíztatóan rászorított a kezemre és lementünk.

-Sziasztok!- köszöntem hangosan, Minho pedig csak meghajolt.
-Nem mondtad, hogy átjön a kis barátod is, vettünk volna neki is ennivalót.- szólt anya.
-Nem biztos, hogy marad vacsoráig. Segítsünk kipakolni?-húztam az időt.
-Az jó lenne.- nézett gondterhelten, hiszen apa már a telefonján beszélt mással, ahelyett, hogy segítene. - Mondd csak, hogyhogy ilyen kedves vagy ma. Általában este jössz csak le kajáért, most meg segítesz is.- nézett furcsán, amikor felajánlottam, hogy segítünk a főzésben is.
-Csak...-mélylevegő- szeretnék beszélni veled.
-Igazán, hallgatlak.- ült le az egyik konyhai székre.-Ugye nincs baj a suliban? Minho szívem, veled van baj?
-Nem dehogy, vagyis remélem. -válaszolt kétségbeesetten.
-Kezdetek meijeszteni. Jiseong, gyere ide kérlek.- szólt apának, aki lassan ideballagott.
-Szóval...-ekkor jutott eszembe, hogy semmiféle tervünk nem volt a comingoutra és azt se tudtam, mit csináljak. Minho megfogta a kezem az asztal alatt ami remek ötletet adott. Az összekulcsolt kezünket rátettem az asztalra és Minhoval egymásra néztünk, majd feszült csönd lett. És épp akkor lépett be Hyeni. Aki ugyanolyan meglepett arcot vágott, mint a szüleink.-Valamit azért mondhatnátok.
-Ezzel most arra akarsz utalni, hogy...- szólt végül apa.- Ezt nem hiszem el. Mi lesz még a családunkkal, te is tönkre akarod vágni?- kelt ki magából.
-Apa, viselkedj. Senki nem tesz tönkre semmit!- szólt rá a nővérem.
-Dehogynem, ő az aki miatt tönkre megy minden.- mondtam mérgesen.
-Takarodj a szobádba, ne is lássalak. A másik pedig menjen haza.- utasított.
-Minho is jön velem.- álltam fel és feltrappoltunk. Hyeni még ott maradt veszekedni, csak őket hallottuk, anya azóta meg sem szólalt.

-Ez nem úgy ment, mint terveztük.- szóltam rekedtem, sírógörccsel a hangomban.
-Nem a te hibád, majd megbékél, nem tehet mást.- simogatta a hajam. Kopogtak az ajtón és anya dugta be rajta a fejét könnyes szemmel.
-Fiam, én úgy szeretlek, ahogy vagy, remélem tudod. Minho, iszonyúan sajnálom, amit az előbb át kellett élned.- jött be és átölelt, ekkor viszont már nem tudtam bent tartani a sírást.
-Semmi baj.- bólintott megértőem és megfogta anyám kezét, amit felé nyújtott. Még pár percig így voltunk aztán szipogva elengedett.
-Lemegyek főzni, kértek addig valamit? Lejöttök beszélgetni? Apád már bement a szobájába.- invitált le. Le is mentünk majd Hyeni társaságában egészen estig beszélgettünk és bátran mondom, hogy Minho szinte családtag lett és neki köszönhetem, hogy ilyen jól kijövök anyával és a nővéremmel.

*3 héttel később*

-Mi lenne ha a hétvégén valami különlegeset csinálnánk.- vetettem fel az ötletet.
-Minek? - kérdezte fel sem emelve tekintetét a füzetről.
-Vasárnap december 13.- próbálkoztam tovább
-Igen, és?
-Akkor leszünk egy hónaposak te fasz! - dobtam meg egy párnával durcásan.- De látom csak én tartom számon.
-Aj, Jisung, ne sértődj meg. Ne haragudj, hogy elfelejtettem. - nézett rám végre.- Még nem beszéltük meg, hogy tartsunk-e hónapfordulókat vagy sem és azt gondoltam, hogy nem olyan fontosak neked.
-De az első az fontos.
-Csak az első?- nézett felhúzott szemöldökkel.
-Meg a hatodik, a tizedik és a tizenkettedik. Meg persze az évfordulók.
-Mert szerinted eljutunk odáig?-szólt flegmán, de gondolom-remélem- csak poénból. Viszont ezekután nekem nem volt poénos kedvem.
-Jólvan  Minho. Tanulj egyedül. - pattantam fel a táskámmal együtt a saját ágyamról és ki mentem. Utánam se jött. Nem kicsit voltam szomorú és dühös. Végül a konyhába telepedtem le házit írni.

Úgy negyedóra szenvedés után  megjelent ő is. Bizonytalanul megölelt hátulról.
-Nyaa, nem úgy gondoltam. Csak viccelődni akartam.
-Szar próbálkozás volt.- ignoráltam amennyire csak tudtam.
- Tudod, hogy szar a humorom. Bocsáss meg.- puszilt a nyakamba, ami megbizsergette a bőröm.
-Hm...ha kitalálsz valami programot, esetleg megbocsájtok.
-Köszönöm. - fordított szembe magával és megcsókolt.
-Ezt nem a konyhába kéne, nem akarom, hogy így találjanak meg.- toltam enyhén hátrébb.
-Akkor vigyük szobára.- kapott fel és tényleg felvitt a szobába.
-De a tanulás?- pislogtam, amikor letett az ágyra és bezárta az ajtót.
-Majd tanulunk anatómiát.- vigyorgott és fölém mászott.