All right Los Angeles! |3|

25

Cloe pov:

A telefonom néma rezgésére ébredve, kábán hunyorogtam a fák között átsütő hajnali napfényben. Miközben értetlenül hallgattam a madárcsicsergést és a távolban elsuhanó kocsik hangját, végül egy halk szuszogás is eljutott a fülemig, így értetlenül fordulva körbe, megpillantottam egy kart a fejem alatt, amin három kör díszelgett, benne piros félkörökkel, majd elkapva a tekintetem, megpillantottam egy másikat a derekam körül, végül pedig egy Ashtont mögöttem. Miután körülbelül leesett, hogy mi van és mi történt tegnap, kábán nyúltam a telefonomért, ami azt mutatta, hogy fél öt van. Más néven, fájdalmasan korán ahhoz, hogy az ébresztőn kívül bármilyen értesítésem érkezzen, nekem mégis megjelent egy név az idő alatt.

A legtöbb ember erre most rávágná, hogy egy tapintatlan bunkó zaklat engem, de ez egyáltalán nem így volt, ugyanis az üzenet marha figyelmes volt. Angelina, a volt főnököm pontosan tudja, hogy jóeséllyel egész nap talpon vagyok és nem nézem a telefonom, ezért akkor kell keresni, amikor az ébresztőmet nyomom ki. Még az is megeshet, hogy miattam kelt fel fél ötkor.

Angelina: Szia Cloe! Régen nem hallottam felőled és rég láttalak a könyvesboltban, de mindentől függetlenül, benned bízom a legjobban, így szeretnélek megkérni, hogy vigyázz ma Agnesre, mert valami marha flancos rendezvényen kell részt vennem és a többi...🙄 Nagy segítség lenne, ha hétkor át tudnád venni a kicsit a könyvesboltban.

Az üzenetet olvasva, többször is átfutottam a sorokat, majd már készültem volna válaszolni, amikor egy halk morgást hallottam mögülem.

-Szóval sunyiban egy másik sráccal irogatsz, amíg alszom?- hallottam meg Ashton rekedtes hangját, majd vele szembe fordulva, megpillantottam az álmos tekintetét és kócos haját.

-Persze, mert arról vagyok híres, hogy megcsalom az embereket és nem ők csalnak meg engem- mosolyogtam rá, mert még csak meg sem érintett a téma, ha tudtam itt van mellettem.

-Bocsi, még álmos vagyok- törölgette meg a szemét.

-Mondtam én bármit is? Inkább védekezned kéne- kuncogtam, mire ő átgondolva, rögtön összekapta magát.

-Egyszer csaltak meg téged, ilyen többször nem történik!- jelentette ki szigorúan.

-Tudom- bújtam hozzá vigyorogva.

-Tuti, hogy nem engedlek el- motyogta a hajamba, még közelebb húzva magához.

-Tudom- mosolyodtam el csukott szemmel, Ashton egyenletes lélegzését hallgatva.

Az igazat megvallva, nem zavart az idő múlása, mert vele még ez is jó volt. Csak feküdtünk ott jó szorosan, hallgattuk a madarakat és a csendet, abban a tudatban, hogy végre nem vagyunk egyedül.

-Amúgy, hogy aludtál? Ha egyáltalán aludtál- pillantott le rám úgy öt perc elteltével.

-Meglepően jól. Ez így több okból is sokkal jobb, mint a kanapé és igen, aludtam, csak ilyenkor korán kelek, mert kezdem a melót- ültem fel.

-Most megkérdezhetném, hogy mi a dolgod hajnalban, de jobban érdekel, hogy mi az a sokkal több dolog, ami miatt jól aludtál- vigyorgott, meg sem mozdulva.

-Kiengedsz? Át kéne öltöznöm- pillantottam rá, kerülve a választ.

-Két feltétellel- mosolygott pimaszul.