Bocsáss meg! [Lassan frissül]

1. rész

Egy átlagos nap a suliban, a lányok megint visonggattak, csapkodták a fejünket, és rám, valamint Vendelre mutogattak, azt sivítozva, hogy melyikünk lenne top, és ki bottom. Apropó Vendel, ma náluk alszok. Egy ideje közelebb érzem magamhoz őt, és ez megrémít, hiszen senki iránt nem éreztem ilyet.
Elindultam Vendelékhez... Egész úton azon gondolkodtam, hogy vajon megfelelek-e neki. Mikor végre a háztömb elé értem nem mertem csöngetni. Gondolataimból végül egy idős néni zökkentett ki.
-Hát te kedvesem? -Krákogta a nő. -Eltévedtél?
-Nem...! -Bár próbáltam határozottnak tűnni, nem nagyon sikerült, még a hangom is megremegett.
-Rendben kedvesem, ide jössz? -Mutatott a ház felé. Erre csak egy bólintással feleltem. A nő beengedett, igy csak mikor felértem a 4.-ikre, jutott eszembe, hogy nem szóltam a srácnak, hogy itt vagyok. A következő pillanatban Vendel nyitotta ki az ajtót.
-Szia! Nem tudtam mikor jössz... De fáradj csak beljebb. -Mosolygott azzal az édes mosolyával. Nem! Ádám te ilyenekre nem gondolhatsz! Ezen gondolataimmal sétáltam be a lakásába.
-Anya elment dolgozni, kilenckor ér haza. Remélem nem gond. -Néz rám.
-Persze hogy nem. -Mosolyogtam rá, mire ő halványan elpirult.
-Ps-ezhetünk, ha akarsz. -Váltott témát.
-Rendben, akkor Forzázzunk! -Kiáltottam, hogy oldjam a feszültségem.
Fél óra múltán abbahagytuk, és elkezdtünk beszélgetni. Egyre csak nevettünk és szívattuk egymást. Mikor is Bendi épp szakadt a nevetéstől és felemelte a poharát és... telibe leöntötte magát. Ezen mégjobban nevetni kezdtünk, de a következő pillanatban levette az ázott ruhadarabot, így rálátásom lett a felsőtestére, amitől odalent valami bizseregni kezdett. Arcom színem rögtön pirosra váltott, és elfordultam. Vendelnek ez elég gyanús lehetett, mert a következő pillanatban már nem nevetett.
-Ádam, minden rendben? -Kérdezte kissé furán. Mi van, ha undorodni fog tőlem? Mi van, ha megutál? És nekem ekkor estt le, hogy én beleestem a legjobb barátomba.
-Ádám? -Kérdezett újra a fiú, enyhén megbökve a vállamat.
-É-én azt hiszem beléd szerettem. Kérlek bocsáss meg. -Szinte sírva mondtam ki ezeket a mondatokat, de a következő pillanatban Vendel megkönnyebbült sóhajára lettem figyelmes.
-Oh, hát...-Erre már nem volt lehetőségem reagálni, mert Vendel megcsókolt. Igen. Engem.

Ha szeretnétek folytatást, jelezték valahogy. :) <3