Bocsáss meg! [Lassan frissül]

5. rész

Mikor kisétáltam Vendel egyből köszönt, és kezembe nyomott egy tál müzlit.
-Hogy aludtál? -kérdezte izgatottan, ami ahhoz képest, hogy reggel van, kicsit fura volt.
-Jól, de... Te tényleg elég hamar fel tudsz kelni -néztem rá elgondolkodva. -Te, hogy aludtál?
-Hát igen, sokan mondják, de nekem elég ennyi alvás is -mosolyodtott el szélesebben, majd látva értéktelen arcom, megrázta a fejét és kiemelt egy kanál müzlit a tálból. -Egyél. -Nyomta a kezembe a kanalat. Ezek után magamba mélyedve kezdtem magamba lapátolni a reggelit. Alszik ő egyáltalán? Túl hamar kelt fel, lehetetlen, hogy aludjon. Sőt! Egy ilyen film után... A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy Vendel szólongat.
-Ádám! Itt vagy?
-Ohm... Persze, csak kicsit elgondolkodtam.
-Mi lenne, ha kimennénk a parkba?
-Jó, -haboztam- te figyi, szoktál aludni? -Én ezt tényleg megkérdeztem? Jézus... Vendel szerencsére csak nevetett, majd bólogatva elmotyogott egy igent.
-Gyerekek! Ha lementek vigyetek szendvicset -szólt Anna csilingelő hangon.
-Anya! Én az előbb ettem meg, Ádám meg még eszik! Nem kell szendvics! -Vendel értetlenül kezdett magyarázni az anyjának, akt úgy tűnt, nehéz megtörni.
-Nem baj fiam, nem éhesen étellel, vagy éhesen étel nélkül? -kérdezte a nő feltartva a egyik, majd másik kezét is.
-Éhesen kaja nélkül -folytatta a csatát Vendel-, úgy is 10 percre lakunk.
-Fiam, fiam, fiam... -Anya arcán lemondás tükröződött egy pillanatig, majd felém fordult -Szereted a májkrémet, igaz?
-Igen -bólintottam összezavarodottan. Anna nekilátott a szendvicseknek, miközben Vendel behúzott a szobájába.
-Szerintem kezdjünk öltözni addig, amíg anya csinálja azokat a marha fontos szendvicseket -javasolta szemforgatva, mire én lefagytam. Sokszor öltöztem át Vendel előtt, de most valamiért mégis elpirultam a gondolattól, hogy előtte kell öltöznöm.
-Ádám! Minden rendben? -kérdezte, eszrevéve hogy lefagytam.
-I-igen -ráztam meg a fejem, hogy magamhoz térjek.
-Akkor jó -mosolygott rám a barátom kedvesen-, gyere -a kezemért nyúlt, és közelebb húzott magához. Megfogta a pólóm alját, és elkezdte húzni felfelé, hogy levegye rólam. Ettől borzasztóan zavarba jöttem, és az arcom egy paradicsom színeiben pompázott. Ezt látva Vendel nyomott egy puszit az orromra, majd levette a felsőmet. A következő pillanatban egy köhintés zavart meg minket.
-Tudtommal a parkba akaratától menni, de ha nem, nyugodtan folytassátok -kezdett kuncogni az ajtóban álló Anna. Imádom ezt a nőt, mondtam már?
-Anya! Legközelebb kopogj. Amúgy is csak öltözünk -Vendel szemforgatva tessékelte ki az anyját a szobából, majd becsukta maga után az ajtót. Felvettem a tegnapi ruhámat, és felé fordulva láttam, hogy Vendel még öltözik. Vörös arccal kaptam vissza a fejem a fal irányába, mire a barátom nevetni.
-Kész vagyok. Megfordulhatsz -szólt hozzám kb. fél perc múlva. Jól nézett ki. Nagyon.
-Mehetünk? -kérdeztem eltereljem a figyelmem az izmait eléggé kiemelő edzőfelsőjéről. Hogy hihettem azt 14 éven keresztül, hogy hetero vagyok?
-Igen -mosolygott rám, majd felkapta a focilabdát a földről, és elindult kifelé a szobából. A konyhába sétálva összeszedtük a szendvicseket és a vizet, majd egy gyors cipő húzás és búcsúzás után indultunk is le a parkba. Odafelé végig beszélgettünk, leginkább a tegnapi napot tárgyaltuk át.

Mikor odaértünk kellemesen kellett csalódnunk, ugyanis a focipályán nem volt senki. Fél órája passzolgattunk a pályán, amikor kicsit elérését az eső. Behúzódtunk egy pavilon alá, és vártuk, hogy újra kisüssön a nap. Vendel leült a pavilon egyik padjára és maga után húzva szorosan maga mellé ültetett. Telefonján megnyitotta a tiktokot, és elkezdte pörgetni. A fejem a vállára hajtottam, kezét pedig az ölembe húzva kezdtem el nézni amit csinál.
Pár percig ülhetünk ott, amikor visongásra lettünk figyelmesek magunk mögül. Hatrafordolva Bellát láttam meg, akinek vörösben volt az arca mint az enyém, mikor Vendel megcsókolt.
-Tudtam, úgy tudtam -kezdett visongatva felénk rohanni-, mindent el kell meséljetek! -sikitozott tovább most már a velünk szemben lévő padon ülve. Vendellel először csak bamultunk rá, mint valami démonra, majd végül Vendel megszólalt.
-De ne mondd el senkinek. -Összehúzta a szemeit, majd mesélni kezdett. Néha beleszóltam, kiegészítettem a sztorit, de alapjáraton ő beszélt. Bella visszafogott mosollyal hallgatta végig, ami olyan szinten ijesztő volt, hogy hozzá képest a horror semmi.
-Nem hiszem el, nem tudom elhinni! -pattant fel, és ugrálgatni kezdett. -Hihetetlen, hogy most nincs itt Liza. És nem mondhatom el neki -játszotta a nagyhalált miközben visszaült a padra. Aztán feltett egy kérdést, ami eddig eszembe se jutott: Mikor alakult át az a mindent legyőző erős, szorös barátságunk szerelemmé?
Vendel és én is csak néztünk ki a fejünkből. Nem tudtam volna megmondani, hogy mikor éreztem még csak barátságot, és mikor már szerelmet iránta, talán olyan lassan történt.
-Na jól van, hagylak titeket! -Bella elsétált, ki a most már szakadó esőbe, magunkra hagyva minket a gondolatainkkal.
-Szerintem tavaly nyár óta nem csak barát vagy számomra -törte meg a csendet kis idő múlva Vendel. -Emlékszel amikor beleestel a tóba és én húztalak ki? Aznap este sokat gondolkodtam -elhalgatott egy pillanatra, majd folytatta -, ha egy bizonyos dátumot kéne megjelölni, akkor augusztus 6-át mondanám.
Néma csöndben hallgattam amit mond. Több mint 1 éve szeret, én pedig tőle kértem tanácsokat lányokkal kapcsolatban! Hogy lehetek ilyen idióta?
-Ádám? Mi a baj? -aggódo szemekkel nézett rám.
-Egy idióta vagyok… Télen tőled kérdeztem meg, hogy hogy szedjem fel Kloét! -szinte suttogtam, mégis inkább ordibálásnak tűnt a fejemben. Vendel csak nyomott egy puszit a fejemre és hozzám bújva elkezdte nézni az esőt.
Már kezdett elállni, amikor egy hangosan vihogó lány jött felénk telefonált, nem vett észre minket, de a pavilon felé tartott. Vendellel elhúzódtunk egymástól, és elkezdtük a lányt figyelni. Ahogy egyre közelebb jött, rájöttünk, hogy az bizony Liza. Ez a mi szerencsénk.
-Igen, majd veszek, siess. Jé itt van ké- ahogy meglátott minket, elhallgatott. -Te Bella, tudtad hogy a Vendám valós? -kezdett visongatni a telefonba. Már épp meg akartam szólalni, mikor leült mellénk, és kihangosította a hívást. Bella a vonal másik végéről magyarázta, hogy tudta, és hogy örül, hogy Liza is tudja.

~*~

Nagyjából még fél óráig maradtunk, és beszélgettünk a két lánnyal, de mivel az eső nem akart elállni, így mi inkább hazamentünk. Vendelnél inkább csak videojátékoztunk, nem nagyon beszéltünk semmiről, amire a lányok világítottak rá. Hihetetlen, hogy több dolgot tudnak egy meleg kapcsolatról, mint azok akik benne vannak. Ez már megszállottság, vagy ahogy Bella hívja, mániákus rajongás. Mondjuk szerintem ez rosszabbul hangzik.
Vendeltől végül 4 körül mentem haza, és azóta csak gondolkozok. Talán miután Kloé megcsalt kezdtem el érezni valami újat Vendel iránt.

Sziasztok! Tudom, hogy közel egy évet késtem, de nem nagyon volt időm írni.