purr-fect /LS/

Preoccupation

- Véletlenül neked nem tanulnod kéne? - lépett be a nappaliba Anne, egy pohár meleg tejjel a kezében.

- Hát, kéne - vont vállat Harry, közben továbbra is az ő kis drágáját simogatta.

- Elaludt? - kérdezte halkabban, majd letette a poharat a kanapé előtt lévő asztalra. A göndör válaszul csak bólintott egyet. Nem akart hangoskodni, nehogy felébressze vele Louis-t. Hagy aludjon csak, már igazán ráfért egy kiadós szundi. - Ha felkelt, akkor itasd meg vele ezt. Jót fog tenni egy kis tejecske a legyengült szervezetének.

- Oké - motyogta Harry teljesen elvarázsolódva. Észre sem vette, hogy az anyja kiment a szobából, annyira a kis gombóc hatása alá került.

Vajon most miről álmodik? Egyáltalán tud álmodni, mint az emberek? Csak nézte az összegömbölyödött alakját, és elmosolyodott, amikor észrevette, hogy néha megmozdul a farkincája. Vajon ezt direkt csinálja, vagy csak egy önkénytelen mozgás? Annyira szerette volna megérinteni a puha szőrét, de tudta, hogy ez illetlenség lenne. Nem szeretne az eddig így is nehezen megszerzett bizalmát most egy kósza érintés miatt elveszíteni. Majd akkor, ha Louis megengedi neki, de addig nem. Igaz, hogy megegyeztek abban a hibriddel, hogy bármikor és bármilyen körülmények között hagynia kell, hogy hozzányúljon, de Harry látta a kékszeműn, hogy nem szívesen megy bele ebbe az egyezségbe. Pontosan tudja, hogy azért ilyen tartózkodó a viselkedése; mert az előző helyén folyamatosan bántották őt, így már nem akar senkiben sem megbízni. Közben meg nem érti, hogyha annyira fél tőle, akkor miért aludt vele az éjjel?

Nem tud rajta kiigazodni. Az egyik pillanatban még egy félős kiscica, a másikban pedig már követelőző és erélyes, majd utána bújik hozzá. Teljesen kiszámíthatatlan, ő pedig nem tudja, hogy hogyan kezelje a helyzetet. Végülis, még csak egy napja van velük, persze, hogy nem érti meg őt. Ki kell ismerniük a másikat és fel kell mérniük, hogy kinek hol vannak a határai, és megpróbálni nem túllépni azokat. Csak rengeteg türelemre lesz szükség, amiből Harry-nek van bőven. A göndör úgy gondolta, hogy van idejük bőven, nem fog semmit sem siettetni. Azt szeretné, ha Louis magától fedezné fel a dolgokat.

A nagy elmélkedésében a keze véletlenül a hibrid fenekére csusszant, pont oda, ahonnan a bolyhos farkincája kinő. Amikor realizálta, hogy tiltott helyekre tévedt, olyan gyorsan kapta el a kezét, mintha megégette volna őt a bőre. Az eddig alvó Louis most halkan morogva ébredezni kezdett. A teste azon pontja elég csiklandós neki. Keze teljesen elzsibbadt, ahogy azon feküdt, ezért elhasalt a kanapén és úgy nyújtóztatta ki az elgémberedett tagjait, mint egy igazi macska. Harry bűnbánóan nézett rá, miután a kékszemű a hátára fordult és innen fürkészte a smaragd íriszeket. A göndör az asztalhoz hajolt és elvette róla a bögrét.

- Ezt most meg kell innod. Nagyon finom - biztatta Louis-t, aki érdeklődve ült fel és figyelt a gazdája kezében lévő tárgyra. Harry lassan a hibrid ajkaihoz emelte a poharat, Louis pedig készségesen itta kicsi kortyokban a tejet. Ízlett neki. Amikor úgy érezte, hogy ennyi elég volt, apró kezét Harry-ére tette, majd eltolta a bögrét a szájától.

- Jó - mondta magabiztosan az egyetlen olyan szót, amit hibátlanul ki tud ejteni.

- Mondtam, hogy tetszeni fog - simította a kezét Louis fejére és megpróbálta megigazítani a most is rakoncátlanul álló világosbarna tincseket. Egy idő után azonban feladta, mert sehogy sem akartak jól állni. Nem baj, így pont olyan cicás kinézetet ad neki, ami tökéletesen illik hozzá.

Sokáig csak meredten nézték egymást, majd a hosszú szemkontaktust Harry szakította meg. Nem tudta tovább elviselni a hibrid szinte természetellenesen kék szeme átható pillantásait. Olyan... Olyan szépek, mint maga Louis.