purr-fect /LS/

Exhortation

Harry vidáman szökdécselt le a lépcsőn, hogy elmondja az anyjának az eseményeket. Büszkeséggel töltötte el, hogy a kis Louis milyen hamar a bizalmába fogadta. Mármint, délelőtt még egy félős lény volt, most pedig már a kezéből evett. De az sem kizárt, hogy csak azért ennyire barátságos, mert felszökött a láza. Lehet, hogyha teljesen magánál lenne, akkor nem így viselkedne. A tudat alattija azért még mindig tartott egy kicsit a hibridtől, de nem alaptalanul.

Niall szörnyű találkozása az egyikükkel elég mély nyomot hagyott benne, már csak az elmondottak alapján is. Igen, biztosan vannak vérengző fenevadak is, de Harry szinte száz százalékig biztos abban, hogy Louis nem ilyen. Ugyan, ha az lett volna a szándéka, hogy megölje, már régen halott lenne. De szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Az ő kis cica hibridje olyan, mint egy ártatlan, újszülött boci. Aggodalomra semmi ok, ha meg mégis elszabadulna, Harry könnyedén leszerelné. Bár képtelen lenne bántani őt, úgy gondolja, hogy meg tudná védeni magát.

Megrázta a fejét, hogy kiűzze ezeket a hülye gondolatokat a fejéből. Louis olyan apró és aranyos, miért akarná megtámadni? Inkább a hibrid tart tőle. Harry újra felidézte azt a pillanatot, amikor először néztek egymás szemébe. A kék tekintetben rémület lakozott, és Harry nem merte elhinni, hogy ez miatta volt. Ennyire ijesztő lennék? - kérdezte saját magától.

- Na, hogy ment? – szakította félbe az eszmefuttatását Anne, amikor mellé lépett.

Az asszony pontosan tudta, hogy Harry-nek milyen galamb lelke van és, hogy mennyire szeret másoknak örömet okozni. Sokan kihasználták őt emiatt és ezt a fia még csak észre sem vette. De úgy gondolja, hogy mostanra már benőtt a feje lágya és felismeri az ilyen helyzeteket.

- Először nem tetszett neki, de közben simogattam a fejét és úgy már hagyta. Meg folyamatosan beszéltem hozzá – mesélte lelkesen, mire Anne csak mosolyogva hallgatta az élménybeszámolóját. – Utána adtam neki mandarint és nagyon ízlett neki.

- Ennek nagyon örülök – mondta az anyja, majd egy kissé komolyabb hangon újra megszólalt. – Nem volt semmi probléma vele? Nem kapott a kezed után vagy bármi ilyesmi? Nem szeretném, ha bármi bajod esne. Ha csak egy aprócska jelét is látom annak, hogy veszélyes, akkor repül.

- Ne már, anya! Louis olyan ártalmatlan, mint a ma született bárány – sóhajtott fel drámaian, holott benne is ugyanúgy ott volt az a bizonyos „ha". Mi van, ha... Mi van, ha megvadul és rájuk támad? Az esze azt mondja, hogy legyen elővigyázatos, minden mozdulatát fontolja meg előtte kétszer is. De a szíve, oh, az ő drága arany szíve, ami nem tud nemet mondani senkinek. Az azt diktálja, hogy egész nap csak dédelgesse, simogassa őt. Etesse a kezéből, meséljen neki, gondoskodjon róla. Végül is, ő is csak egy ember. Macskafülekkel és farokkal, igen, de pont ez teszi őt különlegessé, egyedivé és széppé. Akármennyire is furcsa ez, de Harry szerint nagyon is szép az ő kis Louis-ja. Főleg a kék szemei tetszenek neki, amik most a láztól csillogtak, de biztos benne, hogyha egészséges lesz, akkor még élénkebb színűek lesznek.

Jesszusom, mikre gondolok! Ez egy hibrid, én pedig azt mondom rá, hogy szép? Nem vagyok magamnál!

- Harry? Föld hívja Harry-t! – szakítja ki ismét az édesanyja hangja a mély gondolataiból, amik ismét Louis körül forogtak. – Nagyon elkalandoztál.

- Jaj, bocsánat! – szabadkozott a göndör, immáron teljes figyelmét az anyjának szentelte. – Mit is mondtál?

- Nem fontos – legyintett Anne, majd gyermeki csillogással a szemében nézett a fiára. – Megfogtad a fülét, tényleg olyan, mint egy igazi macskának?

- Igen, és olyan puha! – áradozott teljes beleéléssel Louis-ról. – Tudja őket mozgatni is, jobbra-balra meg le-fel. Azt a valamit ki kéne belőle szedni, nem? A bilétát, amin az adatai vannak.

- Hány éves is? – kérdezte Anne, miközben kivette Harry kezéből a lavórt és a fürdőbe indult vele.

- Tizenkilenc – szólt utána, de már nem hallott mást, csak az anyja hümmögését. Miután visszatért, intett neki, hogy kövesse őt a konyhába.

- Még mindig kételkedem abban, hogy helyesen döntöttem-e – rázta meg a fejét Anne, miután mindketten leültek az étkezőasztalhoz. – Sok baj lesz vele, ugye tudod?

- Igen, de megígértem, hogy gondját fogom viselni. Nem lesz vele semmi gond – bizonygatta Harry, mire az anyja büszkén elmosolyodott.

- Gondos és felelősségteljes Harold gazda? – kuncogta, mire a fia csúnyán nézett rá, de a végén ő is elnevette magát.

- Mondtam már, hogy ne hívj így! Egyébként meg, igen – húzta ki magát Harry.

Miután megvacsoráztak és Anne elmosogatott, a göndör felment a szobájába és a telefonját nyomkodta. Türelmesen várt, míg az anyja végez a fürdéssel, addig pedig Niall-lel chatelt. Az ír manó az egyetlen barátja, mióta az eszét tudja és nagyon hálás érte, amiért van neki. Amint meghallotta, hogy az édesanyja bekiabál neki a folyosóról, hogy mehet, elköszönt a szőkeségtől és sietve indult meg a fürdőbe. Hosszú volt a mai nap és most nem is vágyik semmi másra, minthogy vegyen egy forró zuhanyt, aztán pedig végre aludhasson.

Bő tíz perc a víz alatt elég is volt, hogy még jobban elálmosítsa őt. Közben végig a kék szeműn kattogott az agya. Oh, azok gyönyörű íriszek! Soha nem látott még ilyen élénk, égkék színű szemeket. Niall-nek is nagyon szép van, de ez másmilyen. Valahogy odavonzza a tekintetét és nem akarja elereszteni. Na, és ki ne akarna végigsimítani azokon a bolyhos füleken? Vajon van neki rendes, emberi füle is vagy csak ilyen? Ezt mindenképpen ki akarja holnap deríteni, mert már nagyon furdalja az oldalát a kíváncsiság. A haja is olyan puha, amit nem egészen ért. Hogyan lehet olyan a tapintása, akár a selyem, amikor nagy rá az esély, hogy most mosták meg először rendes samponnal? Vagy ez is ilyen hibrid dolog? Ilyen macskás dolog? A farkincájáról meg ne is beszéljünk! Harry nagyon érdekesnek, imádnivalónak és egyben morbidnak is találta ezt a testrészét Louis-nak. Vajon honnan nőtt ki neki, a farkcsontjából? Honnan máshonnan? Ne légy hülye, Harry! Ilyen kérdéseket!

Miután befejezte az elmélkedését, kiszállt a zuhanykabinból, megtörölközött és gyorsan felkapta a pizsamáját. A vizes textilt a radiátorra tette és felment a szobájába. Vetett egy pillantást a mobiljára, de Niall "Jó éjt! :)" üzenetén kívül nem jött más értesítése. Ugyan, ki más írt volna neki, a Jóisten? Néha azért rosszul esik neki, hogy míg mások egy egész baráti társasághoz tartoznak, neki csak a szőke manó van. De aztán eszébe jut, hogy mennyit is jelent neki Niall, milyen fontos ő a számára és, hogy sokkal többet ér ez az egy barát, mintha lenne neki vagy tíz. Niall az ő másik fele, nem kell neki ennél több. És ez pont így van rendjén.

Átrakta a telefont az íróasztalára, mert azt olvasta egy cikkben, hogyha túl közel van a fejéhez, miközben alszik, akkor káros lehet az agyának. Elment az ajtóig, hogy lekapcsolja a lámpát, majd a sötétben visszabotorkált az ágyhoz. Fáradtan bedőlt a párnák közé, a takarót magára húzta, majd befordult a fal felé és hagyta, hogy elnyomja őt az édes álom.