purr-fect /LS/

Empyrean taste

A következő alkalommal, amikor Louis kinyitotta a szemeit, a szobában már sötétség uralkodott. Miután Harry megette őt és beadta neki a lázcsillapítót sokkal nyugodtabban aludt és nem kísértették őt az intézetben átélt borzalmak. Épp átfordult a másik oldalára és megpróbált újra álomba szenderülni, amikor hangos léptek zaja ütötte meg a fülét. Ijedten meredt az ajtó irányába, miközben az agya rémképeket kezdett vetíteni neki.

Két gonosz hústorony a nyakánál fogva végigráncigálják a hosszú, végeláthatatlan folyosón. Néhány helyen a neonfény hátborzongatóan villódzik, ami csak még jobban fokozza a rettegését. Hiába is tiltakozik, ők nem eresztik, csak kap egy hatalmas pofont, amitől a feje oldalra csuklik. Inkább sorsába beletörődve megpróbál felkészülni a kínok kamrájára. De nem lehet eléggé. Bevonszolják őt és egyből le is szíjazzák az ágyhoz. Halálra vált arccal várja, hogy mit fognak vele tenni. Mivel teszik még keservesebbé az így is nyomorult életét.

Ám mielőtt még bármi történhetett volna, az ajtó halk nyitódása kiszakította őt a révületéből. A hangtól rémülten megugrott az ágyon és egyből a belépő alakra fókuszált. Mivelhogy félig mégiscsak macska, a sötétben is tökéletesen meg tudta állapítani, hogy ismét a göndör hajú fiú látogatta meg. Az eddigi félelme egy szempillantás alatt elmúlt, ahogy felismerte Harry-t. A testén az izgatottság lett úrrá, a farkincáját hevesen csóválta a vastag paplan alatt, a fülei hegyesen meredtek az irányába.

- Felébresztettelek? – kérdezte bűnbánó hangon Harry, miután felkapcsolta a villanyt. Louis a szemeit szorosan összezárta a hirtelen fény miatt, ami elöntötte az eddig sötét szobát. A fiú kérdését figyelmen kívül hagyva - amit egyébként nem is értett -, kíváncsian nézett rá, mire amaz újra megszólalt. – Jobban vagy?

- Kicsi – válaszolta Louis halkan. Csak remélni merte, hogy helyesen értelmezte az előbbi kérdést és nem valami zagyvaságot mondott. A göndör az ágyhoz sétált és vigyázva, nehogy megijessze a hibridet, leült mellé.

- Hozzád nyúlhatok? – kért engedélyt illedelmesen, emlékeztetve magát arra, hogy Louis-nak ez az egész kinti világ mennyire új lehet, és még milyen sok mindenhez kell még hozzászoktatnia őt. A kis kócos csak bólintott, mire Harry elégedetten elmosolyodott és tenyerét a cicafiú még mindig forró homlokának nyomta. Szomorúan vette tudomásul, annak ellenére, hogy Louis jobban érezte magát, a láza még mindig elég magas volt. – Rendben, ügyes vagy. Minden esetben meg kell engedned, hogy hozzád érjek, jó? – jelentette ki határozottan és most olyan volt, mintha egy igazi alfahím lenne. Fogalma sem volt, hogy honnan jött ez a hirtelen magabiztosság. Máshol alig mer megszólalni, most meg itt idomítgatja a hibridjét.

- Jó – nyögte ki Louis. Persze, hogy beleegyezett. Mert volna ellentmondani Harry-nek? Hiszen ő a... Tulajdonképpen mije is, a gazdája? Nem számít, de az nagyon is világos neki, hogy a zöldszemű a felsőbbrendű kettejük közül, és nem szabad ellenkeznie vele. Különben is, már számtalan alkalma lett volna a göndörnek, hogy bántsa őt, mégse tette meg. Miért pont most tenné? Mi baj lehet abból, ha hozzáér? Főleg, ha akkor olyan jó dolgokat csinál vele, mint most is.

Harry a frissen mosott haját simogatta, amiben volt még néhány vizes tincs, ami nem száradt meg a délután folyamán. Kedvelte ezt az érzést, olyan kellemes volt. Soha, senki sem törődött vele, egyáltalán nem is érdekelte őket, hogy mi van vele, mi baja van, éhes-e, fázik-e vagy fáj-e neki az, amit csinálnak vele. Soha nem kérték ki a véleményét semmiről.

- Mindjárt jövök – pattant fel hirtelen Harry és kisietett a szobából. A hibrid szomorúan vette tudomásul, hogy a simogatás abbamaradt, de reménykedett benne, hogy hamarosan visszatér a gazdája és folytatja.