A világ két részre van osztva. Az egyiken az Úrnő, a másikon az Úr uralkodik mindenek felett. Egy nő és egy férfi, aki bármit megtehet, de tényleg bármit... Ez a történet az Úrnő néhány rövid történetéről szól, melyek néhol kapcsolódnak egymáshoz, n...
Hajnalban már fel is ébredtem. Persze Pongor már ébren volt és épp a jakuzziban ült, így csatlakoztam hozzá egy gyors zuhany után. Na persze én nem vetkőztem bikinire előtte, más előtt sem, nehogy előtte... de azért a lábamat a vízbe lógattam. Ezúttal ugyanis egy rövidebb ruha volt rajtam, fekete, a felső részének szív kivágása volt, és arany díszítése, míg az alja tüllös volt és csak a szoknya végén voltak arany minták.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
– Sosem engeded el magad? – csóválta a fejét Pongor.
– Bárcsak megtehetném. – vontam vállat. Valóban örültem volna, ha legalább néhány napra hétköznapi ember lehettem volna. Olyan régi vágyam volt már, hogy kezdtem már gondolkozni rajta, meg lehet-e valahogy oldani akár csak néhány napra... de most nem ezért voltunk itt. – De persze akinek szinte nincs szüksége alvásra... – Azért te sem vagy egy Csipkerózsika típus. – Öööö, komolyan Csipkerózsikát mondott? Hát jóóó... – Az nem, de azért van némi alvásra szükségem. De... – nem fejezhettem be mert Pongor előtt Benedek, az első embere holografikus képe jelent meg. – Pongor, óh... Úrnő? Üdvözlöm. – Én is téged. Látom, dolgotok van, addig készítek egy kis reggelit.
Még el sem készült a reggeli tojásomlett, mikor megjelent az Úr, víztől csöpögve, a törölközővel a nyakába. – Kicsit sietnünk kellene... – Mennyire hosszú? Ha nem sok idő, menj akár most, addig megreggelizek. – Csak egy öt-tíz perc. Nem gond? – Dehogy.
Már ott sem volt. Fontos dolog lehetett, nem akartam, hogy erre gondoljon más problémák megbeszélése közben. És egyébként is, még semmit sem csináltunk ma, ha munka van pedig munka van, ezt nálam jobban senki se értette meg. Nem bírtam ki, hogy ne küldjek Erikának egy sms-t, hogy minden rendben van-e. Hamar megkaptam a választ, hogy mindent kézben tartanak, ezzel meg is nyugodtam. Még be sem fejeztem a reggelit, mikor visszaért. Természetesen már a szokásos nadrág-póló kombóban volt, nem abba a broadshortba, így nem látszott a tökéletesre kigyúrt hasa, ami nem is túl nagy baj, így azért jóval könnyebb volt a munkára koncentrálni. Vagy bármi másra rajta kívül.
– Ez valóban nagyon gyors volt. – Csak apró kellemetlenség. Maradt nekem is? – nézett körbe. Az asztalon lévő másik tányérra mutattam. – Talán kicsit kihűlt. – Annyi baj legyen. Igazán köszönöm.
Csendesen állt neki enni, én pedig nem törtem meg a csendet. Étkezések alatt nem beszéltünk munkáról, és problémákról, de nekem most az járt a fejemben. És úgy tűnt, ő sem túl beszédes. Mégsem kínos csend volt, hiszen mindketten a gondolatainkba voltunk merülve. Persze megvártam míg befejezi a reggelit.
– Egy séta? – kérdeztem, lehet, hogy ő már régóta a jakuzziban ült, de nekem azért picit több alvásra volt szükségem, viszont szívesen sétáltam volna a friss levegőn. – Természetesen. Nos, ahogy ismerlek megnézted a felvételt a fény-főnixről és már kész terved van rá, mit is tegyünk, szóval hallgatlak. – Nos, habár a boszorkányok az én területemen bújnak meg, de még semmit sem tettek. A fény főnix pedig nálad van, kicsit a róka fogta csuka, csuka fogta róka érzésem van. A kérdés az, hogy szeretnéd Te megoldani az ügyet vagy szeretnél nekem bővebb infót adni a fény-főnixről és oldjam meg én?
Elmosolyodott. – Imádom, hogy mindent így in medias res*.... – Pongor... Sosincs időm a körítésekre. Szükségtelen körök csak időt pocsékolnak, abból pedig sosincs sok. – Ezt nagyon megértem, és pontosan ezért olyan felüdítő számomra ez a tulajdonságod. Nos, bevallom a fény-főnix titkát nem szívesen adnám ki, így inkább szeretném én megoldani a problémát.
Ezt én is sejtettem, így nem ért váratlanul. – Nos, végeztem egy kis kutatást a boszorkányokról. – Mi az ára, hogy beengedj a területedre és az infónak? – Hm... ha jól értesültem van néhány srác nálad, akik tíz év körül vannak. – Nos igen, van néhány igen fiatal tanoncunk. – Mint bizonyára tudod, nekem is van néhány ilyen korosztályú leányzóm. És mivel gyerekekről beszélünk aggódom, hogy nem tesz nekik jót a folyamatos felnőtt társaság, de hétköznapi emberek közé nem szívesen engedném őket... Így hát az infó és az engedélyem ára az, hogy havonta egy napot együtt tölthessenek, amíg 15 évesek nem lesznek, vagy amíg nem szeretnének.
Mosoly bujkált a szája szélében, olyan ösztönös volt, úgy tűnt tetszik neki az ötletem. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megegyezünk. – nyújtott kezet, amit el is fogadtam. – Akkor megegyeztünk. Egyszer nálad, egyszer nálam igaz? – A fejembe látsz. Akkor hát. – nyújtottam át neki egy vaskos dossziét. – Te aztán ismét nagyon alapos voltál. – mintha elismerést láttam volna a szemében villanni. – Valamit vagy a tőled telhető legjobban tegyél, vagy sehogy. – vontam lazán vállat. – Majd kérlek értesíts róla, mikor mit tesztek, csak hogy ne legyen fennakadás. – Ez a legkevesebb. Akkor még néhány apróság és azt hiszem be is fejezhetjük a találkozót. – Én is úgy látom. – feleltem. Viszont az a néhány apróság is belehúzódott már a kora délutánba.
– Örültem idén is. – hajolt meg Pongor miközben kezet csókolt. – Részemről a szerencse. – mosolyogtam rá, és már a saját szobámban is voltam. Ahonnan egy gyors átöltözés után az étkezőbe mentem. Már nagyon elmúlt délidő, de a lányoknak folyamatosan fent volt tartva a konyha és az étkező, hiszen amennyien voltak szinte annyi -féle időben értek ide, ki küldetésről, ki edzésről... Szinte étteremként működött az étkezőnk. Ami hatalmas volt, hogy ha egyszer mégis annyian ennének egyszerre. Így biztosan volt hely, bármikor is mentünk enni. Habár nekem sokszor szobaszervizzel hozták fel, de most jólesett lemenni. A találkozó után úgyis sok mindent kellett megemészteni. Ebéd után pedig összehívtam az öt első emberemet egy megbeszélésre.
