Az Úrnő

A bérgyilkos

Az éjszaka közepén riadtam fel. Éppen a szokásos nem túl hosszú alvásidőmet töltöttem, amikor a hetedik érzékem riasztott. Mégis, mi történhetne? A gond az hogy túl sok minden. Az Úrnőként képes voltam bármit megérezni, ami veszélyeztetett vagy engem vagy a világot. Csodásnak nem mondanám ezt az egészet, de végül is hasznos volt... Csukott szemmel próbáltam keresni a gond forrását, kezdve azzal hogy ki, mi is van veszélybe.
Hirtelen a testem automatikusan mozogni kezdett, legurultam az ágyról. Ekkor már tudtam, hogy valaki van a szobába. Valaki, aki piszkos jó. Ahhoz hogy bejusson ide valaki, ahhoz már nem kevés ügyesség kellett hiszen mágia is védte a helyet. De az hogy tudja melyik az én szobám és megpróbáljon megölni álmomban... Ha nem történik meg, egy rossz viccnek gondolnám. De az idegen nyilván nem hagyta annyiban, újra támadott, ezúttal a sötéthez hozzászokott szemeim érzékeltek valami nagyon halovány árnyékot is. Mi a fenéért nem láthatok a sötétben? Habár... az alaknak gyanúsan nagyon halvány és ködös árnyéka volt.
Így míg a szobában „táncoltunk" fel s alá; ő támadott, valószínűleg késsel, tőrrel, addig én kikerültem a támadásait. Próbáltam felmérni. Nagyon ügyes és hihetetlenül gyors volt. Majdnem felért egy vámpír gyorsaságával, miközben a találatai haláli pontosak voltak. Ha nem én lennék az Úrnő már többszörös hulla lennék. Isten vagy Istenek áldják a hetedik érzékemet és a gyors reakcióját a testemnek. "Mégis ki lehet ilyen őrült?" Járt a fejemben miközben egy tőrt vettem elő. Habár sosem számítottam rá, hogy valaha is megtámadnak itt, azért mindenhol volt elrejtve ez-az. Ám amilyen ügyesen támadott, olyan ügyesen is védekezett. Már majdnem megvolt, amikor hirtelen fény árasztotta el a szobát, én pedig láttam, ahogy az árny a sötétséggel együtt távozik a nyitott ablakom felé. De hiába mentem az ablakhoz, már nyomát se láttam. Eltűnt a látogató, bárki is volt. Erika lépett mellém.

– Sajnálom Úrnő. Csak éreztem, hogy valami baj van, és idejöttem.
– Habár most kissé morcos vagyok, nem haragszom. És értékelem, hogy észlelted a problémát.
– Tudjuk ki lehetett?
– Véleményem szerint egy bérgyilkos. Ügy járt az árnyak között mint senki más, és hihetetlenül jól bánt a tőrrel.
– Mit tegyünk?
– Semmit. Az, hogy valaki meg akar ölni az nem túl meglepő, az hogy a szobámba merészkedett, na az már nem semmi. És ahogy küzdött... Ki nyerte a legutóbbi verseny tőrrel való küzdés részét?
– Nos... az pont... huhh, Melánia volt, aki... nos a lopakodó osztag vezetője.
– Hm, hívd kérlek a Liliom-küzdőterembe. – azzal oda is teleportáltam, miközben azt a három embert elküldtem akik épp ott edzettek.
– Úrnőm. – lépett be a terembe Melánia. A neve fekete, sötétet jelentett, nem véletlenül, senki sem tudott úgy a sötétben lopakodni mint Ő. – Miben lehetek a szolgálatára ma?
– Szeretném a megküzdenél velem, sötétben.

Egy leheletnyi meglepetést láttam kiülni az arcára de amilyen gyorsan feltűnt, olyan gyorsan el is tűnt. Ahogy sötétség ereszkedett a teremre rám is támadott. Érezhetően más volt, mint az aki a szobámba járt, de biztosra kellett mennem, így néhány támadással is próbálkoztam, hogyan védi ki, váratlannal is, olyannal, amit a támadóm ellen nem használtam. Nem mintha nem bíztam volna az embereimbe, de teljesen még magamban sem bíztam, nemhogy másban! De Melánia átment a vizsgán. Leállítottam.

– Ismersz bérgyilkosokat ugye?
– Természetesen Úrnőm, rengeteget. Hiszen tudja, hogy én is egy voltam közülük.
– A harcmód alapján mennyire tudsz beazonosítani valakit?
– Ha már találkoztam vele, akkor elég biztosan.
Na igen, ő egy zseni volt. Ahogy a vezetők nagy része. Még én is felnéztem rájuk, szerettem, hogy nem nagyon ismertek lehetetlent.
– Akkor ezt nézd. – azzal mágiával egy 3D-s küzdelmet vetítettem ki, a támadómét és az enyémet. Figyelmesen megnézte kétszer.
– Úrnőm, ez azt mondanám lehetetlen.
– Ismered?
– Nem. Egész eddig nem is tudtam, hogy valóban létezik és nem csak legenda.
– Hm legenda? Velem tartanál egy reggelire?
– Természetesen.
– Szóval biztos vagy benne, hogy ki is ő?
– Teljes mértékben. Ez a stílus, ilyen kivitelezéssel... ezt még én sem tudnám utánozni, ezzel csak Ön veheti fel a harcot. Ahogyan azt tette is, ha szabad megjegyeznem, tökéletesen. És ahogy eltűnt a fénnyel együtt...
– Nos, akkor ezek szerint ez az illető valaki, akit eddig legendának hittél még te is. Mit tudunk róla?